Idén január végén már 11. alkalommal sikerült Chamonix városába eljutni. Az elmúlt években mind nyáron, mind télen megpróbáltunk kiutazni, ezzel ápolva a külhonba szakadt családi kötelékeket, és persze kiélvezni a francia Alpok végtelen szabadidős lehetőségeit.

Chamonix az off piste síelők, az alpinisiták és további hegyi extrém sportkedvelők európai mekkája.

A város a francia, olasz, svájci hármas határ francia oldalán található, a Mont Blanc lábánál, kb. 1000 méteres magasságban. A 30 km hosszú, délnyugat – északkelet irányban húzódó völgyben Chamonix mellett több kisebb település helyezkedik el. Ezeknél a településeknél lévő síterepek alkotják (a francia viszonylatban nem is nagy) Chamonix sírégió nagyjából 190 km-es pályarendszerét. A síterep elég széttagolt, ellentétben más francia rendszerekkel (pl. Trois Vallées, La Plagne és sokan mások), itt nem lehet az egész területet buszozás nélkül becsúszni.

A pályát üzemeltető Compagnie du Mont-Blanc társaság azért igyekszik mindenkit kiszolgálni. Az „unlimited” bérlet ugyanis a szomszédos Verbier (svájci), Courmayeur (olasz) és Megeve (francia) terepekre is érvényes, ezzel 700 km-t biztosítva a kezelt hóra vágyó utazóknak. Akik azonban ide érkeznek, vagy tartosan itt ragadtak (mint kedves vendéglátóink), legtöbbször nem is a pályákat akarják meghódítani. Azt tapasztaltuk, hogy ha Holle anyó rendesen megrázza a dunyháját, az üzleteken megjelenik a „Closed, it’s powder day!” felirat, mindenki a vállára csapja a freeride lapokat, felveszi a beülőt, bedobja a pieps-szonda-lapát-kötél kombót, és 8:30-kor az Aguille du Midi vagy a Grand Montets kabinos alján várja, hogy elsőként hagyjon nyomot a betömött gleccserszakadékok feletti hórétegben.

Vallée Blanche és más legendás off-piste lehetőségek

A legkedveltebb és méltán híres off piste túrára, a Vallée Blanche-on való leereszkedésre a rendkívül kevés hó és a főn szél brutális szárító hatása miatt idén sajnos nem volt lehetőségünk. (Január végén annyira kedvezőtlenek voltak a nyugati Alpokban a pályán kívüli lehetőségek, hogy például az ottlétünkkor megrendezendő Freeride World Tour (FWT) Chamonix futamát is át kellett tenni a Pireneusokba, Vallnord Arcalisba.) Szerencsére a korábbi években rendesen fehérbe borultak a hegyoldalak, így egy tavaly előtti Vallée Blanche élményről tudok beszámolni. A 3842m-es csúcsra Európa legmagasabb felvonójával mentünk fel, amely a nagyjából 2800m-es szintkülönbséget egy köztes állomással 20 perc alatt teszi meg. Az 1950-es években zajló építkezésről és mérnöki kihívásokról egy nagyon érdekes kiállítást rendeztek be a fenti állomáson.

Aguille du Midi 3842m magas csúcsa

Az Aguille du Midi kabinos liftjében még téli időszakban is általában csak az utasok fele a vállalkozó szellemű síelő vagy snowboardos, a másik fele a lélegzetelállító kilátás miatt megy fel. Utóbbi is mindenképpen ajánlott, hiszen az Eiffel torony után a franciák 2. leglátogatottabb turisztikai állomása a csúcson épített komplexum. Ahol jó időben akár órákat is kényelmesen el lehet tölteni, gyönyörködni a Mont Blanc gleccserei és a völgy felé elénk táruló látványban, kiállni az új fejlesztésű üvegkalitkába egy tenyérizzasztó pillanatra, nézni a hangya méretű sítúrázókat a távolban, vagy éppen szurkolni a szikla tetejéről induló bátor denevérruhás kalandoroknak. Viszont mi elsősorban a csúszás miatt mentünk fel, ezért rövidre fogva a nézelődést meg is indultunk lefelé. Az út első 300 méterét gyalog, mindkét oldalon kitett gerincen kell megtenni. A lejutást kötelek segítik, amik a kitaposott, csúszós lejtőn jól is jönnek. Egy kicsúszás itt többé kevésbé a biztos végzetet jelentené. A Vallée Blanche helyi túravezető nélkül nem ajánlott, hiszen kisebb-nagyobb gleccserszakadékba könnyedén belefuthatunk, ha nem ismerjük a terepet. Nekünk egy kedves barátunk és családtagunk, az EA Heliskiing vezetője, James mutatta az utat.

