Sok szépet és jót hallottam már Budapest top kiránduló helyéről, a Normafáról. Sokak számára ez a legkedvesebb hely, ha a főváros monoton zaja és füstje elől kívánnak menekülni, vagy csak mozognának egyet. Nekem, mint nagyobb és kevésbé populáris hegyekhez szokott embernek, nyilván fenntartásaim voltak e hellyel kapcsolatban, ám mint most is bebizonyosodott, ha az előítéleteket magunk mögött hagyjuk, remekül érezhetjük magunkat.
A 22-es buszon állva – merthogy azzal lehet kijutni a Szél Kálmán térről – azon morfondíroztam, hogy mit várok a Normafától. Először is zajt, piknikező családokat, kiépített tereket, és az ezzel járó szemetet , ám mindezek mellett valami bájt is. Mert hát valaminek csak kell ott lennie, ha ennyien szeretik. Amikor már a második iskolás osztály szállt fel a buszra, abban már biztos voltam, hogy zaj az lesz. A Normafa Gyermekvasút megállónál leszállva, azonban szinte megszűnt a zsivaj, gyakorlatilag elveszett a tágas térben. Megmondom őszintén megnyugodtam, és ez az érzés csak tovább erősödött, ahogy egyre beljebb mentem az Anna-rét fele.
A parkban hesszelő emberek kifogástalan nyugalomban ültek, beszélgettek, sétáltak vagy éppen olvastak. Olyan idilli volt a légkör, hogy már-már megzavarodtam, hisz egyáltalán nem ezt vártam. Így hát nekiálltam fotózgatni és elindultam az Erzsébet-kilátó fele. Az odavezető út totál európai színvonalú, mind a futóutat, mind az erdei tanösvényt tekintve. Nyilván nem egy megerőltető szakasza ez a János-hegynek – szinte járókerettel teljesíthető – így akadt erő és kedv is, hogy a bükkösökről kitett táblákat elolvassam, megálljak, hallgassak vagy megnézzem az emberek arcát. Olyan szép volt az a délelőtt, hogy nem is fotóztam, és pont ez a mércéje egy jó helynek! Ha nem azzal pocsékolod az időd, hogy a kis kukucskálón keresztül nézed a tájat, hanem a lehető legtöbbet próbálod magadba szívni, akkor jó helyen vagy!
Normafa, mint háttér sztoris aranybánya
Mint mindig itt is a háttérsztori az, ami megadja a hely kvintesszenciáját, és hát a Normafán történetből van bőven. Először is kezdjük, hogy mitől lett Normafa a Normafa. Állítólag Mátyás király születésekor sarjadt az a hatalmas bükkfa, ami szépségével és terebélyességével uralta a hegyoldalt, és csábította az embereket egy kis szabadban való időtöltésre. Ez a fa volt a névadója a közkedvelt kirándulóhelynek, ám azt akkor még Viharbükknek hívták. A Normafa névre 1840-ig kellett várni, amikor is Schódelné Klein Rozália – egy sikeres pesti színésznő – a lombjai alatt el nem énekelte, Bellini Norma című operájának nagy áriáját.
Ahogy az Erzsébet-kilátó fele sétálunk, félúton érdemes megállni a Libegőnél, hisz itt is aranyos sztorikra bukkanunk. A drótkötélpálya gondolata már a ’30-as években foglalkoztatta a városvezetést, ám a háborúk miatti kedvezőtlen környezet miatt csak 1967-ben indultak meg az építkezések. Az átadás előtt a XII. kerületi vezetés lakossági pályázatot írt ki, hogy mi legyen az új attrakció neve. Íme pár pályamű: Aerobusz, Acélpók, Drótcsacsi, Émelygő, Égi taliga, Függőszék, Puszivasút, Szellő-szán, Tájdrót, Villamos-szék. Szóval látszik, kreativitásban akkor sem volt hiány, kár, hogy a kedves vezető elvtársak nem voltak elég rugalmasak és végül a Libegő mellett voksoltak. Pedig milyen király lett volna a Puszivasút… Nálam visz mindent.
A János-hegy ékköve mégis az 1910-ben átadott Erzsébet-kilátó. A Klunzinger Pál és Schulek Frigyes tervei alapján épített kő kilátó tényleg egy jó célpont egy csendes kis túrára, és nem véletlen, hogy oda építették ahova. A panoráma meseszép. A kilátó érdekessége, hogy ez volt Magyarország első állandó kivilágításban díszelgő épülete, melyet 1926-ban rendszeresítettek. Vagyis megelőzte a Halászbástyát és még az Országházat is.
A Normafa mégis egy szuper hely, és vitán felüli, hogy megéri kijönni ide, akár egyedül is. Kíváncsi vagyok , milyen lehet a táj ősszel, a sárga lombú erdővel.. De mit ér az élmény, ha nem tudod megosztani? Egy laza pikinik a családdal, focizás a haverokkal vagy séta a pároddal az, ami igazán megtölti a Normafát élménnyel. Nekem mázlim volt, mert a csendes séta végére megérkezett a húgom és később a barátaim. Azzal a lendülettel beültünk az Anna-rét melletti rétesezőbe, amit meleg szívvel ajánlok minden Normafára érdeklőnek. Hogy miért?
Pacsi!