Út a Bikakirályok földjére

ázsia, hasznos, háttérsztori, túra, utazás

Kisebbségben élni sosem volt egyszerű, és ez a tény hatványozottan igaz, egy kommunista ország esetében. A kínai társadalom homogenizálása állami küldetés, ami felülír minden etnikai szokást és hagyományt. Vannak azonban olyan törzsek, akik egyenlőbbek az egyenlők közt. Akik, igaz nem han kínaiak, mégis ott vannak a Kínát népszerűsítő prospektusokon. Akikkel a kommunista vezetés elnéző, mert néha a profit előrébb való a maoi ideológiánál. Ők a miaok, akik hagyományaik megóvása érdekében, megosztják kultúrájukat.

Kirakatban a hagyomány

Még mielőtt Kínába költöztem, világ életemben foglalkoztattak a hazájukban másodlagos állampolgárként kezelt népek, akik foggal-körömmel ragaszkodnak saját hagyományaikhoz. Ők azok a népcsoportok, akik kősziklák a viharban. Szerencsére, Kínai tartózkodásom idején e tekintetben egyszerű dolgom volt, hiszen 55 különböző kisebbség él a han kínai kultúra árnyékában. Köztük is a legérdekesebb népcsoport, a kitüntetett figyelmet élvező miaok, akik az országban élő etnikumok közül a legszabadabban ápolhatják hagyományaikat úgy, hogy közben a kínai állam támogatását élvezik. Életem egyik legnagyobb élménye volt, amikor részese lehettem az egyik legfontosabb miao közösségi eseményén, a Mioa Újévi Vízibivaly harcon.

A 9,5 millió fős népcsoport az ötödik legnépesebb kisebbség Kínában. A miao népesség több kínai tartományában, Vietnámban és Laoszban oszlik el, azonban Kujcsou tartományban (Guìzhōu) élnek a legnagyobb számban, ami a teljes miao népesség 48%-át foglalja magába. A kujcsoui miaok helyzete egy igazi szociográfiai különlegesség, hiszen a sok egymástól földrajzilag elzárt közösség saját miao identitást alakított ki, egyedi szokásokkal, viselettel és nyelvvel. Ezek alapján megkülönböztetünk Rövid szoknyás-, Hosszú szoknyás-, Hosszú tülkű-, Fekete-, Vörös- és Apró virágos miaokat. Ha ez az etnikai diverzitás nem lenne elég, a miaok Kujcsou tartományban még együtt élnek más kisebbségekkel is, mint a dong vagy a bouyei. A kínai állam,  ebben a sokszínűségben rejlő lehetőséget ismerte fel, mint potenciális belföldi, és leendő külföldi idegenforgalmi desztináció. Ez amellett, hogy elindított egy beruházási hullámot a térségben, legalizálja a miaoknak, hogy miaok maradhassanak.

Xijiangi utcakép

Kujcsou tartomány, gazdasági szempontból, Kína egyik legszegényebb, így az egyik legelmaradottabb térsége. A természet azonban, kárpótolta a Románia méretű tartományt, hiszen természeti erőforrásokban rendkívül gazdag. Felszínét főleg karsztos térrészek adják, így édesvíz készlete rendkívül jelentős, mely jó alapot biztosít a mezőgazdaságnak. Itt terem az országszerte híres kujcsoui rizs-, kukorica-, tea-, dohány- és kender. A mezőgazdaság mellett, az itt élő lakosság legfőbb bevételi forrása a fakitermelésből és a bányászatból származik, ugyanis a miocén földtörténeti korban lejátszódó hidrotermális ércesedésnek köszönhetően, ásványi nyersanyagokban is bővelkedik e táj. Bányászható itt vas, alumínium, antimon, ólom, cink és egyéb ritka földfémfélék is. További „érdem”, hogy itt van Kína legnagyobb higany bányája is. Az 1970-es években induló ipari fejlesztési hullám ugyan kikerülte a régiót, de így valami sokkal fontosabbat nyert: tiszta és nyugodt környezetet, kis falvakban élő, összetartó közösségeket. Ezen újhullámú, idegenforgalmi érdeklődésre számot tartó tulajdonságokat meglovagolva, a tartomány népszerű turistacélponttá nőtte ki, korábbi hátrányos helyzetét. Évente, több 10 millió kínai keresi fel Kujcsou tartomány hegyi útjait, vízeséseit és a völgyekben élő népcsoportok településeit. Csupán a belföldi turizmus jegyében sokmillió jüanos üzlet született, ami komoly bevételekhez juttatja a helyieket és természetesen a Kínai Népköztársaságot is. A pénz országhatáron belüli forgatása mellett, nem elhanyagolható ideológiai szempont az sem, hogy a belföldi turizmus erősítésével a lakosság nem hagyja el az országot. Így minimalizálódik a lehetőség arra, hogy a kínai lakosság a cenzúrát és propagandát megkerülve idegen kultúrákkal kerüljön kapcsolatba és rendszerbontó, liberális eszmékkel ismerkedjen meg.

