Egy átlagos európai lakos élettartama két évvel rövidül meg a belélegzett szennyezett levegő következtében, derült ki az Európai Kardiológus Közösség lapjában, a European Heart Journal március 12-i számában publikált cikkből. A mostani becslés több mint kétszeresére növelte a WHO levegőszennyezés miatt bekövetkezett korai halálesetekről szóló becslését.

A beszámolóban az is olvasható, hogy Európában évente körülbelül 800.000 ember halálát okozza a rossz levegő, ami durván a 17%-át teszi ki a kontinens éves 5.000.000 fős haláleseteinek. Ráadásul a halálesetek 40-80%-a nem köthető közvetlen a légzőszervi megbetegedésekhez, hanem inkább szív-és érrendszeri problémákhoz és sztrókhoz, amik a véráramban felhalmozódott légszennyező anyagok következménye.

„A finom részecskék (szálló por) drasztikus növekedése rontja a keringési funkciókat, ami miokardiális infarktushoz, artériás magas vérnyomáshoz, stroke-hoz és szívelégtelenséghez vezethet.”- írják a kutatók.

Ereget a mannheimi BASF gyár

A fenti tényeket figyelembe véve és azt, hogy Európában a dohányzás következtében 700.000-en halnak meg évente, világossá válik, hogy éves szinten a légszennyezéshez több halál fűződik, mint a dohányzás. További súlyosbító körülmény, hogy míg a dohányzás elkerülhető, a légszennyezés nem.

Szemétégetés Mannheim külvárosában

Magyarázatot követelek, mitől van ez?!

A bal oldali levegőminőség térkép az aktuális helyzetet
(2019.06.25.), míg a jobb oldali egy tavalyi (2018.01.27.) napot dolgoz fel. Jól látható, hogy Európa levegője két régióra szakad szét és ezt döntően négy tényező alakítja: az iparosodott területek és az elavult fűtési rendszereket használó régiók mérete és elhelyezkedése, a domborzat és az uralkodó szélirány.

A bal térkép sárga részein kiviláglik Európa ipari központjai, a „kék banán”, ami a nagyjából változatlan intenzitással eregeti egész évben a légszennyező anyagokat, hála az ipari termelésnek és a közlekedésnek. A másik sárga góc a Kárpát-medence felett terül el, ami egyértelműen a lengyel ipar és az Alpok-Kárpátok domborzati hatása miatt alakul ki. A hegyláncok ugyanis megakadályozzák a megrekedt, rossz levegő keveredését a frissességet hozó légáramlatokkal.
Ha átmegyünk a téli légminőség térképre (jobb oldali) az eddig feszegetett problémás területek megmaradtak, sőt keleten a helyzet súlyosbodott. Itt jön elő a lakossági fűtés korszerűtlenségének példája és hogy az elszegényedett közösségek minden fellelhető anyagot elégetnek, hogy átvészeljék a téli időszakot. Ez természetesen megduplázza a levegőbe juttatott szállópor vagy más néven PM10 mennyiségét.

Hogy mi lenne a megoldás? Természetesen a szokásosan ismételt pontok, amiket magas pozíciókban ülő döntéshozóknak kell érvényesíteni:

  • kevesebb autó, több kerékpár és kerékpár út plusz jobb tömegközlekedés
  • átfogó fűtés korszerűsítés és ahol lehet a rendszerek átállítása megújuló energiára, például geotermikus energiára
  • valódi tűzifa program, ahol a fa oda kerül, akinek valóban szüksége van rá és a gazdagok nem sáfárkodnak tovább vele
  • általánosan erősíteni és a támogatni a megújuló energiatermelést – legyen az szél vagy nap bázisú – és leépíteni az öreg, nem gazdaságos fosszilis tüzelésű technológiával működő hőerőműveket, mint például a visontai vagy az ajkai
  • több fát ültetni városi és nem városi környezetben, és óckodni a már meglévők kivágásától

Ha Téged is érdekel a téma, vagy az, hogy mit tudsz tenni a levegő tisztaságáért, kövesd a Levegő Munkacsoportot a Facebookon, vagy látogass el a honlapjukra! Sok jó tanáccsal, információval és programmal várnak!


Persze ez megint papolásnak tűnik, mert én is laptopon írom a klimatizált irodában a cikket. Persze a magam szintjén én is kiveszem a részem e harcban, mivel a két év Kínában eltöltött idő alapjaiban formálta át a gondolkodásom a légszennyezettséggel kapcsolatosan.

De a világ összes vallásának összes istene óvjon minket, hogy a kínai, mongol és indiai légszennyezettségi mutatók Magyarországon is megjelenjenek! Márpedig ha így megyünk előre és a Kárpátok sem omlik le jó esélyünk van rá!

Buszút haza, a kollégiumba (2016)

A Mondolo célja az utazás és a világ felfedezése által itthon is felelőssé, környezettudatossá váló közösség építése. Rendszeresen szervezünk ingyenes előadásokat Budapesten és Szegeden, hamarosan pedig szemétszedési akciókkal, művészeti projektekkel és önkéntes programokkal jelentkezünk.

Tarts velünk az úton, és ha tetszik, amit csinálunk, kövesd be a Mondolót Facebookon, YouTube-on vagy instagramon. Aztán pedig gyere el valamelyik programra!

Bortókép: Unsplash.com

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük