Augusztus első hetében volt szerencsénk becsatlakozni a Balaton-felvidéken a 7. Fjällräven Vándortúrára. A járvány alatti hosszú, Vándortúrátlan időszakban a 2019-es élményeink már kezdtek megkopni, ezért nagy örömmel vetettük magukat az ösvényekre. Ezúton is szeretnénk gratulálni a szervezőknek, hiszen nem sok hasonló kezdeményezés élte túl ezt az időszakot, ráadásul ez a visszatérés nem is volt akármilyen!

Tudnivalók és tippek

Az idei Vándortúra útvonala csak kis mértékben tért el a 2019-eshez képest, ez pedig a 30-40 fok közötti túrázás extrém élményét némi “békebeli” nosztalgiával hintette meg, mely sokat segített, hogy összehozza a régi és új résztvevőket, és közösséggé kovácsolja őket!

Az idei túrán kb. 143 fő vett részt, akik közül nagy számban vettek részt külföldi túrázók. A 30 fős különítméyn a világ minden tájáról, az USA-ból, Skóciából, Hollandiából, Szingapúrból, Koreából, Bulgáriából, Lengyelországból Szlovákiából és Görögországból érkeztett.

A mezőny életkor szempontjából is vegyes volt: legfiatalabb 14, a legidősebb 75 éves volt, így a Fjallraven Vándortúra tényleg bárkinek ajánlható, átlagos erőnléttel is bevállalható. Bár tegyük hozzá, hogy az idei nyár kiemelkedő hőségével meg kellett küzdeni! A délutáni 35 fokban, sőt, az elkerülhetetlen betonos szakaszokon azt jóval meghaladó melegben, a nagy zsákos túrázás igen megerőltető, így az egyénenkénti tervezés igen fontos volt.

Aki hozzánk hasonlóan túrázásra adja a fejét ilyen a rekkenő melegben azoknak ajánljuk e témában írt cikkünket. Mi az alábbi útmutatót szem előtt tartva pakoltunk be a Vándortúrára!

Mi például kora reggel kezdtük a napi távok legyűrését, és ahogy haladtunk előre rendszeresített pihenőket tartottunk az erdősávok árnyékában vagy a hangulatos balaton-felvidéki települések kocsmáiban.

Offline tájékozódás

A túrázók öt nap alatt teljesíthették a 110 vagy a 85 km-es távot, hiszen a szervezők lehetőséget adtak résztvevőknek, hogy mérlegeljenek, rövid vagy hosszú távot kívánnak menni egy adott napon.

Fjällräven Vándortúra a túrán kívül

A Vándortúra során a szervezők biztosítják a minden este újabb állomáson felvert táborhelyet, ahol melegvizes zuhanyzási lehetőség és házias vacsora várja a tikkadt, de boldog beérkezőket. A reggeli és az ebéd is biztosított volt, meglepően jó ízű liofilizált ételekkel, vegetáriánus opciókkal is megspékelve.

Esténként a tábori hangulat az előző évekhez hasonlóan pazar volt: baráti beszélgetések, nagy röhögések moraja volt késő estig hallható. Külön öröm volt, hogy vacsora után helyi borászok standjainál lehetett összeverődni, vagy az előre meghirdetett bushcraft előadásokon lehetett megismerni többek között a tűzgyújtás vagy a szálláshelyépítés rejtelmeit.

Mennyi az annyi?

A részvétel regisztrációhoz kötött, ennek ára 2022-ben 80 000 Ft volt, azonban ezért az első olvasásra borsos összegért a bőséges rajt és finisher csomagok mellett tényleg azt is megkapjuk, hogy 5 napig semmivel nem kell foglalkozzunk! A napi kijelölt szakaszok végeztével melegvízzel tusolhatunk, jókat ehetünk és hozzánk hasonló természetjárókkal túrázhatunk az ország legszebb tájain.

És arról sem szabad megfeledkezni, hogy az utolsó estén koncerttel egybekötött búcsúbuli teszi fel azt a bizonyos pontot a Vándortúrás élményeinkre!

The gang

Még több magyarországi túráról olvasnál? Válogass kedvedre a következő oldalon!

Gyertek velünk utazni a világ körül instagramon, és kövessetek minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás és fenntarthatóság témában!

A honlapon található fotókat szerzői jog védi, azok letöltése, felhasználása engedélyköteles. Engedéllyel kapcsolatban az info@mondolo.hu címre, vagy a facebook oldalunkon várjuk a megkereséseket.

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.