A Midi déli oldaláról induló 20km hosszú leereszkedés középhaladó síelőknek is teljesíthető. Az út inkább a látványról szól, hiszen a végig fölénk magasodó, kéken világító gleccserek csodálatos látványt nyújtanak. A Midi északi oldala már nem ennyire „kezdő” barát. Itt a 45-50 fokos átlagos kitettség még a legjobbakat is rendesen megizzasztja. James mesélte, hogy korábban eléggé elkapta a steep skiing láz, de úgy gondolta, hogy 10 évnyi vakmerőség már statisztikailag előrevetít egy potenciális malőrt, ezért mára felhagyott ezzel a vonallal. Mi természetesen a déli oldalon jöttünk le,  az 1400 méteres, változatos terepen való ereszkedést és egy kőhullást átvészelve értük el a Refuge de Requin menedékházat, ami az egyik legjobb helyszín a gleccser látványának retinába égetésére és az új profilképek elkészítésére.

Pózolás a Séracs du Geant előtt

A népes vendégsereg miatt csak egy forró teát ittunk, de a tányérokat figyelve a konyhája sem tűnt rossznak a kis fogadónak. Egy kis teázgatás és napozás után tovább indultunk. Jobb szezonokban elegendő hó gyűlik össze, hogy egy kb. 15 perces emelkedő gyaloglás után vissza lehessen csúszni egészen a városig. Nekünk félig meddig volt jó szezonunk, de megkockáztattuk a hazacsúszást, amit pár kavics vájta sérüléssel a felszerelésünk is megúszott. Az egész túra feljutással, a csúcson nézelődéssel, teázással és lecsúszással együtt megközelítőleg 3 órán át tartott. A hivatalos oldalakon fél napos programnak hirdetik, ami kicsit bámészkodóbb tempóban és egy rendes ebéddel a Requin kunyhóban teljesen reális becslésnek tűnik. Ha nincs elég hó az alsó részen, akkor a Montenvers vasúttal lehet lejönni. A vasút végállomásnál található egyébként egy másik közkedvelt látványosság is, a Mer de Glace gleccser belsejében kialakított jégbarlang (Grotte de glace).

Grotte de Glace

Ha az Aguille du Midi nem opció, vagy már unalmas :), akkor az Argentiere gleccser kínálhat felejthetetlen élményeket.  A gleccsert a Grand Montets felső kabinos liftjével lehet megközelíteni. Ez a Midi után a völgy második legmagasabbra szállító felvonója (3300m). A csúcsról induló fekete pályáról jobbra letérve tudunk rácsúszni a gleccserre, és végig a sziklák jobb oldalánál elhaladva egy kellemes lejtésű, nyújtott bal kanyarban lehet végigcsúszni és 1000 méter szintet ereszkedni, majd egy kis kézi hajtány és emelkedő séta után visszaevickélni a pálya alsó részére. Nekem ez a kedvenc és legtöbbször megtett útvonalam Chamonixban. Hat éve, amikor első alkalommal jártam itt, teljes mértékben felelőtlenül, a gleccserszakadékok felett való snowboardozás veszélyeiről keveset sejtve napokon át csak ezt a kört jártam, egyedül(!). Próbáltam kinézni magam előtt túravezetett csoportokat, és őket követni még olyan távolból, hogy lássák, ha eltűnök egy lyukban. Ma már kicsit öregebb és mindenekelőtt a biztonságos freeride szempontból tapasztaltabb fejjel sosem indulok el egyedül.

Ski touring, szegény boardosoknak marad a gyűlölt hótalp

Cosmojazz fesztivál és fényűzés a Malom utcában

Az Argentieri gleccser nem csak a téli élmények miatt emlékezetes számunkra. Tavaly nyáron egy szerencsés véletlen folytán pont a Cosmojazz fesztivál ideje alatt érkeztünk a városba. A fesztivál egyik legjobb koncertjét pedig nem a szmogos városban tartották, hanem fent 2200 méteren a gleccser lábánál. (Viccen kívül a szmog egy létező probléma Chamonixban, mivel a közeli autópálya forgalom és a sok fa tüzelésű kályhával fűtött chalet miatti rossz levegő gyakran megül a völgykatlanban.) A koncertre visszatérve, Blick Bassy kameruni zenész előadásához baromira különleges atmoszférát kölcsönzött a nézőtér mellett morajló hatalmas jégréteg, és hihetetlen akusztikát nyújtottak a domboldalon felerősödő ritmusok. A koncertről készült felvételt itt,  a fesztivál hangulatvideóját pedig itt éritek el.

