Cikkünk szerzője Tóth Noémi, aki saját bevallása szerint is sportőrült. Levegőben pörög, küzdősportol és legújabban triatlonozik. Vegán sportolóként pedig nem csak a kilométerek és másodpercek, de a vegán sportolókat érő sztereotípiák ellen is folyamatosan győzedelmeskedik. Legutóbbi külföldi biciklizésén Csongor Tamással együtt másztak hegyeket és mivel Tamás már publikált szerző a Mondolon, ezért most Noémin volt a sor, hogy tollat ragadjon és beszámoljon az élményekről.

Városnézős nap

Az eredetileg egész naposnak tervezett Hahntenjoch Pass meghódítását teljesen elvetettük erre a kiruccanásra, hiszen előző nap sokkal többet tekertünk, mint amennyit terveztünk. Két ilyen hosszú nap nagyon megterhelő lett volna. Vasárnap 11 óra körül Innsbrucknak vettük az irányt. A szinte teljesen sík út a hegylábak és az Inn folyó mentén vitt minket egyenesen a színes házak városába. A nap most sem kímélt bennünket. Haimingtól 42 km-re fekszik Innsbruck, melyet 1 óra 30 perc alatt abszolváltunk.

A városba érkezve rögtön a színes házakat, majd az aranytetős házat néztük meg. Az utcában éppen építkezés volt, szerencsére nem az általunk látni kívánt nevezetességet restaurálták. Nagyjából egy óra lehetett, mindketten éhesek voltunk, így az Inn folyó partjához közel lévő Mamma Mia étteremben foglaltunk helyet egy-egy korsó búzasör mellett.

Miután jóllaktunk a főtéren keresztül tekerve eljutottunk a Diadalívhez. Kisebb fejtörést okozott, hogyan készítsünk úgy képet, hogy ne legyen benne egyetlen járókelő, biciklis, vagy autós, csak mi és a Diadalív. Miután megnéztünk mindent, ami belefért a napba, úgy döntöttünk, hogy visszafele nem biciklivel megyünk, hanem felülünk egy személyvonatra. Megvettük a jegyeket, majd a maradék időre visszatekertünk a főtérre, ahol egy kicsit még napoztunk, mert ugye nem égtünk meg eléggé előző nap.

A vonaton találkoztunk egy magyar családdal, akik már évek óta kint élnek Ausztira Tirol tartományában. Említettek is egy újabb megmászandó helyet, ami Silz környékén található, egyszer talán azt is megnézzük.

Célkeresztben a Timmels-hágó

Miután megérkeztünk a hotelbe, gyors tusolás után mentünk is vacsorázni. Közben megbeszéltük, hogy következő nap elautózunk Söldenbe, és akkor még egy kicsit Olaszországba is átgurulhatunk. Utolsó napra az volt a fő szempont, hogy egy olyan útvonalat válasszunk, amivel délután 1-2 óra környékén végzünk, mert utána vihart jeleztek a környékre.

Hétfőn már hajnalban szólt az ébresztő. A reggeli tusolás után elkezdtük lehordani a cuccainkat a kocsihoz. Mindent levittünk, majd gyorsan megreggeliztünk az erkélyen és már indultunk is Söldenbe. Nagyjából 50 perc kocsikázás után megérkeztünk a kiindulási ponthoz. Hajnalban meglehetősen hideg volt, a hőmérő csak 12 °C-ot mutatott.

Sölden-től Zwieseltein-ig meglehetősen kellemes kis emelkedők vezettek, aminek kifejezetten örültem, végre nem ég szét a combom az első 10 km-en. Zwieseltein-tól viszont újra az utunkra jellemző 7-12%-os emelkedők leselkedtek ránk. Hochgurgl-ba érkezve fizetőkapuk előtt találtuk magunkat, ahol az autósoknak kötelező a díjfizetés. Kerékpárosoknak az áthaladás ingyenes.

Hochgurgl-tól elindulva ereszkedéssel kezdődött a Timmelsjoch 2509 méter magasan lévő csúcsához vezető út. Korábban már sokszor találkoztam szembeszéllel, de ilyen mértékűvel talán még soha. Azt éreztem, hogyha nem tekerek, akkor a szél a 8-10%-os lejtőn simán vissza fog fújni a kiindulási pontra.

A hegycsúcsra vezető út még a tapasztaltabb biciklistákat sem kímélte, amit az orkán erejű széllökések sem könnyítettek meg. Ahhoz viszont kétség sem fér, hogy megérte minden egyes pedálfordulatért megszenvedni. Felérve a hegy tetejére megpillanthattuk felülről is a kanyarokat, melyeken órákon keresztül másztunk felfelé. Arról nem is beszélve, hogy az olasz határhoz értünk. Tomival egyik nagy vágyunk az volt, hogy felhők között lehessünk, amely itt Olaszország határán teljesült is.

Levezető kanyargás az olasz Alpokban

Mivel még meglehetősen sok időnk volt, és még az ég sem borult be, elindultunk a Passo del Rombo lejtőjén. Ámulatba ejtően gyönyörű volt a felhőkkel helyenként eltakart hegycsúcsok mellett ereszkedni. Három alagúton vezetett az út lefele, amelyek meglehetősen sötétek voltak. Napszemüvegben gyakorlatilag semmit nem láttam, egy ideig nem volt fény az alagút végén, így óvatosan kellett manőverezni a barlangból lecsapódó víztől csúszóssá vált úton.

Pár kanyart mentünk csak le, csináltunk néhány képet, aztán indultunk is vissza. 2509 méter magasan elfogyasztottunk még egy-egy kávét és kólát, majd elindultunk vissza az autóhoz. Miután megérkeztünk a bicikliket beraktuk az autóba, átöltöztünk, majd beugrottunk az egyik helyi boltba némi elemózsiáért. Végre nekem is szerencsém volt, lehetett kapni vegán wrap-et. Hurrá!

Miután megebédeltünk indultunk is haza. Újabb 8-9 órányi vezetés várt ránk szerpentines, dimbes-dombos, már-már idegesítően kátyúmentes utakon Magyarországig. A napot reggel 5 óra 0 perckor kezdtük és 23 óra 30 perckor zártuk.

Összegezve az első nagyobb külföldi biciklizést anyagi szempontból: ha két fő utazik, akkor sokkal jobban megéri autóval menni, benzinköltség, autópálya matrica két főnek összesen annyi, mint a vonat egy fő részére. Az autó mellett szól az is, hogy nem vagy menetrendhez kötve, ami nagy előny, ha annyira keveset foglalkozol a tervezéssel, mint mi.

Gyertek velünk utazni a világ körül instagramon, és kövessetek minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás és fenntarthatóság témában!

A honlapon található fotókat szerzői jog védi, azok letöltése, felhasználása engedélyköteles. Engedéllyel kapcsolatban az info@mondolo.hu címre, vagy a facebook oldalunkon várjuk a megkereséseket.

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.