Méghozzá Balira – Bali 2. rész
Világgá menetel és tantusz leesés
Az első részben tényekről és ajánlásokról írtam, most arról, valójában miért szerettem bele Baliba, és miért volt az egyik legjobb döntésem elindulni. #mégbiztosvisszatérekBalira
Nem csak az elképesztően kedves emberek; a csodás partok, a szörfözések kezdeti sikerei; a parton olvasás; a naplementék, egzotikus gyümölcsöket majszolva; a jóga órák, olyan autentikus helyen és oktatóval, akinek tényleg elhiszed, hogy az adott pillanatot éli meg; az iszonyat erős és olcsó masszázsok; új barátokkal, új kalandok átélése; a tengerparti séták kókuszlevet szürcsölve; a Nasi Goreng (sült rizst) evés az útszéli bodegában 160 Ft-ért és a mezítlábas bulik a parton járultak hozzá ehhez. Hanem az, ahogy személyiségfejlődésem és a hely szellemisége pont jó metszésponton találkoztak.
Bali rules
Igyekszem leírni, azt, ami nem kézzelfogható, nehezen megfogalmazható, de nagyon erősen érzékelhető valami, amivel én is átszellemültem és „megérkeztem”.
Van egy olyan szellemisége a helynek, hogy nem akarod otthagyni. Tudom, hogy csak egy hónap és tudom, hogy alapból egy könnyedebb easygoing helyzetben voltam, de akkor is éreztem, és ezt korábban egy utazásom során sem tapasztaltam még. Alapvetően nagyon kedves emberek a balinézek, nem tukmálnak, nem erőszakosak, figyelnek egymásra és az idegenekre. Egyfajta könnyedség, tisztaság és nyitottság jellemzi a helyet, amit átvesz az, aki figyeli, fogékony rá és tiszteli. Vaaagy csak pont ilyen emberekkel sodort engem össze Bali :). Megfoghatatlan rezgések vannak és szerintem az egész sziget át van szellemülve. Persze az is lehet, hogy annyira kerestem a mást, a pozitívat, és olyan nyitott voltam, hogy egyszerűen bevonzottam.
Beszélgettem a szörfoktatómmal, aki egészen jól tudott angolul, ő mondta – „You know for me everyday is Sunday. I’m living here close to the beach, I’m not rich but I teach surf and I have my friends and family close here, so I love my life!” Tehát elégedett azzal, ami van, dolgozik, csak annyit, amennyit kell, hogy megéljen ő és a családja, és boldog, értékeli azt, ami neki jutott és nem vágyik másra. Dolgozott korábban Japánban, hogy megalapozza az életét, így neki éppen volt viszonyítási alapja is. De többeknél ezt tapasztaltam, hogy teljesen jól elvannak azzal, amit az élettől kaptak, nem koldulnak, hanem dolgoznak és élik a kis életüket, alkalmazkodva az adott helyzethez.
Nagyon vallásosak, (egy ősi vallásból és a hinduból vettek át sok mindent, keverik kicsit a szokásokat és rituálékat) mindenre kérnek áldást, amiért napi háromszor imádkoznak. Ennek szemtanúja vagy a boltban, az étteremben, az utcán bárhol. Az imádsághoz készítenek, kis bambuszból szőtt kosárkákat, amiket felajánlanak az isteneknek és a balinéz szellemeknek. Ezzel minden nap szembesülsz, talán ez és az állandó mosolygásuk is segít, hogy meglásd őket a turizmus mögött.
Nincs elvárás, megélés van
Többek között egyik célom az volt Balin, hogy a jogát eggyel komolyabban elsajátítsam, amivel a The Practice nevű jógaközpontban próbálkoztam. Itt tanultam meg azt is, már az első órán, hogy ne legyenek elvárások. Sokkal nagyobb élmény és sokkal könnyebb a jelenben maradni, az adott pillanatban, és átélni azt, ha csak megyünk a flow-val, az oktató hangja után és nem máson pörgünk. A jógánál ugye az egyik cél, hogy hass a gondolataidra és maradj ott az adott pillanatban, ne máson agyalj közben. Az elején a légzésed aktív figyelésével, és gyakorlatok közben és után a testedben lezajlott változások érzékelésével tudsz ottmaradni a jelenben, utána ez már egy természetes folyamat lehet. Nekem van még mit gyakorolni, de arra biztosan jó volt ez az egy hónap, hogy megértsem miről szól és elinduljak ezen az úton. Az már csak non plus ultra, hogy még azt is észrevettem hogyan tudom élvezni magát az utat és nem csak a célra koncentrálni.
Amit a jógával elkezdtem tanulni, minden Balin tapasztalt érzéssel egybecsengett. Ahogy megérkeztem elvarázsolt. Az első pár napban már elvesztettem az időorientációm és nem tudtam milyen naptári nap van. Általában ez egy hét utazás után szokott bekövetkezni, de itt annyi inger és pozitív benyomás ért, hogy előbb jött az időtlenség. Ami ugyebár még könnyedebbé tette az egészet. Totális szerelem, annak ellenére, hogy november közepén érezhetően elkezdődött az esős időszak (délutánonként esett 1-2 órát).
Kiszakadtam a mókuskerékből, a társadalomnak és másoknak való megfelelési kényszerből és megérkeztem… azt éreztem életem egyik legjobb döntése volt elindulni (először egyedül majd Andrissal) olyan pozitívan láttam mindent. Előtte már elindultam tudatosan egy személyiségfejlődési úton, de itt került fel az i-re a bizonyos pont, itt állt össze a kép. Itt esett le olyan sok minden.
Néha elkapott egy lehúzó gondolat, hogy miért is nem tettem meg előbb… egyrészről a válasz, hogy még nem voltam készen se fejben, sem anyagilag, illeve még dolgom volt otthon. De ezt általában gyorsan el is hessegettem és hálát adtam, hogy voltam elég bátor kilépni a programozott életemből. Igyekszem sallangmentesen írni, de ez tényleg így volt… és még talán bátorítást is adhatok másoknak, akik hasonló helyzetben vannak. Akiknek motoszkál a fejében, hogy talán nem elég az, amiben éppen vannak és éles váltáson gondolkoznak. Csak azt tudom mondani: Nézd meg magad és az életed kívülről > Döntsd el hogy akarod > Járj utána, gyűjts pár alapinformációt > és indulj el!!! Azt mindenkinek magának kell éreznie és értékelnie, hogy mennyire akarja munka és finanszírozás terén elvágni az otthoni szálakat, vagy mennyi időre tud elutazni. Egy B terv (pl. távmunka lehetőség) sosem árt, ha a kitervelt budget szűkösnek bizonyul.
Nyilván ehhez a boldogságmámorhoz hozzájárult az is, hogy tudtam, ez nem csak egy-két hetes kikapcsolódás, hanem egy hosszabb kaland, amit egyedül kezdek és hamarosan csatlakozik Andris is. Így nem is hajkurásztam minden nap a látnivalókat, nem próbáltam besűríteni mindent egy hétbe, hanem egy kicsit beilleszkedtem és éltem Balin.
A bizonyos útkeresés
Mi emberek állandóan keresünk valamit, önmagunkat, az utunkat, életünk párját vagy éppen életünk célját, a hivatásunkat, amiért rajongunk. Sokszor csak megérkezni akarunk az eredményhez. Arra várunk valaki mutassa már meg hol van, mi az, ki az. Közben nem vesszük észre, hogy maga az út a legizgalmasabb, az ad a legtöbbet és abból tanulsz. Ha nem éljük meg az utat magát, amin keresztül ezeket a célokat annyira keressük, akkor csak egy frusztráló helyzetté válik, ahol a cél sosem kerül közelebb. Ezt a kis intermezzot csak azért írtam le, mert akármennyire triviális gondolat az „élvezd az utat és éld meg a mát”, nekem itt és ekkor, 29 évesen esett le, hogy a gyakorlatban hogyan is lehet megvalósítani. Amikor megérkeztem Balira, vettem észre az utam és kezdtem el élvezni minden egyes percét.
Korábban a sok munka mellett, a mókuskerékben csak reméltem, hogy saját utamon járok, hogy a sok munkának és túlórának meglesz az „eredménye” és bíztam benne, hogy előbb-utóbb kitisztul a kép. Amikor elkezdtem figyelni magam jobban, akkor jöttem rá, hogy valami nem stimmel, hogy csak erőltetem magamra „az élvezd az utad”. Utánajártam – gondolkoztam – és azt tettem, amire mélyen vágytam. Nagy döntés volt, nehéz volt, de megérte. Elindultam.