Cosmojazz fesztivál a gleccser lábánál
Lac Blanc
Kőszáli kecske a Lac Blanc felé vezető úton
Lelki felkészítés a Via Ferratára
Via Ferrata Passy mellett

A nappali hegyi aktivitás mellett muszáj megemlíteni a város éjszakai életét is. A folyópartra épült „Malom utca” (rue des Moulins) bárjai estére összegyűjtik a tikkadt síelőket és alpinistákat. A tömött pubokban a nevetségesen drága 8-15 eurós sör és röviditalok mellett élő zene vagy egy-egy tehetséges lemezlovas gerjeszti a hangulatot. Az aprés ski itt egészen sokáig tart, de biztos lehetsz benne, hogy a bárpult alatti kotta srác másnap reggel 9-kor már egy laza bemelegítő napüdvözleten túl lesz a Brevent tetejéről száguldozva.

Tipp!

A fentihez hasonló kedvenc nyári élmények Chamonix közelében:

  • Wakeboardozni az Annecy tavon
  • Downhillezni le Tour terep pályáin vagy az Aix le Bains tó mellett
  • Szurkolni az UTMB futóinak
  • Kosarazni a főtér melletti nyitott sportkomplexumban
  • A Mont Blanc csúcsát bámulni az uszoda kinti medencéjében ücsörögve
  • Meglátogatni a svájci Emosson vízerőmű hatalmas gátját (Barrage d’Emosson)
  • Via Ferratázni a közeli Passyban
  • Tandem siklóernyőzni világhírű acro pilóták biztos kezei között
Siklóernyős repülés, háttérben a Mont Blanc

Téli tennivalók, ha Chamonixban jársz:

  • Sífutni a völgyben elterülő, kezelt pályákon
  • Szurkolni a francia első osztályú helyi jégkorong csapat meccsén
  • A hegyen piknikezni és 1000 ember társaságában élőben nézni a Freeride World Tour futamot
  • Raclettet enni az erdő közepén az argentieri gleccser lábánál a Crémerie d’Argentiere nevű eldugott kis családi étteremben.
  • Esetleg síelni vagy snowboardozni 🙂
Nézősereg a Freeride World Tour-on

Hogyan érdemes Chamonix-ba utazni?

Chamonixba Budapestről eljutni repülővel a legegyszerűbb és sok esetben a legolcsóbb is. Az Easyjet naponta indít járatokat Genfbe, a téli időszakban különösen kedvező árakon (legutóbb snowboard csomaggal együtt oda-vissza 23ezer forintért kijöttük fejenként). A genfi reptérről nagyon sok kisbuszos magán társaság szállítja a főleg angol túristákat Chamonixba. Ezek közül az Easybus óránként közlekedik a reptér és Chamonix vasútállomása között, nagyjából 1 óra 15 perces útért 20€/fő áron. A többi társaság igazodik az utasok járatérkezéséhez. Kisebb késések esetén meg is várnak, de ők általában 35-50€-t kérnek a szolgáltatásért. Összesen tehát Budapest-Chamonix retúr repülős utat 5 órából és 35ezer forintból meg lehet úszni. További repülős megoldások lehetnek Milanó vagy Lyon repterein keresztül, de ezek a hosszabb buszos transzfer miatt általában kevésbé kecsegtetőek, mint a genfi állomás.

Másik alternatíva az autós megoldás, ami Szlovénia, majd Olaszország irányából a Mont-Blanc alagúton át vezet, pihenőkkel kb. 13-14 órán át. Én az ennél picit hosszabb, de az olasz és francia autópályadíjak, valamint az alagútdíj megspórolásával jóval olcsóbb osztrák, német, svájci útvonalat ajánlom (4 fős, 8L átlagfogyasztású személyautóval, díjakkal együtt kb.37eFt/fő). Ráadásul a Salzburg-München-Zürich-Bern-Montreux vonalon egész sok látványosság található. Akik a buszos utakat preferálják, néhány opciót lehet találni a hazai irodáknál, de jellemzően sokkal kevesebb túra indul ide, mint a többi közkedvelt francia síterepre.

Felhőzuhatag valahol Svájc felett

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük