Túra Afrika csúcsára – Kilimandzsáró (5895 m)

afrika, háttérsztori, hegymászás, túra, utazás

Afrika legmagasabb hegye, az örökké havas és misztikus Kilimandzsáró jó eséllyel a túrázni szeretők toplistáján előkelő helyen szerepel. A nagyjából 3 millió éves óriásvulkán magányosan, ám töretlenül büszkén áll Tanzánia szavannák uralta északi, Kenyával határos területén. Portugál hajósok már a 16. században az etióp Mount Olimpusznak hívták, később pedig a 19. század vége felé az afrikai országokat sorra gyarmatosító nagyhatalmak felfedezői vetettek rá szemet. Német kalandorok és misszionáriusok már 1848-ban megpróbálták megmászni a Hegyet, de később például honfitársunk, Teleki Sámuel világhírű Afrika-kutató is próbálkozott 1887-ben, sőt, ő volt az első aki nagyjából 5300 méterig, az akkori állandó hóhatárig jutott fel. Teleki aztán kicsit megszállott is lett, egészen 1895-ig évente próbálta megmászni a Kilimandzsárót, sajnos sikertelenül. Végül aztán vele nagyjából egy időben, 1889. október 6-án Hans Mayer német geológus mászta meg először a csúcsot, és ha már ott volt, akkor el is nevezte tisztelete jeléül Vilmos császár-csúcsnak. Tanzánia először német, majd félig-meddig angol gyarmat lévén meg is hagyta ezt a csúfnevet, amíg aztán 1964 óta már újra Uhuru Peaknek, vagyis “Szabadság-csúcs”-nak hívják a Kibo legmagasabb pontját. Így azért már jobban hangzik.

Én és a Kilimandzsáró – hogyan másszuk meg a hegyet?

Alapvetően két opció közül választhatunk. Az egyik, hogy a több száz helyi, tanzániai utazási iroda közül kiválasztjuk a legjobbat/legolcsóbbat, és saját guide-dal, teherhordókkal nekivágunk a hegynek. Hátizsákos opció sajnos itt már évek óta nincs, a húzós nemzeti parkos engedélyek és belépők mellett kötelező helyi guide-ot fogadni, és bár természetesen viheted a hátadon az összes cuccodat, a biztos siker érdekében nem árt egy-két teherhordót is felfogadni az út egészére. A teljes ár így jó eséllyel 1500 és 2000 USA dollár között fog mozogni.

A másik opció pedig a magyar vagy a külföldi utazási irodák tömkelege, ahol teljes ellátással, guide-okkal, szakáccsal, személyzettel és teherhordókkal az ár nagyjából ugyanannyira fog kijönni, + repjegy. Jómagam túravezetőként 2018. februárjában már negyedik alkalommal jártam a hegyen, így a következő képsorokban végigvesszük, hogy hogyan juthatunk fel Afrika csúcsára csupán 4 és fél nap alatt. A képek 2014-től 2018-ig, az Eupolisz Utazási Iroda Kilimandzsáró útján készültek.

A Kilimandzsáróra több úton is fel lehet jutni. A teljesség igénye nélkül – merthogy összesen 8-9 útvonalat írnak – a legforgalmasabbak a Marangu (vagyis a Coca Cola út, menedékházakkal és kevésbé látványos útvonal vezetéssel), a Machame (vagyis a Whiskey út, sátrakkal és a leglátványosabb szakaszokkal, ám a legtöbb kihívást jelentő folyamatos emelkedőkkel és lejtőkkel) és az egyre népszerűbb nyugati oldalról közelítő Lemosho út (az első két nap a Shira tömbjét érinti, után ugyanaz mint a Machame). Mi a Machame utat használjuk évek óta, ami amellett, hogy baromi látványos, a legjobb akklimatizációt is biztosítja, még inkább segítve ezzel a sikeres csúcstámadást. A képen az első napi táborhely 3000 méter környékén, a Machame táborban, pazar kilátással a sátrakból.
Az étkezősátor, vagyis az egyetlen közös helyiség a túra alatt, ahol a fárasztó napjaink véget érnek, ahol a helyi szakácsunk legjobb fogásait tálalják fel a pincér srácok, ahol átbeszéljük az aznapi tapasztalatokat, ahol felkészülünk a következő napok kihívásaira és ahol elindítjuk a napot egy jó kis reggelivel.

 

Kilátás a Machame-ösvény második, 3800 méter magasan fekvő Shira-táborából. A névadó a szomszédos Shira tömb, amely a Kibo és Mawenzi mellett a Kilimandzsáró masszívumának harmadik, egykori aktív vulkánja. A 4005 méter magas Shira volt az első, amelyik kitört a három közül, nagyjából 2,5 millió éve, így ez van a legjobban lepusztulva. A csipkés hegygerincek és meredek hegycsúcsok persze még így is hihetetlenül látványosak, főleg a lemenő nap kellemes fényeiben.
A harmadik napon lépjük át először a bűvös 4000 méteres magasságot, útban a 4600 méteres Láva-torony felé, ami az egyik legfontosabb akklimatizációs lépcsőfok az egész túrán. 3200 métertől magasabban már a legtöbb túratárs megérzi az egyre ritkuló oxigén hiányát, így fokozottan kell figyelni a szinte bárkinél előfordulható magashegyi betegség tüneteire. A tünetek megelőzése érdekében három fontos dolgot kell betartani: egy napon semmiképp sem szabad 1000 méternél többet emelkedni (kivéve a csúcsnapon), kifejezetten lassan kell gyalogolni, több rövidebb megállót beiktatva, és rengeteget kell inni. A rengeteg lehetőleg tényleg legyen sok, hiszen 1000 méteres magasságonként 1 liter vizet kéne minimum meginni, tehát a harmadik napon amikor 4600-ig megyünk, meg kell inni 4,5-5 liter folyadékot.