Kujcsou tartomány, gazdasági szempontból, Kína egyik legszegényebb, így az egyik legelmaradottabb térsége. A természet azonban, kárpótolta a Románia méretű tartományt, hiszen természeti erőforrásokban rendkívül gazdag. Felszínét főleg karsztos térrészek adják, így édesvíz készlete rendkívül jelentős, mely jó alapot biztosít a mezőgazdaságnak. Itt terem az országszerte híres kujcsoui rizs-, kukorica-, tea-, dohány- és kender. A mezőgazdaság mellett, az itt élő lakosság legfőbb bevételi forrása a fakitermelésből és a bányászatból származik, ugyanis a miocén földtörténeti korban lejátszódó hidrotermális ércesedésnek köszönhetően, ásványi nyersanyagokban is bővelkedik e táj. Bányászható itt vas, alumínium, antimon, ólom, cink és egyéb ritka földfémfélék is. További „érdem”, hogy itt van Kína legnagyobb higany bányája is. Az 1970-es években induló ipari fejlesztési hullám ugyan kikerülte a régiót, de így valami sokkal fontosabbat nyert: tiszta és nyugodt környezetet, kis falvakban élő, összetartó közösségeket. Ezen újhullámú, idegenforgalmi érdeklődésre számot tartó tulajdonságokat meglovagolva, a tartomány népszerű turistacélponttá nőtte ki, korábbi hátrányos helyzetét. Évente, több 10 millió kínai keresi fel Kujcsou tartomány hegyi útjait, vízeséseit és a völgyekben élő népcsoportok településeit. Csupán a belföldi turizmus jegyében sokmillió jüanos üzlet született, ami komoly bevételekhez juttatja a helyieket és természetesen a Kínai Népköztársaságot is. A pénz országhatáron belüli forgatása mellett, nem elhanyagolható ideológiai szempont az sem, hogy a belföldi turizmus erősítésével a lakosság nem hagyja el az országot. Így minimalizálódik a lehetőség arra, hogy a kínai lakosság a cenzúrát és propagandát megkerülve idegen kultúrákkal kerüljön kapcsolatba és rendszerbontó, liberális eszmékkel ismerkedjen meg.

Miao népvieletbe öltözött kínai túristák
Utazás az Újévi Fesztiválra

Kujcsou tartomány miaok lakta területe a tartományi fővárosától, Guiyangtól 4 órás szerpentines buszútra fekszik. A hosszú út ellenére az utazás mégsem volt fárasztó, mert az ablakon kinézve csodálatos táj tárult elém. A mély völgyek talpán sebes patakok kanyarogtak, a hegyoldalakon pedig erdők és teraszos ületvények váltották egymást. Este érkeztem meg úticélomra, Leishan megyébe, ahol egy xijiangi vendégházban szálltam meg. Vacsora közben az ünnepi népviseletbe öltözött háziasszonytól megtudtam, hogy másnap a szomszédos Leishan nevű faluban bikaviadalt tartanak. Habár az éjszakám nem volt a legpihentetőbb, reggel korán keltem, hogy le ne maradjak a Miao Újévi Fesztivál nem mindennapi eseményéről. A miao közösség egy panteista vallást gyakorol, mely a kommunizmusból fakadóan ateista Kínában, elfogadhatóbb nézeteket vall a világgal kapcsolatban buddhizmusnál. Panteista hitvilágra hivatkozva, a miaok a kínaiaktól eltérő naptárt használnak, ezért az Újévet is eltérő napon ünneplik. A miao újévi ceremónia egy mozgó ünnep, mely a közösség legfontosabb ünnepe. Egy igazi identitási mérföldkő, melyet október és november között tartanak. A 4-10 nap hosszúságú fesztiválon, hálát adnak az ősöknek a jó termésért, étel áldozattal, rizsborral és utcai tánccal ünneplik az aratás sikerességét. Az aratási időszak vége, a miao házasságkötési szezon kezdetét is jelenti, hiszen a régi időkben, a friss termény remek hozománynak bizonyult. Az Újévi Fesztivál során, a szomszédos falakat összekötő zarándoklatokat tartanak, melyek alkalmával házasságok révén otthonaiktól elkerült nők, újra találkozhatnak szüleikkel és ajándékokkal üdvözölik egymást. A legérdekesebb közösségi esemény azonban, a vízibivaly harc. Ezt jöttem megnézni.

