A cikk egy 2016-os visszaemlékezés, amikor Ézsi és Máté kínai tanulmányait megszakítva a fülöp-szigeteki Boracay szigetén pihente ki fáradalmait.

Miért szerepel ez a két gyümölcs a címben? Jogos a kérdés. A mangó adja magát, mivel ez a szigetek egyik fő exportcikke, és a boracay-i látogatás után Guimaras szigetecskéjére mentünk, aminek a beceneve az, hogy Mangó-sziget. A narancs, már sokkal nyakatekertebb magyarázatra szorul. Semmi köze a Fülöp-szigetekhez, mert mint tudjuk az egy mediterrán gyümölcs, és ott igazából nem is lehet kapni. Az utazásunk ezen szakasza viszont sokszor olyan mentális gödrökbe sodort minket, hogy nyomdafestéket nem tűrő kifejezések nélkül nem lehet róla írni mert, hiteltelen lennék és ugye ezt a blog nem engedheti meg. Ennek okán kénytelen voltam egy másik szóval helyettesíteni a “csúnya szavakat”, és a narancsra esett a választásom.

Mátéval mindig így emlékszünk vissza arra a pár napra: “Lélekben már készültünk egy hosszú és fárasztó, egész napos utazásra Boracay mesés szigetére.” Magyarul rengeteget narancsoztuk, hogy elérjük a csodás, hófehér tengerpartokat, és süttethessük a hasunk. Magát a narancsozást úgy értsük, hogy a Fülöp-szigeteken a vonaton kívül, minden lehetséges tömegközlekedési eszközt kipróbáltunk: repülőt, jeepney-thabal habalt, buszt, kisteherautót és bérelt motorbiciklit. Az országban ugyanis hatalmas távolságok vannak és csak ebben a részben több mint 500 km-t utaztunk vízen és minősíthetetlen utakon. Ráadásul indokolatlanul használják a klímát (19°C) a buszon és csurig tömik azokat, plusz még lassan is vezetnek. Persze ez valamilyen szinten érthető, mert az utak ugye narancsok, és járda híján a gyerekek az úton közlekednek, meglehetősen felelőtlenül. Persze mi választottuk a zötyögést ezzel a sok földi járművel, mert abban bíztunk, hogy így olcsóbban kijövünk, és többet láthatunk a falusi környezetből, ami be is jött.
A másik nagy narancsosság a filippínók részéről, hogy iszonyatosan le akarják húzni a turistákat. Esetenként a 10-szeres ár sem ritka, plusz ha szigettúrát akarsz csinálni egy új szigetre belépve “Environment fee”, kilépve onnan “Terminal fee” vár rád. Szóval a pesok csak úgy úsznak ki az ujjaid közül. Volt, hogy leakartuk alkudni a borsos tricikli árat a felére (Ez az összeg relatív. Otthoni viszonyokban 800 Ft nem sok taxira, de ott van, hogy 100 Ft-ért is elviszik a helyieket! Ezt onnan tudjuk, hogy volt, hogy helyiekkel mentünk a triciklin és olyankor nevetségesen olcsó volt véletlenül a viteldíj. Persze taximéter nuku.) De kanyarodjunk vissza: elkezdtünk alkudni, majd a sofőr azt mondta, hogy ez túl olcsó és elhajtott. Ennyi. Kerek szemek, széttárt karok.. Gondolom felmérgeltük és keresett egy mást, aki kifizeti az “eredeti árat”.

Boracay: a Fülöp-szigetek talán legszebb szigete

Akkor most jöjjön a mangó rész. Boracay a Visayas szigetcsoport egy igen apró, 10 km2-es szigetecskéje. Amilyen apró, annyira gyönyörű. Nem csoda, hisz híres hófehér strandjairól, surf lehetőségeiről és éjszakai bulijairól. Ennek megfelelően sok is az ausztrál, koreai, kínai, amerikai és német fiatal, akik fel akarnak töltődni, vagy éppen inkább le kívánnak merülni. Utánunk két évre le is zárták a szigetet a turisták elől, ezen okok miatt! Gyorsan próbáltunk szállást keresni magunknak, de annyira elszálltak az árak a szigeten, hogy egy méhsejtes hostelben tudtunk csak bérelni fali koporsót, vagyis ágyat. Azt is olyan áron, hogy a következő szigeteken ebből az összegből kétágyas szobát vettünk ki! Narancsok!

A következő napokban felkerestük a méltán híres Ilig-Iligan és Puka Beach-et, ahol egy pihentető, egész napos semmittevéssel simítottuk ki homlokunk ráncait és készültünk, hogy este kimozduljunk a hostelünk háta mögött elterülő White Beach-en. Boracay északi részén vannak a csendesebb strandok, hol idilli környezet fogad. Pálmafák árnyéka alatt hűsölve lehet eltölteni egy napot, miközben hideg kókusztejet szürcsölgetsz és nézed a hullámok közt viháncoló gyerekek, és a partra kifutott vitorlások előtt sétáló párokat.

Estére vettünk egy üveg Tanduay rumot és lementünk a White beachre, hogy a strandon érjen minket a naplemente. Ki kívánhatna szebb fotótémát, mint egy trópusi naplemente! A gyönyörűbbnél is gyönyörűbb! Az itthoni naplemente is szép, de a trópusokon megunhatatlan. Hosszú elnyújtott ereszkedése közben a Nap, örökösen új szögben éri a lágyan hullámzó tengert, amiről a szórt fények alulról megfestik a gyorsan mozgó és folyton új formát felvevő felhőket. Az embernek van ideje kiélvezni a látványt. Van idő fényképezni, van idő belefeledkezni a pillanatba, és az emberekbe, és van idő beszélgetni egy ital mellett. Míg otthon 6 perc alatt lemegy a Nap, Boracay szigetén majdnem egy órát is eltart ez a harmonikus fényjáték.

Ed Sheeran feat tengerpart

Naplemente után bevetettük magunk a filippinó Siófok éjszakai életébe. Imádtam. Nem olyan, mint nálunk és hála istennek nem olyan, mint Kínában. Nincsenek diszkók, hangos narancs zenével és azokkal a elnarancsozott stroboszkópokkal. Akusztikus zene szól, félhomályban, pálmafák alá este felépített hipszter bárokkal. El lehet képzelni, milyen frankó összképet ad a tenger hangjával és a pálmák susogásával egy gitáron kísért Bob Marley vagy éppen Justin Bieber. Elárulom, ultra menőt!

Guimaras: mit kerestünk a Mangó-szigeten?

A boracay-i tengerpartok és nyüzsgés után folytattuk utunk a végcél, Negros szigete felé. Ám az út nem rövid, így megegyeztünk, hogy eltöltünk pár napot az Iloilo és Negros közé beékelődő apró szigeten, Guimaras-on. A turista hadak elöl menekülve, nagy reményeket fűztünk a kicsiny szigethez, hogy végre megtaláljuk az áhított békét lelkünknek és pénztárcánknak. Már láttuk magunk előtt a kis szegény falvakat, és az alul fejlett infrastruktúrából adódó megnyugtató „semmit”. Jelentem hatványozottan megkaptuk.

Egy ígéretes pihenés

Az esti órákban érkeztünk meg a fővárosba, ha egyáltalán lehet ennek nevezni, San Miguelt. A kivilágítatlan főutcán egy lélek sem volt. Totális csönd fogadott minket. Gyors vacsora után, amit a TripAdvisor ajánlásával a Pitstopban fogyasztottunk el (ez a hely híres a mangós pizzájáról 🙂🔫), szállást kerítettünk, majd belevetettük magunk az éjszakai életbe. Vagyis vetettük volna, ha lett volna nyitva bármi! Csak magányosan kószáltunk az utcán és szívtuk magunkba az ürességet. De a falu határán végre hangzavarra lettünk figyelmesek. Kiderült, hogy a fővároskislyukfalu apraja-nagyja a sportcsarnokban van és átszellemülten szurkol a helyi kosárcsapatnak. Hatalmas élmény volt, hogy a kis kommuna torka szakadtából éljenez egy-egy pont után, és hogy a kis gyerekek krétával jelzik az eredményt a pálya melletti kis táblán.

Másnapi narancs: elhagyni Guimarast!

A terv az volt, hogy bérlünk egy-egy motort és körbejárjuk a szigetet, közben strandolunk és telezabáljuk magunk magnóval. E helyett az történt, hogy a fő kereszteződésben, mivel nappali fényben körbenézve rájöttünk, hogy az egész főváros egy kereszteződésből áll, senki nem tudott segíteni, hol lehet motort bérelni. A következő volt a párbeszéd:

– Hi, szeretnénk motort bérelni. Tudsz segíteni, hol tudunk?

– Motort?

– Igen motort.

– Mi nem bérlünk, itt mindenkinek van.

– Az OK, de nekünk nincs és szeretnénk egy napra bérelni.

– Sorry, de fogalmam sincs.

Hát igen.. Annyit kiderítettünk, hogy van a sportcsarnokhoz közel egy turista központ és ott lehet tudnak segíteni. Ott ez volt:

– Üdv, szeretnénk motort bérelni. Tudnának segíteni, hol tudunk?

– Hát.. izé sajnos itt mindenkinek van motorja, így nem is készültünk, hogy valaki szeretne bérelni. De köszönjük az észrevételt, a jövőben orvosoljuk ezt a hibát.

Mi van??

Persze bepróbáltak méregdrágán szerezni egy motort egy helyi parasztbácsitól, dehát könyörgöm! Szóval ezt benarancsoztuk… Ott álltunk 11-kor a szutykos San Miguel-i utcán motor nélkül, tanácstalanul. Végül egy kisebb alkudozás és az EU-s egészségkártyám letétbe adásával szereztünk egy motort és elindultunk délnek. A táj szép volt, hatalmas kerek lombú, mélyzöld levelű mangó ültetvények mellett haladtunk. Egy kis fehér homokos strandot kerestünk, hogy a déli melegben lehűlhessünk. Egy táblán a Magic Beach felirat volt látható. Biztató, legalább is a felirat, de az oda vezető bekötő út egyáltalán nem. Benéztünk: szűk földút vezetett a tengerpart fele, ahol csirkék és mezítlábas koszos gyerekek játszottak a poros úton. Persze, hogy elindultunk de a zsákutca végén meghűlt a vérünk.

Magic Beach – Pocsék Beach

A Magic Beach egy mangrovéval szegélyezett elhanyagolt partra vitt. Aki nem tudná, a mangrove egy brach vízi növény. Vagyis olyan környezetben él, ahol a sós és édes víz keveredik. Ez egy rendkívül gazdag mocsaras élettér, ahol hatalmas vízszint emelkedések váltják évszakosan egymást. Tulajdonképpen nem láttunk semmit csak a mangrove fákat és integető rákokat. Még Máténak sem volt kedve fényképezni, pedig akkor már nagyon nagy a baj. Ez volt az a pillanat, hogy a narancs szó, jó magyar szokás szerint ötnél többször hagyta el a szánkat egy mondaton belül, így arra jutottunk, hogy veszünk egy kiváló guimarasi mangót az utcai árustól, megesszük az árnyékban, majd visszahúzunk San Miguelbe és az utolsó hajóval átmegyünk Negrosra.

https://giphy.com/gifs/crab-waving-ywGeNgLVosQAU
Integető rák

Természetesen a mangó idáig sehol sem volt ennyire drága, de legalább éretlen volt. Lényeg, hogy miután visszaértünk a főfaluba triciklivel még el kellett érni a sziget másik oldalára, hogy elérjük a 15:00-ás hajót. Erre volt kerek 20 percünk, ami nagyon csücskös volt. Ott történt meg a világtörténelemben először, hogy a Rossz zsaru aka Máté, kétségbeesésében összetett kézzel kérte a filippín taxist, hogy vigyen el minket, legalább fél áron, mert különben itt maradunk és akkor nekünk végünk.

Nem tudom mi vette rá az öreget, de beleegyezett és már dobtuk is fel a tricikli tetejére a zsákokat! Az út hosszúnak tűnt, az átlagosnál is jobban izzadtunk, mert tudtuk, ha ez a főváros, akkor egy falusi hajókikötő még nyomorultabban fog kinézni, márpedig, ha elmegy a hajó, akkor tyúkok közt kell aludjunk egy pálmafa alatt, az tuti. Nem is tévedtünk sokat. Mikor megérkeztünk egészen lehengerlő látvány tárult elénk, ún. áldatlan állapotok. Nevetésbe fulladtunk az örömtől, hogy a hajó még bent állt, és hogy tényleg elhagyhatjuk a szigetet, mert belegondolva, hogy a „jegyiroda” előtt kellett volna töltsük az éjszakát….hááát.. ezt úgyse tudnám leírni, mert már most is nevetek.

Persze általában azért nem ennyire nyomorúságos a Fülöp-szigeteken utazni. Tudni akarod, hogy miért? Nézd meg rövid videónkat és irány Délkelet-Ázsia!


2 hozzászólás

  1. Palawan se rossz azert…

  2. Pál Máté

    Egyet értünk 🙂 Pont arról jön majd a következő cikk!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük