Ismeritek az érzést, amikor heteken, hónapokon keresztül nem sikerül egy régóta vadászott filléres repülőjegyre lecsapni? Nálunk így indult ez a történet. Fapados olasz út Milánóba és Bergamóba… Kihoztuk belőle a legjobbat! A bergamói Citta Alta élménybeszámolónkkal folytatjuk a „Kistestűek a világ körül” beszámolóinkat!

Kilátás a repülő ablakából

A Ryanair fapados volt, ezt nem vitatjuk, de nem voltak nagy elvárásaink erre az alig több, mint egy órás útra. Hajnalban utazni két kicsivel, talán nem a legegyszerűbb verziója volt az indulásnak, de egy forró kakaós kiengesztelés részükre a repcsin, és máris szebb volt a világ. A készülődés alatt, már beszéltünk róla, hogy Milánóból tulajdonképpen egy nap is elég lesz nekünk , ezért igyekeztünk Bergamót felderíteni, mivel roppant kényelmesen, a város saját repterére érkeztünk. Végül a Citta Alta akkora szerelem lett számunkra, hogy Milánót meghagytuk egy következő utazás idejére, és minden időnket ebben a csoda kis városban töltöttük.

Citta Alta, a középkori csoda

A Città Alta központja a Piazza Vecchia, ahol a Fontana Contarini, a Palazzo della Ragione, a Basilica di Santa Maria és a Torre Civica az elsők között felkeresendő látnivalók.

Bergamótól északra kezdődik az Alpok vonulata, a kilátásra egy percig sem panaszkodhattunk. Város a város felett, mely két részből áll: a Cittá altából (felső város, itt laktunk mi) és a Cittá bassából ( ez az alsó város). Az előbbi az óváros, itt van a legtöbb nevezetesség, az utóbbi pedig tulajdonképpen a 20. században épült lakónegyed.

citta alta bergamo utazás gyerekkel mondolo
Megragadom az alkalmat, hogy visszakanyarodjak a környezetbarát vonalra is két perc erejéig. A Fjallraven Kanken hátizsákját márciusban kezdtem használni. Megfogott a cég elkötelezettsége az újrahasznosított anyagokból (konkrétan pet palackokból) készült termékek irányába, és nem csalódtam a minőségben sem. A gyerekek mellett is praktikus, de a fotós felszerelést is könnyedén rendezhetem benne utazások során. Ajánlom Nektek is!

Szállásunk az óváros központjában volt, ezért gyalog közelítettünk meg minden kiszemelt állomást. Sokszor kihívást jelentett az apró, köves utcákon lavírozni babakocsival, ezért a funicolare névre hallgató siklót és a városnéző kis vonatot is kipróbáltuk az utolsó két napon. Az egyébként is sántító olasz tudásommal kegyetlenül elbántak az évek, de ha nem is hajlandóak néhány helyen angolul megszólalni, akkor is megértik az embert, ezért ez sem volt megugorhatatlan akadály.

Az UNESCO világörökség (2007) részének jelölt, 6 km hosszú várfal a 16. században épült a velenceiek által. A várost körbeölelő falon végigsétálva fantasztikus látványban volt részünk, szemügyre vehettük a várost és az Alpok vonulatát is, mely napkeltekor és napnyugtakor még pazarabb élményt nyújt.

A szállásunk ablakából végtelen csend köszöntött minket. Ez az a pont, amikor az ember megáll, és érzi, hogy ide kellett megérkeznie.

Ha igazán őszinte akarok lenni, szinte mindenhova a hasunk és a kávé miatt utazunk, így ha már Olaszországba keveredtünk, itt is felfaltuk a várost. Meglepetésemre dúskáltunk a vegetáriánus és vegán választékban és a specialty coffee is gyorsan ránk talált.

Ízelítő a kínálatból:
https://www.facebook.com/BgigiBergamo
A Citta Alta általunk legjobbnak ítélt kávéját itt találjátok:
https://www.facebook.com/BuganCoffeeLab/
A gyerekek részéről ez a hely maga volt a földi paradicsom, hiszen a legtöbb étterem étlapján pizza, vagy tészta volt a menü…
Vibráló, színes hamburgerek növényi alapon – a gyerekek is egyből megszerették. Itt, nem volt ellenség a zöldség…
https://www.facebook.com/flowerburger.bergamo/
citta alta bergamo utazás gyerekkel mondolo
Kókusz alapú vegán jégkrém (Gelateria Artigianale), egy sarokra a szállásunktól.
Az ódon, középkori hangulatot, modern, pici kávézók váltják a kőfalak tövében.
https://www.facebook.com/barflorabergamo/

Aki hétvégi programra keres külföldi helyszínt, vagy akár gyerekekkel, egy közös, utazós programot, azoknak szívből ajánljuk Lombardiát. Mi visszatérünk még, ez nem is kérdés!

Gyere velünk utazni a világ körül instagramon, és kövess minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás és fenntarthatóság témában!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük