A 2020/2021-es magyarországi tél bizonyosan nem úgy vonul majd be a történelembe, mint amire madáretetési szempontból érdemes emlékezni. Persze biztosan sokat fogjuk még emlegetni a korlátozott létszámú karácsonyi összejöveteleket, meg a maszkos ajándékbontogatásokat, de sem farkasordító hideg, sem komoly fagyok nem nehezítették meg tollas barátaink életét. Ezt ők egyelőre talán nem is bánják olyan nagyon, de ha teljességében tudnák szemlélni a klímaváltozás okozta ökológiai folyamatokat, már nem olyan biztos, hogy szívlelnék az egyre enyhébb telek töretlen tendenciáját.

Hím zöldike (Carduelis chloris). Egész idény alatt néhány példányt láttam csupán.

Vágjunk bele

A sokáig elmaradozott jelenlét, az üres etetők nem sok jóval kecsegtettek azok számára, akik jelentős madármegfigyelési tevékenységgel terveztek némi boldogságot csempészni a vírushelyzettől terhes mindennapokba. Ennek ellenére mégis úgy határoztam, idén tevékenyen kiveszem a részem a városi madárállomány kényelmének biztosításából, nem utolsó sorban annak a videónak a hatására, amit még decemberben készítettünk Dénessel a madáretetés rejtelmeiről.

Zöldike tojó méregeti az etetőben randalírozó verebeket.

Számítottam rá, hogy jól fogok szórakozni, de még engem is meglepett, mennyire magával ragadott az ablakom előtt kitárulkozó világ. December óta sem a fényképezőgép, sem a távcső nem került vissza a tokjába, hiszen mindig történt valami, amit meg lehetett figyelni, amit le lehetett fotózni.

Erdei pinty (Fringilla coelebs). Etetőn nem láttam, de azért behúztam a strigulát.

Tejesdoboz, vagy egyedi tervezésű madárpalota?

Madarat etetni madáretető nélkül is lehet – fekete rigót például úgy érdemes -, de az etető megtervezése, kigondolása, elkészítése szerves részét képezi a szórakozásnak. Hogy felmérjem a terepet, kezdésként két cserépalátétet helyeztem a párkányra. Egyet a magoknak, egyet a víznek. Miután láttam, hogy van némi jelenlét, elkezdtem gondolkodni a további lehetőségeken.

Tengelic (Carduelis carduelis) – népiesen: stiglic – kémlel a galambrácsok között.

Vásároltam néhány nagyon egyszerű, készen kapható etetőt, amiket némi átalakítást követően egy ősöreg fa kérgén rögzítettem a szükséges faügyi konzultációkat követően. Néhány nap múltán egy szabadon lengő, két szintes etető is elkészült két használaton kívül helyezett ételhordó és egy közöshelyiségben porosodó léc felhasználásával. Ez kampóval kapaszkodik a kenderfonalba, ami az ághoz rögzíti.

Az első vendégek, és a galambprobléma

Az első látogatók – széncinegék (Parus major) és csuszkák (Sitta europaea) – után hamar világossá vált, hogy a galambok is részt kívánnak az emberi gondoskodás áldásos tevékenységéből. Erőfeszítéseim dacára be kellett lássam, hogy ezt a szezont ők nyerték, de jövőre jobban felkészülök. Az egyik visszatérő vendég egy karcsú, hófehér gyönyörűség volt, szóval ha hiányzik valakinek a díjnyertes díszgalambja, Szegeden érdemes körülnézni.

Rácsok nélkül nyugodalmasan lehet falatozni.
Rácsokkal már kényelmetlenebb, de a galambok kitartása becsületükre legyen mondva.

Természetesen az etető elkészítésével való bíbelődés mellett a szemünk előtt zajló madárélet megfigyelése jelenti a legfőbb szórakozást. Számomra most derült csak ki, hogy az ablakom alatti bokorban fél tucat fekete rigó is lakik, mellettük pedig vagy húsz mezei veréb van jelen állandó bérlőként.

Érdekes volt megfigyelni azt is, hogy amíg a széncinegék a napraforgómagvakat egyesével kiszedegetve ágon törték és fogyasztották, a verebek, tengelicek és zöldikék az etetőn álltak neki a dézsmálásnak. A szóhasználat nem véletlen, ezek a fajok ugyanis olyan rumlisan táplálkoztak – a galambok nagy örömére -, hogy tán több magot szórtak ki az etetőből, mint amennyit elfogyasztottak.

Mezei verebek (Passer montanus) tesztelik a kenderfonal szakítószilárdságát.

A cinkék nem is közösködtek ilyenkor velük, a környező ágakról nézték megvetéssel a pazarló habzsolást. A rigókról sem feledkeztem meg, amelyek földön táplálkoznak. Nekik 2-3 naponta egy felszeletelt almát helyeztem ki a bokor mellé, illetve a balkonládákba, mert az erkélyen tartott kökényág odavonzotta őket.

Fekete rigó (Turdus melura) balkonládában, kibelezett almával.

Hogyan tovább az etetés után?

A cikk apropója, hogy az etetési időszak vége közeleg, de ez nem jelenti azt, hogy minden kapcsolatot meg kell szakítanunk a madarakkal a következő fagyok beálltáig. Most ugyan az etetési folyamatokat be kell fejeznünk, hiszen ha nem tesszük, azzal komoly veszélybe sodorhatjuk a születendő fiókákat. Itatni viszont továbbra is itathatunk, vagy egy tálban homokot kihelyezve készíthetünk porfürdésre alkalmas kádat nekik.

Sőt, csak hogy felemlegessem az első városmetamorfózisos projektünket, akár fecskefészkekkel is várhatjuk a kikeletet. A sárlelő hely kialakításáról pedig írtunk is egy cikket az Urbanologyra.

Záró gondolatok

A madáretetés egy nagyszerű környezeti nevelést biztosító természetvédelmi szórakozás. A befektetett energia csekély – etetőt készíteni gyakorlatilag bármiből lehet -, a madarak pedig cserébe betekintést engednek az életükbe. Az idei etetési időszak alatt csuszkával, széncinegével, erdei pinttyel, mezei verébbel, zöldikével, tengeliccel, sőt, még egy közép fakopánccsal is találkoztam. Az esetről készült videót meg is osztottam a facebook oldalunkon.

Gyertek velünk utazni a világ körül instagramon, és kövessetek minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás és fenntarthatóság témában!

A honlapon található fotókat szerzői jog védi, azok letöltése, felhasználása engedélyköteles. Engedéllyel kapcsolatban az info@mondolo.hu címre, vagy a facebook oldalunkon várjuk a megkereséseket.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé.