Az érv, hogy miért jó -20°C-ban hegyet mászni!

európa, hegymászás, túra, utazás

Hajnali 2 van. Nem tudok aludni, a román gondnok úgy felfűtötte a Gentiana (Encián) menedékházat. Csak pihegek félmeztelen az ágyon, mint egy hal. ’Nem erről volt szó!’ – gondolom magamban. Valóban, a meteorológiai előrejelzés -20°C-ot ígért január 2-ra. Kimászok az ágyból, felveszem a pehelykabátom és a bakancsom, hogy kimehessek a latrinához. Kinyitom az ajtót és semmi. Szó szerint semmi. Se egy hang, se egy aprócska fény, csak a metsző hideg, ami nekicsapódik az arcomnak és a csupasz térdemnek. Erőt veszek magamon, felkapcsolom a fejlámpám, és elindulok a fák mögötti kis tákolmányhoz a jól beígért mínuszokban..

Az Encián (Gentiana) menedékház kora reggeli fényekben

6:00-kor csörög az ébresztő. Megdörzsölöm a szemem és már nyúlok is a gázfőzőhöz, hogy forralhassam a reggeli teához a kristálytiszta forrásvizet. Egy gyors és kalória gazdag reggeli után barátaimmal már tapossuk is a havat,  hogy a Peitrele-völgyön keresztül felmenjünk a Bukura-nyeregre (kék út), ahonnan már csak pár csúcs és a Retyezát legmagasabb pontján, a 2509 méteres Peleaga csúcson állunk (piros út).

Reggel 7 körül ilyen fények fogadják a mászót a Pietrele-völgyben

A srácokkal nem először vagyunk itt, ide majdhogynem haza érkezünk. Attilának és nekem a Retyezát több, mint hegy. Spirituális magasságokban lebeg ez a masszív gránit tömb, hisz itt történt meg életünk első igazi mászása, ami szerelem volt első lépésre. Gergő barátom pedig igazi Erdélyjáróként otthonosan mozog a Déli-Kárpátok hegyei közt is.

Csodás érzés azzal a gondolattal indítani a napot, hogy a folytatásban egy hegy tetejéről nézhetek alá. Tisztaságot érzek, és ürességet. Amolyan jól eső ürességet persze, hisz valóban nem jár semmi más a fejemben csak a csúcsig vezető út. Leírhatatlanul örülök, hogy itt lehetek, és ez feledteti, hogy milyen hideg is van így kora reggel. A megfagyott törpefenyők, a jég és szél által koptatott sziklák, és a Pietrele-katlant körbeölelő hegyek nem is engedik, hogy másra gondoljon az ember. Olyan ez, mint amikor a kisgyereket beengedik az áruházi játszóházba, és azt se tudja, merre nézzen, mihez érjen hozzá először. Csak bámulok, hogy milyen pazar, ahogy a hajnali fények megvilágítják a moréna árkok falait, és a jégkristályokról visszaverődik a szórt fény. A fiúkkal ismerünk itt minden kanyart, mégis mintha először látnánk. Pedig az igaazt megvallva előző nap is felmásztunk a Bukura-nyeregre – csak a hecc kedvéért – hogy a völgyre boruló naplemente látványával zárhassuk a napot.

A Hátszegi-medence naplementében

 

Meglepő, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok edzésben, jól bírom a túrát. Bár ehhez hozzásegít a makulátlan időjárás és a reggeli szalonna. Felérek a nyeregre, és amint kidugom a fejem belemar az arcomba a jeges szél. Alig bírom nyitva tartani a szemem. Hát persze, a sziklafal megvédett minket a túloldali erős széltől. Odamegyek a csokit majszoló barátaimhoz, akik csak annyit mondanak:

„Minden ok? Együnk pár falást és haladjunk! Kezdenek elgémberedni az ujjaim!”

Szó ami szó, a körülmények 180°-os fordulatot vettek. A völgytalp mesebeli tája egy jeges borzadállyá változott négy lépésen belül. Ez az igazi a hegymászásban! Nagyon sietek a tízóraival, mert valóban kezd megfagyni a táska zipzárja és vele együtt a kezem is. Felhúzom az arcomra a sálat, felteszem a síszemüveget és már indulunk is a Peleaga felé. Útközben a látási viszonyok pár méteresre zsugorodnak, hisz tulajdonképpen egy felhőben gyaloglunk a jéggé tömörödött hóban. Egyik csúcs követi a másikat, de már nem esik olyan jól a túra, mint a völgyben. Izzadok, és egyszerre fázok is, ahogy lépés lépést követve haladok a Peleage-t megelőző csúcsra. A pára is kicsapódott a szemüvegem belsején, így már tényleg semmit sem látok csak egy nagy fehér pacát.

Leveszem a szemüveget egy pillanatra, hogy kiszáradjon, de ennél nagyobb hülyeséget nem is csinálhattam volna: azonnal belefagy a pára.

Legalább biztos, hogy az időjárás előrejelzés pontos volt.. Nyilván ez a tudat nem vígasztal, mert innentől vágni fogja az arcom a jégkristályokkal hadonászó 30-40 km/órás szél. De nem foglalkozok vele, mert élvezem. Legalább élet szagú lett a túra. Teljesen hülye vagyok.. Beugrik, hogy ilyenkor szokták megkérdezni, hogy mit lehet ezen élvezni? Bevallom magam sem tudom, de abban biztos vagyok, hogy a többiek agyában is hasonló gondolatok kavarognak. Mikor már közel a csúcs, már óriási fáradtságot érzek, de ilyenkor kevés dolog doppingol jobban, mint az amikor ránézek a kezemben lévő jégcsákányra, vagy a bakancsommal összefagyott hágóvasra. Kifújom a levegőt, felemelem a lábam és belevágom az acélkarmokat a jégbe.. Hallom, ahogy roppan alatta a jég és érzem, hogy a hágóvas jól megfogja a lépést. Majd ugyanezt még egyszer..és még egyszer… Nem érdekel se a hideg, se az üvöltő szél vagy az éhség, mert csak a lépéseimre és a hangokra figyelek.

Reggeli menet a völgyben, háttérben a Burukra-nyereg vonulata

Végül a ködben kirajzolódik a csúcstábla, majd a megfagyott román zászló. A csúcsöröm némileg elmarad, mivel semmit sem lehet látni, és az orkán erejű szélben még hallani sem. Körbenézek, de sehol sem látom a srácokat. Kiáltok, hogy merre vannak, majd Gergő hangját hallom egy szikla mögül. Lemászok hozzájuk, hogy egy szélvédett helyen megigyuk a reggeli meleg tea maradékát és együnk pár falat a birsalmasajtból. Az a tea maga a földi csoda a szélvédett pihenővel pedig már annál is több. Röhögések és baráti piszkálódások közt megesszük az összes édességet, amit felvittünk és gratulálunk egymásnak, hogy ebben a cudar időben is nyári idő alatt teljesítettük a csúcstámadást. EZ MÁR A MIÉNK! Ám nem időzhetünk sokat, mert az arcunkon a szőr már kezd megfagyni. A Retyezát jelez, hogy ideje elindulni.

A gerincen ereszkedve már van hangulatom, hogy környező rejtett csodákkal is foglalkozzak – már amennyire a köd engedi – és lenyűgöznek a sziklafalakból kinövő 20 cm-es jéglándzsák. Mesés milyen csoda születik e zord körülmények között! Amint lefordulunk a nyeregről a Pietrele-völgyben visszaérünk a ködmentes szélcsendbe. Szép, kellemes tempóban ereszkedünk, miközben a nap is előbukik és makulátlan idő kerekedik. Pengeéles a láthatás, a színek telítettek, és olyan dolgok is előbújnak, amik eddig láthatatlanok voltak, még úgy is hogy az orrunk előtt voltak…. Visszanézve meglátom a Peleaga csúcsát, ahogy a napfényben úszik. Olyan gyönyörű idő kerekedett a csúcson fél óra leforgása alatt, hogy azt már csak egy nyugággyal és egy sörrel lehetne tökéletesebbé tenni. Ez a Retyezát! Egy folyamatosan változó, de mindig gyönyört és nyugalmat adó élő közeg, ami szavak nélkül tisztítja ki a fejed és a lelked. Hát ezt lehet élvezni a téli hegymászásban!

Érvek, miért válaszd a téli hegyet:

  • A természet mindig gyönyörű
  • A téli időszakban nem kell közösködj sok emberrel, így a hely a tied
  • Kimozdulsz a konfortzónádból (klisés, de igaz)
  • Megtisztít!  Rájössz, mi az “Itt vagyok!” érzés

TIPP!

Ha egy retyezáti hegymászásra adnád a fejed – akár télen, akár nyáron – hasznos információkkal a retyezat.ro magyar nyelvű honlapot ajánljuk. Sok szerencsét, jó fejtisztítást, mozdulj!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.