Az történt ugyanis, hogy elfogadtam ezt a helyzetet. És ezáltal nem érzem a nyomást többé. Még most sem tudom biztosan mi lesz velem ezután, mi lesz életem munkája, hol fogok élni stb. de nem is frusztrál. Kiadja az élet, ha ott tartok, addig meg csak lépegetek tovább tudatosan, apró kis lépésekben, figyelem a jeleket és élvezem az utam. Élvezem, hogy megélem az álmom.
A mókuskeréken túl, a saját úton
Óriási volt Balin újra gondolkozni – ez elsőre furán hangozhat… Tehát nem munkán agyalni, állandóan megoldani, számolgatni, mikor érek már haza, mi legyen vacsora, mit kell holnap megoldanom, mennyivel korábban menjek be a munkába emiatt, hova menjek edzeni és aztán mit vásároljak. Hanem tágabban gondolkozni, mint magamon, tetteimen, vágyaimon és talán még terveken is. Felszabadító érzés volt, mert nekem ez tényleg hiányzott. Próbáltam keresni rá időt és lehetőséget otthon, szabik alatt elhihetitek, de nekem nem ment. Mikor meghoztam a döntést, ez volt az egyik legmeghatározóbb érzésem. „Te jó ég, már nem is gondolkozom, állandóan dolgozom, telefonálok, üzenetekre válaszolok vagy úton vagyok és nem látok a mókuskeréken túl.” Egy idő után nem volt semmi más vágyam és fantasztikus érzés itt lenni és megélni. Van, hogy elteszek mindent, leülök és csak hálát adok a lehetőségért, és azért, hogy voltam elég bátor megtenni. Az első pár nap olyan magával ragadó volt, hogy fotózni, írni és social média életet élni is elfelejtettem, pedig ez (sajnos/nem sajnos) nem jellemző rám. Nem volt többé elvárásom ezzel, nem éreztem, hogy lemaradok valamiről, elfogadó voltam minden felmerülő helyzettel.
Mindenki utazzon egyedül egy kicsit
Első alkalom, hogy egyedül utaztam messzire, hosszútávon, és azt kell mondjam, mindenkinek ajánlom, ha megteheti valamikor. Balit azért gondolom kiváló célpontnak a solo utazáshoz, mert egyrészről kvázi nehéz tényleg egyedül lenni, mert sok nyitott „sorstárssal” sodor össze az élet. Sok új történetet hallasz, megismersz sok új életszemléletet, amikből meg csak tanulni lehet. Ugyanakkor, amikor metime-ra vágysz, bármikor el tudsz vonulni, egyedül felfedezni új helyeket és magadat… kinek éppen mi a célja az utazással.
A soloban utazás nálunk magyaroknál nem egy megszokott dolog, sokan veszélyesnek/értelmetlennek tartják, de máshol kortól, nemtől függetlenül elterjedt utazásforma. A legtöbb nemzet, akivel találkoztam Balin: angol, holland, német, ausztrál és új-zélandi volt. Nagyon érdekes volt látni, hogy ezek a húszas évek elején járó fiatalok, koruk ellenére elképesztő önállósággal, magabiztossággal, talpraesettséggel és komplex világképpel rendelkeznek. Amihez biztosan nagyban hozzájárul az utazások során szerzett temérdek tapasztalat…De az is biztos, hogy sosem késő belevágni.
Ilyen jóó
<3
Fanni, egy mókuskerekes szörnyű nap kellős közepébe iktattam be, hogy végre elolvassam a bejegyzésed amivel már az első Mondolo-s indonéz topicos hágis előadás óta szemeztem. Mondanám, hogy felforgattátok azóta világom, és tényleg 😀 Nagyon köszi, hogy időt szántál erre és megírtad, szerintem óriási segítség és ösztönző mindenkinek akinek motoszkál a fejében, hogy lassan ugrani kéne a mélyvízbe a for-profit világból.
Még egyszer nagyon köszi, csodás napot Neked!
Ez fantasztikus ! Annyira jó volt olvasni amiket írtál Fanny . Már évek óta készülök Balira . Gyüjtöm a pént és elolvasok , megnézek mindent róla és már az utazó táskát is megvettem . Nagy segítség a sok információ és a biztatás , hogy induljak . Köszönöm ! Ahogy vége a pandémiának , és feloldják az utazási korlátozásokat , indulok is .