Eredetmítosz

Egy legenda szerint, a miao falvakat egyszer régen, egy idegen hadsereg támadta meg, ahol a katonák kicsorbíthatatlan kardokkal és betörhetetlen pajzsokkal voltak felszerelve. Az egyesített miao haderő íjászai képtelenek voltak áttörni az ellenség pajzsait. A döntő csata előestéjén a király összegyűjtette a környék vízibivaly bikáit, szarvaikat éles pengékkel szereltette fel és egész éjjel rizsborral itattatta az állatokat. Mikor a két hadsereg felállt egymással szemben, a miao király eloldozta a megrészegült bikákat, amik egyetlen rohammal elpusztították az ellenséges sereget. A győzelmi mámorban úszó miao falvak közül kettő magának tulajdonította a győzelmet, hiszen állításuk szerint, ők adták a legerősebb bikákat. A király, hogy eldöntsék kinek van igaza, megrendezte az első miao bikaharcot. Ez azóta a térség kedvelt szórakozásává vált.

A Bikakirályok kultusza

Délkelet-Ázsia vidéki régióiban, a vízibivaly a gazdagság, az egészség, az erő és a bátorság szimbóluma, valamint a mezőgazdasági munkák legfontosabb szereplője. Csakhogy a miao és dong népesség, a hím vízibivalyokat többre tartja, mint egyszerű igavonó. Számukra a bikák imádott totemállatok. A miaok és a vízibivalyok kapcsolata rendkívül szoros. A bikák iránti szeretetüket az évente megrendezett bikaviadalokkal mutatják ki, amit nem szabad úgy elképzelnünk, mint a spanyol corridas-t. Igaz, ez se a legfinomabb közösségi szórakozás, azonban ez nem annyira véres, mint európai változata. Az első lényegi különbség, hogy a versenyző bikákat ténylegesen, házi kedvencként tartják. Az úgynevezett Bikakirályok vagy Szent Bikák nem vesznek részt a termelésben, sőt, gazdáik fürdetik, sétáltatják, és edzik őket. Állítólag, aki igazán odafigyel a bikájára, az mézes rizzsel eteti, és alkohollal itatja, hogy az arénában a lehető legfittebben állhasson harcba. Maga a viadal szó, hiába tűnik brutálisnak, semmivel sem durvább esemény, mint mikor két bika egyszerűen egymásnak feszül és harcol. A miao bikaviadal aréna valójában egy játszótérnek tekinthető, ahol a bikák, szervezett körülmények között, kiélhetik harcos vágyaikat. A miaok, ha nem muszáj, nem avatkoznak bele a küzdelembe, és nem szorgalmazzák, hogy az állatok vére patakokban folyjon, mint a spanyolok. Nincsenek például lándzsás lovasok, akik a matador nyilvánvaló fizikai hátrányát próbálják brutális módszerekkel kompenzálni. Természetesen, a vér és a nagyobb sebek elkerülhetetlenek, ha két nyolc mázsás állat, egyenként egy-egy méteres szarvval egymásnak ront. Az állatok azonban, tudják mikor kell abbahagyni, feleslegesen nem pazarolják erejüket. Ha az egyik megfutamodik, akkor a mérkőzés eldőlt. Esetenként ez még a harc előtt megtörténik, ha két olyan bikát sorsolnak egymás ellen, akik nincsenek egy súlycsoportban. Ha valamelyik bika feladja, a következő párosé a ring. Nincs erőltetett harc, csapkodás, bökdösés vagy harcra kényszerítés, mint a spanyol viadalokon. A győztes megtarthatja erejét a következő menetre, a vesztes pedig, nem szenved felesleges sérüléseket. Teljesen sportszerű és érthető, hiszen ki szeretné, hogy a féltve gondozott kedvence elpusztuljon? Pár hét pihenő és kitartó ápolás után, a vesztes bika vagy visszatér az arénába, vagy leszázalékolva kikerül a földekre, hogy tovább szolgálja gazdáját.

Kordában tartott tesztoszteron

Mikor megérkeztem a leishani bikaarénába, meglepett a nagyfokú szervezettség. A ring előtt vurstlik sora állt, sült rizst, zöldséges sülttésztát, szárított, chillis marhahúst és helyenként kutyahúst is kínálva. Ugyanis, Kína déli tartományaiban élő etnikumokhoz hasonlóan, a miaok is előszeretettel fogyasztják az ember legjobb barátját. A kutya elkészítése döntően az abáláshoz hasonló módszerrel történik, utána a puhára főtt húst felszelik és forró olajon, chillivel szójaszósszal és fokhagymával ropogósra sütik.

Szerkesztői megjegyzés: Nem ettem kutyát. Eljátszottam ugyan a gondolattal, de mikor láttam az utcakövön a megsütött húsdarabokat, már nem volt gusztusom hozzá, és a koponya kettéhasítás csak megerősített elhatározódásomban. Persze agyaltam rajta, hogy – “Ha már itt vagyok csak meg kéne kóstolni, hacsak egy kis darabot is.. Meg ugye nemzeti étel…stbstb.” De nem! Tudtam ha csak egy piciny falást is ettem volna, tuti elkezdtem volna vedelni, hogy szétcsapassam ezt az unortodox streetfood-ot a gyomromban, és még akkor is három lehetséges kimenetele lett volna a dolognak:

  1. in situ meghalok,
  2. részegen ülöm végig a nap maradék részét a WC-n,
  3. túlélem és este azzal a gondolattal fetrengek álmatlanul az ágyban, hogy kutyát ettem.

Akárhogy is nézzük a legjobb lehetőségre is csak 33% esélyem volt, így jobbnak láttam ezt az élményt csak távolról, megfigyelőként magamévá tenni. Sorry

A 10 yuanos – 400,- Ft-os – belépőjegy kifizetése után és beléptem az arénába, egy helyi szubuniverzumban találtam magam. A lelátó felé sétálva, ráláttam a karámokban kérődző bikákra, a ring melletti paravánok mögött a bivalyokat simogató gazdákra és körülöttük futkározó kisgyerekekre. Mikor lenéztem rájuk, teljesen nyilvánvaló volt, hogy ezek a miao mindennapok. Az aréna egy olyan épület, mely kialakításának minden részlete, elsősorban az állatokat szolgálja. Volt ott szénával ellátott pihenő boksz, a bemelegítéshez kifutók és itatók, valamint elsősegély pont. Az izgalmam pedig csak tovább fokozódott, mikor felnéztem a lelátón szotyit majszoló tömegre, ahol férfiak egymást túlkiabálva próbálták megtenni tétjeiket. Libabőrös lettem és rá kellett szorítsak a fényképezőgépre, hogy ne csússzon ki az izzadt tenyeremből. Gyorsan kerestem magamnak egy helyet a korlát mellett és átadtam magam az viadal hangulatának.

Az egyenes kieséses rendszerben csak a győztes mehet tovább, hasonlóan a természetben küzdő bikáknál.  A bivalyharcok esetében, hasonló szabályok és szolgáltatások élnek, mint egy boksz mérkőzésen. A gazdák egyesével bevezetik a bivalyokat a küzdőtérre, miközben a kommentátor hergeli a tömeget. A bikák körbe forognak, hogy látható legyen az odalukra felfestett név és rajtszám. A bírói síp megfújása előtt a gazdák visszaszaladnak az ovális ring falához, ahol 6-6 piros és kék ruhába öltözött ember áll, hurkos végű botokkal, kötéllel.  Ők felelnek a bikák szétválasztásáért, illetve lefékezéséért, ha eldurvul a küzdelem. A lágytáji sérülések elkerülése érdekében, ha az egyik bika véletlen befordulna harc közben, vagy esetleg a győztes bika rátámadna a vesztesre, az egyik ember hurkot köt a támadó állat lábára, majd a maradék öt teljes erejéből megpróbálja azt visszahúzni. Közben a gazdája a kampós bottal megragadja az orrkarikát és félre vonja az állatot. De még ilyen óvintézkedések mellett sem elkerülhetők a sérülések, ezért a ringen túl működik egy elsősegély nyújtó hely. Az ottani állatorvos közvetlenül a helyszínen összevarrja, és gyógypakolással kezeli a sérüléseket, nagy gondot fordítva a fertőtlenítésre, a fertőzések elkerülésére. Egy átlagos harc nem hosszabb pár percnél, de ahogy a harcosok fáradnak a menetek is időben elnyúlnak. A felhevült, ziháló állatok egyre nehezebben bírják a küzdelmet, így van egy személyzet közül van egy, aki permetezőgéppel járja a ringet félidőben, és hideg vízpermettel hűti a Bikakirályokat. Az ilyen és ehhez hasonló intézkedések bizonyítják, hogy a miaok mennyire féltik és mennyire a szívükön hordják szeretett házikedvenc bivalyaikat.

A küzdelem csúcsa: Az utolsó menet

A döntőbe jutott páros már igen megviselt volt, a nyakuk helyenként vérzett, ziháltak, de a szemük vérben állt és a másodlagos nemi jellegek sem a fáradtságról árulkodtak. A gazdák az orrkarikán átfűzött kötélen bevezették a bivalyokat a ringbe, akik egymásra néztek és elkezdték fejüket rázni, hogy megfélemlítsék a másik felet. Amíg a kommentátor hergelte a nézőket, a bíró megfújta a sípját, és a köteleket kihúzódtak az állatok orrából: kezdődött a mindent eldöntő, három menetes tusa.

A fejüket magasra emelő bikák, lassan elindultak egymás felé, abban bízva, ha valamelyik megfutamodik elkerülhetik a harcot. Mikor látták, hogy túl messzire mentek már ahhoz, hogy feladják, leszegték a fejüket és a Királyok egymásnak rontottak. A hatalmas tülkök összefeszültek. Pár percen belül az egyik bika győzött. Az arénában dolgozó tucat ember, gyorsan köteleket hurkolt a győztes bika lábára, majd visszahúzták a felajzott győztest az ovális aréna sarkába. Kis pihenő után megkezdődött a második menet, amit a másik bika nyert. Az eredmény 1:1.  Az izgalom a tetőfokon, mindenki feszülten nézett a lelátóról, ahogy a fáradt bivalyok a küzdőtér két szélén erőt gyűjtöttek a mindent eldöntő utolsó menetre. Közben élvezték, ahogy hideg vízzel permetezik bőrüket, és sebeiket kenőcsökkel kezelik. A bíró felemelte kezét, jelezze, hogy itt az idő folytatni a tornát.  Az állatok teljesen legyengülten, lihegve felálltak, majd csupán egymásnak dőltek. Ami ez után következett nem megy ki a fejemből: ahelyett, hogy botokkal, vagy ostorral harcra kényszerítették a bikákat, a bíró lassan odament hozzájuk és az orrkarikákon keresztbe húzott egy kötelet. A megfeszült kötél összezúzta az állatok fejét, hogy akasszák össze a szarvaikat. A bikák engedelmeskedtek, majd egy gyors tülök-szkander közben, eldöntötték ki nyerje meg a tornát és vigye haza gazdájának a 2000 jüan-es fődíjat.

A torna végeztével a nézők megtapsolták a versenyzőket, majd a mindennapok természetességével elindultak a kifőzdék felé, hogy egy üveg sör mellett átbeszéljék a verseny és az élet dolgait. Érződött a levegőben az a magabiztos nyugalom, hogy a miaok tudták, hogy nem ez volt az utolsó ilyen verseny. Tudták, hogy azzal, hogy megnyitották kultúrájuk a nagyközönségnek, nem csak megmentették ezt az egyedi sportot, de valami sokkal fontosabbat: a miao kultúrkört.

Ha kíváncsi vagy milyen a Kínában élő muszlimok helyzete, vagy miért menő város Shanghai, ne habozz a mondolo oldalán tovább olvasni!


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük