Január végén már kezdtük nagyon unni

a szmogos -10 fokot meg a városi szenvedést, úgyhogy egy huszáros mozdulattal egyik délelőtt autóba pattantunk és elindultunk a Dunakanyar felé. Egyhangúlag egyetértettünk azzal, hogy inkább túrázás közben legyen mocsok hideg, mint a villamosra várva.

A kis félnapos kiruccanásunkon -főleg a lemászás közben- végül nagyobb izgalmak vártak minket, mint amire számítottunk. Lestár Peti jóvoltából álljon hát itt egy hangulatos összefoglaló a téli Prédikálószékről, amit legalább egyszer látni kell! Ha te is kedvet kaptál a Visegrádi-hegység ékkövéhez, olvass lentebb, hasznos infókat és élménybeszámolót találsz.


Erre mentünk

A klasszikus Budapest-Szentendre-Visegrád-Dömös útvonalat odaúton egy kicsit átterveztük, Szentendrénél letértünk balra a Pilisen keresztülvezető 1116 jelű útra. Az út szűk, télen havas és nyilván csúszik, ennek ellenére érdemes végigmenni rajta az élmény és a szépsége miatt. Visszafelé, már napnyugta környékén mi a főúton jöttünk. A kocsit a dömösi templom mögött raktuk le mászás előtt, parkolójegy hétvégén is kell, sorry.

Ezt csináltuk

A néhány órás túra célja a fejszellőztetés és a feltöltődés volt, erre a Prédikálószék megmászása télen-nyáron remekül alkalmas. A dömösi leparkolás és egy gyors beöltözés után indultunk is felfelé. A völgyben az egyik útvonal a Rám-szakadékba, a másik pedig a Vadállóköveken keresztül a Prédikálószékre vezet.

Felfelé kétszer álltunk meg 1-2percnél tovább: egyszer teáztunk és videóztunk a napsütésben (ellenfény!!!44), aztán pedig Lestár doktor drónját reptettük meg a Vadállóköveknél. Csodás látvány nyújtott a behavazott erdő, miközben ropogó hóval a talpunk alatt kaptattunk fölfelé. A csúcsra érve az elképesztő téli panoráma pedig masszív hab a tortán. A kilátónál viszonylag sokan voltak, de egyébként alig találkoztunk néhány emberrel a felfelé vezető úton.

Ezt vittük

Tél lévén mindenki bakancsban vagy vízálló cipőben jött. Máté hozott két nagy adat teát termoszban, amit ez úton is köszi. Canon gépek, kis drón, és Cardboard Camera app-os mobil a hangos panoráma képekért, amit a Facebook egyelőre hang nélkül játszik le, de VR fejesben már gyönyörűen lehet élvezni a felvételeket.

Erre figyelj

Télen, főleg lefelé, mocskosul csúszik. Ha sejted, hogy fél órát seggen fogsz tölteni, érdemes kesztyűt is hozni, hogy ne fagyjon le a kezed, mint egyeseknek ;D Parkolójegyet ne felejtsétek el, mert el tudom képzelni, hogy nézik és büntetnek.