 

Az egyik legszebb tábor, a 3950 méteren fekvő Barranco, ahonnan már tényleg testközelből láthatjuk a Kibo gleccserekkel borított óriás tömbjét. A magashegyi sátrakban kényelmesen el lehet férni, és ilyen magasságban amíg kint már bőven fagypont alatt van a hőmérséklet hajnalonként, a sátorban csupán 5 fokig hűlt le a hőmérséklet a hőmérőm szerint. A bal középen álló épület a WC-ket rejti, 3-3 férfi és női, természetesen pottyantós WC áll a rendelkezésre, és ilyen épületekből szerencsére több is van. Hátul pedig a Kibo előtt a 250 méter magas Barranco-fal, amelytől először mindenki megijed, majd rájönnek, hogy egy-két izgalmas rész kivételével könnyedén meg lehet csinálni 🙂
A Barranco-falat megmászva máris a Kibo déli peremén leszünk, innen pedig szép idő esetén egészen csodás a kráter látványa. Persze azért sietni kell, hiszen délelőtt 10 órától már olyan gyorsan kezd felhősödni, hogy a későn érkezők sokszor lemaradnak a panorámáról.
Az örökké mosolygós és jó kedélyű helyi vezetőink, akikből egy 16 fős csapat esetén 6-7 szokott velünk tartani. A középső úriember például a 50 év körüli Thomas, aki eddig még minden évben elkísért minket. A csúcson nagyjából 200-300-szor volt (ők se tudják már pontosan), és ha épp nem a hegyen van, akkor a Kili déli lejtőin fekvő földjén dolgozik, ahol kukoricát, banánt és egyéb zöldségeket termel.
Csak szép lassan, nyugodtan, vagy ahogy a helyiek szokták mondani: “Pole, pole!”. 4500 méter környékén járva ugyan sokszor még erősen tűz a nap, de a nagy szél miatt a hőérzet sokat eshet. Így tehát a réteges öltözködés és a túrabot elengedhetetlen.

 

Utolsó táborhelyünk, a 4630 méteren fekvő Barafu-tábor. A fantasztikus helyen fekvő Barafuba kora délután szokás megérkezni, majd egy korai vacsora után érdemes időben nyugovóra térni, hiszen a következő napi csúcstámadás általában éjfél körül szokott indulni. Alvásra persze amúgy se számítsunk, hiába a jó akklimatizáció, ilyen magasságban leginkább csak forgolódik az ember.

 

Az éjfél körül induló csúcstámadás első 6-7 órája eléggé könyörtelen. Fejlámpák fényénél nagyjából 1200 méteres magasságot kell leküzdeni, miközben egyre hűl az idő, egyre kevesebb az oxigén, gyakran viharos a szél, és még a többi csapat túrázói is ott lihegnek a nyakunkban. Hajnali 6 óra magasságában aztán egy csapásra szinte minden jobb lesz, hiszen az első napsugarak fényénél végre kikapcsolhatjuk a fejlámpát és körülnézhetünk egy pillanatra ahogy kelet felől aranyszínűre festi az égboltot a Mawenzi mögött felbukkanó Nap. A sikeres csúcstámadás legtöbbször egyébként fejben dől el, aki leginkább képes kitolni a határait ebben a pár órában, az jó eséllyel fel fog jutni a csúcsra. Persze itt is a folyamatos evés és ivás a legfontosabb, értsd, ha nem eszünk szinte folyamatosan, akkor elég cudarul lehetünk felfelé úton.

 

A napfelkelte újabb fényei és a háttérben felbukkanó Rebmann-gleccser 5750 méter környékén. A hír igaz, a világtrendnek megfelelően a Kilimandzsáró gleccserei is villámgyorsan olvadnak és ezt a sokat hegyen járók a saját szemükkel is láthatják. A 2014-es első mászáshoz képest a gleccserek formái sokkal lekerekítettebbek voltak, igaz akkor a sokkal hidegebb augusztus eleji időszakban voltunk itt. A jelenlegi előrejelzések szerint a Kibo gleccserei 2025 környékére fognak végleg (vagyis legalább a következő jégkorszakig) eltűnni.

 

Amíg a turisták nagy része az életéért küzdve éri el a közel 6000 méteres csúcsot, addig a helyi guide-ok minden gond nélkül mászkálnak ilyen magasságban is, mintha semmi sem történt volna. Sokszor látni a helyi vezetők által két oldalról megfogott, gyakorlatilag a saját lábán állni képtelen túrázókat, akiket szó szerint felcipelnek, majd le is hoznak a hegyről. Az ilyen akciókért cserébe persze jár a ropogós dollár, 30-40 dollár plusz is esetenként, így mindenki jól jár.

 

A 2017-es februári csúcsmászó csapat a csúcson! Nagyon belevaló egy társaság volt az biztos 🙂

 

Végső pillantás a Kibóra a csúcsmászás utáni egyetlen, 3900 méter környéki Millenium táborból. Jó azért így felkelni az utolsó reggelen és elbúcsúzni szeretett hegyünktől 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.