2014-2017 – A katmandui Durbar Square a földrengés után

ázsia, gazdaság, karitatív, tudomány, utazás

2015. április 25-én délelőtt 11:41 perckor 7.9-es (külföldi mérések alapján 8.1-es) erősségű, pusztító földrengés rázta meg Nepál középső részét. A földrengés epicentruma Katmandutól alig 50 km-re volt nyugatra, 15 km-es mélységben, ez utóbbinak köszönhetően pedig a hatások még szörnyűbbek voltak. A Katmandu-völggyel együtt Nepál központi régiójában több mint 6 millió ember volt érintve a földrengés által, ebből majdnem 8 ezren meghaltak és 17 ezren megsebesültek.  A külföldi sajtóban leginkább a katmandui pusztítás képei jelentek meg először, hiszen az 5 milliós metropolisz legfontosabb történelmi emlékei, valamint nem kevés lakóház és középület is megsemmisült, vagy súlyos károkat szenvedett. Legutóbb 2014 őszén jártam Katmanduban, így szerencsére még volt néhány képem arról, hogyan nézett ki a város büszkesége, a világhírű Durbar Square a földrengés előtt.

2014. október

2017. október

A királyi palota részben összedőlt, a híres déli részt melyet angol mintára építtetett az akkori uralkodó a 18. században, most épp amerikai pénzből próbálják helyrepofozni. Az építkezés azért nem annyira lázas, mint ahogy gondolná az ember egy világörökségi helyszínen, egy-két munkást láttam csak lézengeni napok óta.
A nyugati részen is hasonló a helyzet. Egyébként a teret több ország segítségével próbálják a régi formájába visszaállítani: német, kínai, japán és amerikai segélyek is érkeztek a Durbar Square újjáépítésére, de nagy dolgokra azért ne gondoljatok.

 

A kép jobb szélén annak a 17. századi hindu templomnak a romjai láthatóak, melyet a 2014-es képek közül a középsőn lehet megcsodálni. Valamiért ennek a helyreállításához még nem fogtak hozzá.
Ahogy itt is látható, bár több templom is viszonylag érintetlen maradt, ilyen facölöpökkel támasztják meg őket a biztonság kedvéért. Persze a helyieken kívül mindenkinek világos, hogy az ég világon semmit se érnek ezek az adhoc támaszok, sőt, inkább csak a biztonság hamis képzetet adják.
Ez a rész például meglepően érintetlen maradt. A helyiek új tartják, hogy az isteneik azért résen voltak és próbálták menteni a menthetőt. A jobb szélen látható templom például erotikus faragásairól híres, naná, hogy egy repedés se látható rajta 🙂
Az utcák persze továbbra is elképesztően zsúfoltak, az épületek állaga évről évre romlik, így nem meglepő, hogy egy újabb földrengés ismét hatalmas károkat okozna és rengeteg ember életét követelné. Ne így legyen!

Fotók: Pál Máté/mondolo


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.