1915

„…a Val Grande két szárának összefutásánál kiszélesedő szakadékrészt is egyre zúzták. Éppen a kis katonatemetőt. A boldogtalan hősi halottaknak még ott sem volt nyugtuk. Napközben úgy összetúrták, összezúzták újból meg újból a gránátok, hogy esténként a tartalék egy-egy rajával szedettük össze szétroncsolt testrészeiket és csontjaikat, s temettük el megint a kőtörmelék közé. Nem volt ott már két összetartozó csont egymás mellett, nem volt egyetlen ép fakereszt, ép kőhalom” (Somogyváry Gyula: És Mihály harcolt…)

„Eredeti szerzet ez a mi magyarunk. Amerre lép, magyarul hallja megszólalni a tájat. A Ca’d Anna átalakul – Kád Annává. A Meneguzza – Meleg utcává. A Monte Asalone – Aszalóvá. No, ez az utolsó név fenemód talál. Az Asalone ugyancsak megaszalja azokat a csapatokat, amelyek rajta állanak.” (Somogyváry Gyula: És Mihály harcolt…)

Forrás

2017

Valóban, nem igen lehet elképzelni ennél eszelősebb helyet egy front megnyitására. Az a gondolat, hogy az átlag 2500-3000 méteres magasságban harcoló olasz és osztrák-magyar csapatok éveket töltöttek el brutálisnak hangzik. Ezek az emberek előtt le a kalappal. No persze, nem egy huzamban tették ezt. Megszakításokban, két hetes váltásokban voltak fenn a katonák, de akkor is. Mi kora ősszel voltunk kint, megfelelő, modern felszerelésben, de a ködös, esős időben való mászás, így se volt egyszerű. Mi pedig csak kötelet, beülőt, kobakot, teát és valami harapni valót vittünk magunkkal, nem töltényládát, drótkötelet, vagy egy-két hétre elegendő marhakonzervet..
A Dolomitok az Alpok talán leglátványosabb térsége. Azok a masszív triász korú dolomit és mészkő rétegek, a havas csúcsok és a ködben úszó fenyőerdők, megbabonáznak, és elgondolkodtatnak, hogy milyen csodás is a természet. Főleg ha ez a látvány meg van spékelve egy zavarba ejtően kék éggel és egy nyugodtan hullámzó, tisztán tükröződő tengerszem látványával. Természetesen a gyönyörködés vágya húzott minket Dél-Tirolba, és nem mellesleg, hogy megmásszuk a Sella- csoport, és vele együtt a Dolomitok legmagasabb csúcsát, a Marmoladat (3343 méter)!

Reggel esős, ködös időre ébredtünk. Éreztük, hogy ebből nemigen lesz Marmolada mászás, és mikor kiértünk a Lago di Fedaia-hoz  – innen indul a beszálló a Marmolada felé –  már biztosak voltunk benne, hogy az időjárás ezúttal ellenünk dolgozik. Viszont semmi baj, hisz a tó túl oldalán a Padon alacsonyabb, felhő mentes gerince kiváló terep egy kis via ferratahoz. A Fedaia-tó melletti parkolóból indult a túránk, ami először a Rifugio Padon (2407m) felé vezet, ám a ferrata beszállójához még a menedékház előtt jobbra kell kitérnünk. Mint a Dolomitokban általában, a via ferrata utak gyalogszerrel és akár felvonóval is könnyen megközelíthetők.

A Marmolada. Előtérben a Lago di Fedaia

Sokan azt hiszik, hogy ezek a drótkötéllel biztosított hegyi utak, más szóval via ferrata, vagy klettersteig, eredendően innen a Dolomitokból származnak az első világháborúból. Való igaz, hogy az itt harcoló olasz és osztrák-magyar katonák számára több ilyen utat is kiépítettek, a hadi állásokat gyorsabb elérése és az utánpótlás zökkenőmentesítése érdekében, de az első klettersteig már 1843-ben Dachsteinben már állt. A mai érában már profi hegymászók építik ki ezeket az utakat, és a komoly biztonságtechnikai újításoknak köszönhetően, mindenki megtalálhatja a maga fizikumának és kalandvágyának megfelelőt.

Olasz raktár épület a ferrata út közepén (2674m)

Az út nem nehéz. Egy jó közepes erőnléttel teljesíthető. Egy kezdő ferratazónak a Padon totál idális játszótér, hiszen a Dolomitokban egyedülállóan, nem karbonátos, hanem vulkanikus eredetű szakaszról van szó, ami a kőzettípusnak köszönhetően kevésbé csúszós. Ami pedig nagyobb stabilitást és még nagyobb biztonságérzetet nyúlt. Kisebb megállók beiktatása azonban javallott. Nem csak azért, hogy bevárjuk a többieket, hanem, hogy körbe nézzünk. Mese az, ami elénk tárul. Tényleg leírhatatlan, az az elemi erő, az a megkérdőjelezhetetlen hatalom, ami a Marmolada-ból árad, még úgy is, hogy csak időszakosan bukkan elő egy-két apró részlete a sűrű ködből.

És, mint megszokhattuk, természetesen itt is a háttér sztori a lényeg. Ez a hely, ami a kikapcsolódás mennyei szigetének és természet galériájának tűnt, száz évvel ezelőtt frontvonal volt. A Marmolada északi fala, és a gleccser osztrák állás, míg ahol mi mentünk, a Padon olasz kézen volt. A katonák farkasszemet néztek egymással, hóban, fagyban, viharban, napsütésben. Irdatlan munka árán, kiterjedt alagút hálózatot épített ki mind a két oldal, hagy katonáig megmentse, és, hogy észrevétlen támadást indíthasson az ellenfél ellen. A Marmolada gleccser mélyén az osztrákok egy komplett várost vájtak ki, ami az Ice City néven vált híressé. Több száz méter hosszú, több kamrás járatrendszert véstek ki a jég alatt, ahol hálófülkék, latrinák, és raktárak voltak. Durva, milyen erőket képes megmozgatni az ember, hogy megölje a másikat!

Olasz állások a Padon déli oldalán. Háttérben az ellenséges oldal, a Marmolada

Akit érdekel ez a zűrzavarok történelmi időszak, ne habozzon sokat, mert olyan megdöbbentő helyek várnak itt, amit én csak próbálok visszaadni, de már látom, hogy reménytelen. Látni kell, érezni, és megcsinálni! Mert a Dolomitok nemcsak a kalandvágyat elégíti ki, hanem az intellektuális szomjúságot is oltja. Ha pedig éles szemmel járunk és szerencsések vagyunk, akár első világháborús relikviákat is találhatunk!

1914-ben gyártott olasz töltény

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük