Bikaviadal Kínában??

ázsia, hasznos, háttérsztori, túra, utazás
A bikaviadalokért sose lelkesedtem, ám mikor Kínában éltem sokat hallottam a holdújévi miáó vízibivalyharcokról. Nem is volt kérdés, hogy menjek-e!

Az éjszakát egy xījiāngi homestay-ben töltöttem Guìzhōu tartomány délkeleti részén, ahol megtudtam, hogy másnap a szomszédos faluban bikaviadalt tartanak. Habár az éjszakám nem volt a legpihentetőbb, reggel korán keltem, hogy le ne maradjak erről a nem mindennapi eseményről. A egymástól elszeparált miáó falvak megközelítése nehéz, ráadásul a helyiek külön időpontokban tartják tornáikat, és sajnos az sem kedvez az utazóknak, hogy a harcokat egy mozgó ünnepen tartják. Délkelet-Ázsiában a holdújévet, vagy más néven tavaszünnepet a legfontosabb ünnepek közt tartják számon, melynek időpontját egy roppant bonyolult számítással határozzák meg. Számunkra, európaiaknak elég azt tudni, hogy ez február 4-éjéhez eső legközelebbi újholdkor van, valamikor január 21 és február 21 között.
Délkelet-Ázsia vidéki régióiban a vízibivaly a gazdagság, az egészség, az erő és a bátorság szimbóluma, valamint a mezőgazdasági munkák legfontosabb szereplője. Csakhogy a Guìzhōu tartományában élő miáó és dong népesség a hím vízibivalyokat többre tartja, mint egyszerű igavonó, számukra ezek totemállatok.

Egy legenda szerint a miáó falvakat egyszer egy idegen hadsereg támadta meg, ahol a katonák kicsorbíthatatlan kardokkal és betörhetetlen pajzsokkal voltak felszerelve. Az egyesített miáó haderő íjászai viszont nem voltak képesek áttörni az ellenség pajzsait. A döntő csata előestéjén a király összegyűjtette a környék vízibivaly bikáit, szarvaikat éles pengékkel szereltette fel és egész éjjel rizsborra itattatta az állatokat. Mikor a két hadsereg felállt egymással szembe, a miáó király eloldozta a megrészegült bikákat, amik egyetlen roham során elpusztították az idegen sereget. A győzelmi mámorban úszó miáó falvak közül kettő magának tulajdonította a győzelmet, hiszen állításuk szerint ők adták a legerősebb bikákat, hogy eldöntsék, kinek van igaza a király megrendezte az első miáó bikaharcot, mely a térség kedvelt szórakozásává vált.

A miáók alkotják az ötödik legnépesebb etnikai csoportot Kínában, több mint 9 millió fővel. A Dél-Közép Kínában élő népcsoport több tartományban is megtalálható, ám Guìzhōu-ban élnek a legtöbben. A miáók vízibivalyok iránti szeretet leírhatatlan, de szeretetük csúcsát az évente megrendezett bikaviadalokkal mutatják ki, mely kicsit érdekesen hathat az nyugati ember fülének. Bár lássukbe, mi meg úgy mutatjuk ki a sertések iránti szeretetünk, hogy darálva, saját magába töltve behozzuk a házba. De a viccet félre téve, a rendszeresen megrendezett miáo bikaviadalokat ne úgy képzeljük el, mint a spanyol corridas-t. Ez sem éppen a legállatbarátabb közösségi szórakoztatás egyik formája, ám nem annyira brutális, mint európai változata. Az első lényegi különbség, hogy a versenyző bikákat ténylegesen házi kedvencként hatják. Az úgynevezett Bikakirályok vagy Szent Bikák nem vesznek részt a termelésben, sőt, gazdáik fürdetik, sétáltatják, és edzik őket. Hallottam, hogy akad olyan, aki mézes rizzsel eteti, és alkohollal itatja kis kedvencét, hogy az arénába a lehető legerősebben szálljon harcba. Maga a viadal, hiába tűnik brutálisnak, semmivel sem durvább, mint mikor két bika egyszerűen egymásnak feszül és harcol. A miáó bikaviadal aréna valójában egy játszótérnek tekinthető, hol a bikák szervezett körülmények között kiélhetik harcos vágyaikat. A miáók nem avatkoznak bele a küzdelembe, és nem szorgalmazzák, hogy az állatok vére patakokban folyjon. Itt nincsenek például lándzsások, hogy direkt legyengítsék, és véreztessék az állatokat. Természetesen a vér és a nagyobb sebek elkerülhetetlenek, ha két 800 kg-os állat, egyenként egy-egy méteres szarvval egymásnak ront, de az állatok tudják, mikor kell abbahagyni. Ha az egyik megfutamodik, akkor a mérkőzés eldől. Esetenként ez még a harc előtt megtörténik, ha két nem egy súlycsoportú bikát sorsolnak egymás ellen. Ha valamelyik bika feladja, a következő párosé a ring. Nincs erőltetett harc, csapkodás, bökdösés, mint a spanyoloknál. A győztes megtarthatja erejét a következő harcra, a vesztes pedig nem szenved el felesleges sérüléseket. Teljesen érthető és sportszerű viselkedés ez, hiszen ki szeretné, hogy a féltve gondozott kedvence elpusztuljon? Pár hét pihenő, és kitartó ápolás után a vesztes bika vagy visszatér az arénába, vagy leszázalékolva kikerül a földekre, hogy tovább szolgálja gazdáját.

Mikor odaértem a leishani arénába meglepett, a nagyfokú szervezettség. A ring előtt vurstlik kínáltak sült rizst, zöldséges sültmarhát és helyenként kutyát, hiszen Kína déli tartományaiban élő etnikumokhoz hasonlóan a miáók is előszeretettel fogyasztják az ember legjobb barátját. A kutya elkészítése döntően az abáláshoz hasonló módszerrel történik, majd a puhára főtt húst felszelik és forró olajon, chillivel szójaszósszal megfőzik.

Szerkesztői megjegyzés: Nem ettem kutyát. Eljátszottam ugyan a gondolattal, de mikor láttam az utcakövön a megsütött húsdarabokat, már nem volt gusztusom hozzá, és a koponya kettéhasítás csak megerősített elhatározódásomban. Persze agyaltam rajta, hogy – “Ha már itt vagyok csak meg kéne kóstolni, hacsak egy kis darabot is.. Meg ugye nemzeti étel…stbstb.” De nem! Tudtam ha csak egy piciny falást is ettem volna, tuti elkezdtem volna vedelni, hogy szétcsapassam ezt az unortodox streetfood-ot a gyomromban, és még akkor is három lehetséges kimenetele lett volna a dolognak:

  1. in situ meghalok,
  2. részegen ülöm végig a nap maradék részét a WC-n,
  3. túlélem és este azzal a gondolattal fetrengek álmatlanul az ágyban, hogy kutyát ettem.

Akárhogy is nézzük a legjobb lehetőségre is csak 33% esélyem volt, így jobbnak láttam ezt az élményt csak távolról, megfigyelőként magamévá tenni. Sorry

Miután kifizettem a 10 yuanos – 400Ft-os – belépőjegyet és beléptem az arénába, egy helyi szubuniverzumban találtam magam. A lelátó felé sétálva ráláttam a karámokban kérődző bikákra és a ring melletti paravánok mögött a bivalyokat simogató gazdákra és a körülöttük futkározó kisgyerekekre. Mikor lenéztem rájuk, számomra teljesen nyilvánvaló volt, hogy a a miáóknak ezek a mindennapjaik és, hogy ezek a jámbornak tetsző izomkolosszusok hamarosan olyan csatát fognak vívni, amit délalföldi gyerekként csak a múzeumi festményeken láttam. Az izgalmam pedig csak tovább fokozódott, mikor felnéztem a lelátón szotyit majszoló, kiabáló tömegre. Libabőrös lettem és rá kellett szorítsak a fényképezőgépre, hogy ne csússzon ki az izzadt tenyeremből. Gyorsan kerestem magamnak egy helyet a korlát mellett és átadtam magam az viadalnak.

Az egyenes kieséses rendszerben csak a győztes mehet tovább,  hasonlóan a természetben küzdő bikákhoz. A döntőbe jutott páros már igen megviselt, a nyakuk helyenként vérzik és zihálnak, de a szemük vérben áll és a másodlagos nemi jellegek sem a fáradtságról árulkodnak. A gazdák az orrkarikán árfűzött kötélen bevezetik a bivalyokat a ringbe, akik egymásra néznek és elkezdik fejüket rázni. Amíg a kommentátor hergeli a nézőket, a bíró megfújja a sípját, és a köteleket kihúzzák az állatok orrából: kezdődik a mindent eldöntő, három fordulós tusa.
A fejüket magasra emelő bivalyok lassan elindulnak egymás felé, abban bízva, hogy elkerülhetik a kimerítő harcot, ha megfélemlítik ellenfelüket, de sajnos túl messzire mentek már, hogy itt feladják. Összekoccannak a tülkök és pár percen belül a C-54-es rajtszámú bika győz. Az arénában dolgozó  két tucat ember, gyorsan köteleket hurkol a győztes bika lábára, majd visszahúzzák az állatot, hogy megakadályozzák , hogy a győztes egyéb lágyrészi sérülést okozhasson. Ez is bizonyítja, hogy a miáók mennyire féltik a bivalyokat.  A második menetben a C-24-es kerül ki győztesen. Az eredmény 1:1.  Az izgalom a tető fokán, mindenki feszülten nézi, ahogy a fáradt bivalyok az ovális aréna két szélén erőt gyűjtenek a mindent eldöntő harcra, és közben élvezik, ahogy hideg vízzel permetezik bőrüket, és sebeiket kenőcsökkel kezelik.

Végül felállítják őket, ám az állatok teljesen legyengültek, csak lihegnek, majd egymásnak dőlnek. Ami ez után következik nem megy ki a fejemből: ahelyett, hogy botokkal, vagy ostorral harcra kényszerítenék a bikákat a bíró lassan odamegy hozzájuk, az orrkarikákon keresztbe húz egy kötelet, hogy utasítsa a bivalyokat, hogy akasszák össze a szarvaikat. A bikák engedelmeskednek, majd egy gyors tülök-szkander közben, mintha megegyeznének, ki nyerej meg a tornát és vigye haza gazdájának a 2000 yuan-es fődíjat.

Ha kíváncsi vagy milyen a Kínában élő muszlimok helyzete, vagy miért menő város Shanghai, ne habozz a mondolo oldalán tovább olvasni!


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.