Aligátorlesen a luisianai mocsárvidéken

amerika, egynapos, észak-amerika, New Orleans, természetvédelem, túra, USA, utazás

Mocsár? Lehet az szép!

Az előző posztban már említettem, hogy a francia telepesek a Mississippi-deltavidékére építették New Orleans-t. Városalapítás szempontjából e vidék tökéletes választás volt, hiszen elhelyezkedése mind stratégiai, mind kereskedelmi szempontból kulcsfontosságú. Ezen felül pedig a mocsár brakkvizét egy hallatlan diverz és gazdag környezet is jellemzi, ami ráadásul nyersanyagokban bővelkedik. A brakkvíz a sós (Mexikói-öböl) és az édes víz (Mississippi folyó) keveredésével alakul ki, amely olyan ökoszisztémát hoz létre, ahol egy időben nem csak a sós és édes vízi élőlények, hanem a csakis ezen a vidéken honos fajok élnek.
Mi a New Orleans városától 30 perc autózásra elterülő Bayou Coquille Trail-ra mentünk, hogy bevethessük magunk a luisianai mocsárvidékbe. A túra útvonal a Jean Lafitte National Historical Park and Preserve egy ingyenesen látogatható része.

mocsár new orleans

Tipp:

Mocsárséta előtt feltétlen vegyél szúnyogriasztót, húzz legalább egy hosszúujjú inget és próbálj meg bőven sötétedés előtt hazaérni! A helyi vadak – szúnyogok és aligátorok – könyörtelenek, és mind az esti hűvös időben jönnek elő. Ám így is előfordulhat, hogy egy szép napos délutánon a stégen napozó aligátorra bukkansz..

Mocsár: lakhely, munkahely és étterem

A luisianaiaknak a láp a minden, maga az élet! Az európai telepesek gyorsan rájöttek, hogy az itteni környezet kizsákmányolásával őrült hasznot akaszthatnak le, hát neki is fogtak. Az előttük itt elő indiánoktól megtanulták, a helyi útvonalakat, az itteni növények és állatok viselkedését, és elsajátították az ősi közlekedési eszköz használatát, a bayou-t is. A kenura emlékeztető egy citrustönkből kifaragott eszköz lett innentől a lakhelyük. Ezek után pedig nem volt megállás, a szerencsétlen indiánok szent helye halász és vadászterület lett. A kiterjedt cipruserdők pedig az intenzív fakitermelés célkeresztjében nem sok jóra számíthattak, hiszen New Orleans cölöptalapzatához, és magához a városhoz ugye rengeteg faanyagra volt szükség. Abból pedig itt volt bőven.


A mocsárban élők különc, aluliskolázott, mogorva emberek hírében álltak, akik valóban nehezen integrálódtak be a városi társadalomba. Bár ha belegondolunk ez teljesen érthető, mert ha életünk nagy részét a nyirkos, és abszolút nem veszélytelen mocsárban éljük le, akkor sok szociális érzékre nem tudunk szert tenni.

Az alkohol problémákkal küzdő magányos népek viszont egyáltalán nem voltak aluliskolázottak, hiszen ők voltak azok, akik az őslakos indiánok tudását birtokolták. Ők voltak azok, akik mindent tudtak a mocsárról, MIN-DENT.

 

Hogy csak egy példával éljek, itt van a törpe szabalpálma használata. Ez a mocsári árteret uraló szúrós, éles levelű pálma adta a mindennapi eszközök nagy részét, legyen az a kunyhó teteje, kosár, halcsapda, álruha vagy esőkabát. A rengeteg itt található gyógynövényről pedig még nem is beszéltünk.


A mocsár nem csak a megélhetést biztosította, hanem egy olyan menedékként is szolgált, ami megihlette az emberek fantáziáját. Rengeteg fura történet szól a ködös, sötét ingovány mélyén elő különleges lényekről. De nem csak félelem társult a tájhoz. A swamp blues, vagy mocsári blues is Luisiana déli, lápos vidékéről indult útnak. E műfajon belül a pörgös tempójú változat a déli területek ikonzenéje.

Szinte az ember látja maga előtt, ahogy a láp közepén egy viskó verandáján egy tök részeg szakállas fazon, farmer kantáros ruhában pörgeti a bedzsója húrjait, mellette pedig a cimborák hegedűvel és szájharmónikával kísérik és közben fel-fel kurjongatnak.

 

Csak hogy pár nevet említsek a nagy swamp blues nevek közül: Dr. John, Lazy Lester, Little Walter, Ruthie Foster
Nyilván nem bírom ki, hogy a kedvencem  ne linkeljem be. Annyira elborult, hogy zseniális:

Vigyázz aligátor!

A Bayou Coquille Trail-en járva persze nem kell nagy veszélyektől tartanunk, ám valóban nem árt óvatosnak lenni. A lényeg, hogy a stégen végigmenve, a táblákat figyelemsen elolvasva egy szuper élményben lehet részünk, ami valóban megszeretteti az emberrel a mocsarat. Persze cserébe, legyünk mi is csendben, mert a hangok legalább annyira izgalamasak, mint a lelógó spanyolmohák díszítette hatalmas ciprusok látványa.

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.