A 2020-as évben indítottuk el környezetvédelmi street art programunkat. A Szegedi Távhő Kft.-vel közös munka lényege nem csak egyszerűen a lestrapált állapotú fűtőművek lefestése és kiszínezése, hanem a VÁROSMETAMORFÓZIS során igyekszünk azokat környezetvédelmi tartalommal és legfőképpen funkcióval ellátni. Így lett a Felsőváros II. a szegedi fecskevédelem mintaprojektje, a Rókus I. fűtőmű pedig a nyári közösségi szórakozás központja, és a környezetvédelmi felelősségvállalás szobra.

Beüzemeltük az ország legnagyobb TV-jét

Túlzás nélkül ez történt. 2020. június 27-én kapcsoltuk be a „Szetáv Tv” néven híressé vált eszközt, ami elé mindenki számára ingyenes szórakozás lehetőségével vártuk a városlakókat. A cél egyszerű volt: élményt adni a pandémia miatt program nélkül maradt szegedieknek, és lefektetni a város legújabb kulturális és turisztikai eseményének alapjait. A heti rendszerességgel megtartott ingyenes vetítés összességében több ezer szegedit mozdított ki otthonról, és feledtette el velük a világjárvány okozta szorongást.

A Szúnyogembör vigyázott a nézőkre

Létrehoztuk a „mozi piknik” szókapcsolatot, ami a közvetlen, fűbe leheveredős filmnézés szinonimája lett, és bemutattuk a Szúnyogemböröket is, akik ingyen osztottak szúnyogriasztót a mozizóknak. Mindezt úgy, hogy biztonsági szolgálatot, kukákat, mosdó lehetőséget és a járványhelyzet intézkedéseinek megfelelően kijelölt fekvőhelyeket is biztosítottunk. Úgy gondoljuk, büszkék lehetünk az eseményekre, és jobb hely lett általuk mind a városrész, mind Szeged.

Mi bizonyíthatná jobban, hogy az a sok-sok óra munka meghozta gyümölcsét, mint ez az első vetítés után készült, fergeteges hangulatú videó:

Vagy az a rengeteg cikk, hír és beszámoló, amit eseményről írtak. Elég csak beírni a legnagyobb internetes keresőbe, hogy „Külvárosi Mozi Piknik1 és egyből2 találhatunk3 megannyi4 irományt5 a mozival6 és a vetítésekkel7 kapcsolatban8.

(1)kulturaonline.hu (2)szeged.hu (3)travelo.hu (4)zsigmondvilmosfilmfest.com (5)szeretlekmagyarorszag.hu (6)szeged365.hu (7)szegedifotok.hu (8)delmagyar.hu

Sok mozizó, minimális szemetelés, gyors távozás

A külvárosi mozi piknik résztvevői is megérdemlik a méltatást. Az átlagos nézőszám 400 fő felett volt, míg a vetítések után visszamaradt szemét alig töltött meg egy 35 literes szemetes zsákot. Minden kedves érdeklődő fegyelmezetten hazament a film végeztével és hagyta, hogy a lakók pihenhessenek.

Természetesen nem lehet mindenki számára tökéletes szabadtéri eseményt szervezni, ezért igyekeztünk minden feltételt biztosítani, és minden előírásnak megfelelni, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozzunk a környék lakóinak.

A TV-t körülnőtte a természet

A mozi végeztével tovább dekoráltuk a fűtőművet és nemes egyszerűséggel kidobtuk a TV-t a természetbe.

A héten kaptunk a hírt, hogy a természet igen hamar bekebelezte az otthagyott illegális hulladékot, és a környezetvédelmi street art maradéktalanul elérte célját, hiszen a nézőtér és a „vetítővászon” előtti sáv hirtelen tele lett facsemetével.

Most már fafejek ülnek a nézőtéren

Fásultság jelei mutatkoznak

A Mondolo Egyesület minden faültetési kezdeményezést támogat, így ez esetben is örülünk, hogy újabb fák díszítik a lakótelep parkos részét, mindazonáltal úgy véljük, az a sok szép fa jobb helyre is kerülhetett volna ezen a közterületen, ezzel meghagyva a jövőbeli vetítések lehetőségét.

A közeli lakóházakra kihelyezett közlemény szerint lelkes környezetvédők – élükön a kerületi képviselővel – az ország kertészének, Bálint Gyuri bácsinak kívántak emléket állítani e gesztussal.

Nemes ügy, melyet mi is a szívünkön hordunk, bár biztosak vagyunk benne, hogy Bálint gazda is inkább a közeli Nyitra utcai játszótér vagy a közösségi edzőterem mellett talált volna helyet a facsemetéknek, ahol azok néhány év múlva hűs árnyékukkal örvendeztették volna meg a szegedieket, érkezzenek a város bármely részéről.

Viszlát

Köszönjük még egyszer a Külvárosi Mozi Piknik szervezőinek és lebonyolítóinak a munkájukat, és Nektek, hogy együtt tölthettünk néhány emlékezetes nyári estét kulturált mozizással.

Mondolo Egyesület

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük