Aligátorlesen a luisianai mocsárvidéken

amerika, észak-amerika, New Orleans, túra, utazás

Mocsár? Lehet az szép!

Az előző posztban már említettem, hogy a francia telepesek a Mississippi-deltavidékére építették New Orleans-t. Városalapítás szempontjából e vidék tökéletes választás, hiszen elhelyezkedése mind stratégiai, mind kereskedelmi szempontból kulcsfontosságú. Ezen felül pedig a mocsár brakkvizét egy hallatlan gazdag környezetet is jellemzi, ami nyersanyagokban bővelkedik. A brakkvíz a sós (Mexikói-öböl) és az édes víz (Mississippi folyó) keveredésével alakul ki, így olyan ökoszisztémát hozva létre, ahol egy időben nem csak a sós és édes vízi élőlények, hanem a csakis ezen a vidéken honos fajok élnek.
Mi a várostól 30 perc autózásra elterülő Bayou Coquille Trail-ra mentünk, hogy bevethessük magunk a luisianai mocsárvidékbe. A túra útvonal a Jean Lafitte National Historical Park and Preserve egy ingyenesen látogatható része.

mocsár new orleans

Tipp:

Mocsárséta előtt feltétlen vegyél szúnyogriasztót, húzz legalább egy hosszúujjú inget és próbálj meg bőven sötétedés előtt hazaérni! A helyi vadak – szúnyogok és aligátorok – könyörtelenek, és mind az esti hűvösebb időben jönnek elő. Ám így is előfordulhat, hogy egy szép napos délutánon a stégen napozó aligátorra bukkanunk..

Mocsár: lakhely, munkahely és étterem

A luisianaiaknak a láp a minden, maga az élet! Az európai telepesek gyorsan rájöttek, hogy az itteni környezet kizsákmányolásával őrült hasznot akaszthatnak le, hát neki is fogtak. Az előttük itt elő indiánoktól megtanulták, a helyi útvonalakat, az itteni növények és állatok viselkedését, és elsajátították az ősi közlekedési eszköz használatát, a bayou-t is. A kenura emlékeztető egy citrustönkből kifaragott eszköz lett innentől a lakhelyük. Ezek után pedig nem volt megállás. A szerencsétlen indiánok szent helye halász és vadászterület lett. A kiterjedt cipruserdők pedig az intenzív fakitermelés célkeresztjében nem sok jóra számíthattak, hiszen New Orleans cölöptalapzatához, és magához a városhoz ugye rengeteg faanyagra volt szükség. Abból pedig itt volt bőven.


A mocsárban élők különc, aluliskolázott, mogorva emberek hírében álltak, akik valóban nehezen integrálódtak be a városi társadalomba. Bár ha belegondolunk ez teljesen érthető, mert ha életünk nagy részét a nyirkos, és abszolút nem veszélytelen mocsárban éljük le, akkor sok szociális érzékre nem tudunk szert tenni. Az alkohol problémákkal küzdő magányos népek viszont egyáltalán nem voltak aluliskolázottak, hiszen ő votlak azok, akik az őslakos indiánok tudását birtokolták. Ők voltak azok, akik mindent tudtak a mocsárról, MIN-DENT. Hogy csak egy példával éljek, itt van a törpe szabalpálma használata. Ez a mocsári árteret uraló szúrós, éles levelű pálma adta a mindennapi eszközök nagy részét, legyen az a kunyhó teteje, kosár, halcsapda, álruha vagy esőkabát. A rengeteg gyógynövényről pedig ne is beszéljünk.


A mocsár nem csak a megélhetést biztosította, hanem egy olyan menedékként is szolgált, ami megihlette az emberek fantáziáját. Persze, hogy fura történetek jártak a ködös, sötét ingovány mélyén elő különleges lényekről. De nem csak félelem társult a tájhoz. A swamp blues, vagy mocsári blues is Luisiana déli, lápos vidékéről indult útnak. A műfajon belül a lassú tempójú zene a déli területek ikonzenéje. Szinte az ember látja maga előtt, ahogy a láp közepén egy viskó verandáján egy tök részeg szakállas fazon farmer munkásruhában pörgeti a bedzsója húrjait, mellette pedig a cimborák hegedűvel és szájharmónikával kísérik és közben fel-fel kurjongatnak.
Csak hogy pár nevet említsek a nagy swamp blues nevek közül: Dr. John, Lazy Lester, Little Walter, Ruthie Foster
Nyilván nem bírom ki, hogy a kedvencem  ne linkeljem be. Annyira elborult, hogy zseniális:

Vigyázz aligátor!

A Bayou Coquille Trail-en járva persze nem kell nagy veszélyektől tartanunk, ám valóban nem árt óvatosnak lenni. A lényeg, hogy a stégen végigmenve, a táblákat figyelemsen elolvasva egy szuper élményben lehet részünk, ami valóban megszeretteti az emberrel a mocsarat. Persze cserébe, legyünk mi is csendben, mert a hangok legalább annyira izgalamasak, mint a lelógó spanyolmohák díszítette hatalmas ciprusok látványa.

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.