Aki már a kezdetek óta követi a Mondolo Egyesület munkásságát bizonyára ismeri a szerelem projektünket, a Mondolo Clubot. 2019-ben, akkor még csak szigorúan baráti szerveződésből álló mondolos csapatként a Kultúrkör Egyesülettel indítottuk el ezt az ingyenes előadássorozatot, hogy egy könnyed, jó hangulatú szórakozást kínáljunk a szegedi közönségnek. Természetesen nem titok, nagyfokú önös érdek is társult ehhez, hiszen szomjaztuk mi is az izgalmas történeteket, a kalandos felfedezéseket és a világ tájainak és embereinek történeteit.
Akkor még nem tudtuk, bár bíztunk benne, hogy a kezdeményezés ilyen nagy érdeklődésre talál. Szerencsére sok visszajelzést kaptunk, hogy az általunk meghívott előadók, hogyan inspiráltak egyeseket. Ez volt az a tény, ami csak tovább erősített minket abban, hogy a COVID sújtotta csönd után újraindítsuk a Clubot.
Az előző évadokban a szemfüles követőink már találkozhattak a Mondolo Club Extra előadásaival, amik mindig egy kicsit rendhagyó módon, az utazó beszámolókon felül valami tudományos témát boncolgattak. Volt szó városklímáról, a kávé termesztésről és atomfizikáról. Az Extra előadásokat már egyfajta érdeklődés felmérésnek szántuk, és !!SPOILER!! a hetekben be is mutatunk majd egy erre a tematikára felhúzott újszerű programot, ami a Mondolo Club keretein kívül kívánja csillapítani a tudásszomjat és a szegedi ismeretterjesztő éra egy új szintjét próbálja megugrani. De erről, mint írtam, majd később.
A pilot projekt apropója
A cikk tárgya a 2023.04.20. napjára esedékes Mondolo Club előadás, amiben Felföldi Szabolcs, régész a „sánta dervis” néven híressé vált magyar orientalista, Vámbéry Ármin kalandos élettörténetéről fog mesélni. Ez nem csak azért lesz izgalmas, mert Szabolcs Vámbéry szakértő és az apró részletekig ismeri nyelvész zseni életét, hanem azért, mert most nem a kalandokat átélt személy fog előadást tartani. Ami természetesen érthető, hiszen Vámbéry már több mint 100 éve halott, de ez nem csorbít azon a teljesítményen, amit akkor letett az asztalra, mint kutató, nyelvész és utazó.
Az utazó szót szeretném itt kiemelni, hiszen itt tudunk visszahatni az első bekezdésekben ismertetett Mondolo Clubra, mert hajlamosak vagyunk az olcsó repjegyek, a VR és az influenszerek zaja közt megfeledkezni a Vámbéry-hez hasonló utazó óriásainkról! Pedig a magyar expedíció történelem bővelkedik kiemelkedő felfedezőkből és igazi kalandorokból. Gondoljunk csak Lóczy Lajosra, Stein Aurélra vagy Kőrösi-Csoma Sándorra!
Természetesen nem szeretném lekicsinyleni a mai utazók teljesítményét, akik a 21. században is a határaikat feszegetve, a kíváncsiságuktól vezérelve keresnek valamit Pakisztán hegyvidékétől, az eritreai vulkánövön keresztül a bolíviai kokatermesztők farmjáig. Pontosan az irántuk érzett tisztelet volt az, ami a Mondolo Club létrehozásához vezetett!
Viszont képzeljük el, milyen lehetett 200 évvel ezelőtt útra kelni!
Milyen lehetett, az az utazás, ami hónapokba vagy akár évekbe tellett, csak az egyik irányba! Mekkora elszántság és akaraterő kellett, hogy az útközben jelentkező problémákat átvészeljék, megoldják, esetleg elfogadják. Egy olyan kaland, ahol nem lehetett a Google Translate-re támaszkodni, hanem meg kellett tanulni új nyelveket! Az az utazás, ahol előtted nem járt még senki hozzád hasonló, így rajtad van az a felelősség, hogy mutatkozol be helyieknek! Milyen lehetett gyalog, ökrös szekéren, lóháton, gőzmozdonnyal, vitorlással vagy a leglehetetlenebb utazási eszközökön járni az ismeretlent?
Ezt szeretnénk szeretnénk bemutatni a legújabb Mondolo Club Extra előadásán! Gyertek minél többen, és tisztelegjünk a magyar utazás hőskora és azok főszereplői előtt!