A cikk egy 2016-os visszaemlékezés, amikor Ézsi és Máté kínai tanulmányai alatt járt be közeli országokat, köztük a Fülöp-szigetek egy részét Manila metropoliszával. Még többet olvasnál a szigetvilágról? Válogass kedvedre a többi cikkünk között!
A Fülöp-szigeteki utunk az utazás előtti két hétig még csak ötletszerűen sem létezett, ellenben már nagyjából október óta készültünk a január utolsó két hetét Vietnamban eltölteni. Ez utóbbi ötlet mindaddig befutónak tűnt, amíg nem szembesültünk a vízum miatti nehézségekkel: ha szárazföldön közelítjük meg Vietnamot, akkor előtte Sanghajban kell vízumot igényelni jó drágán, ha pedig repülünk, akkor igaz, lehet a határon vízumot kapni, viszont a költségek az egekbe szálltak volna. (Vietnamba később eljutottunk szerencsére, sőt, baromi jó videókat is csináltunk)
A szobánk polcán heverő Fülöp-szigetek Lonely Planet már szeptember óta szemezgetett velünk, így amikor úti célt kerestünk Vietnam helyett, viszonylag gyorsan megegyeztünk, főleg, hogy egy 2015. májusi körútról csak a legjobb emlékeim voltak a csendes-óceáni országról. Az eljutáshoz a Xiamen Air járatait vettük igénybe, így oda-vissza cirka 65 ezer magyar forintnyi yuanból megúsztuk a repjegyet, és élveztük az eddigi élményeink alapján egyik legszínvonalasabb kínai légitársaság szolgáltatásait. Mielőtt tovább mész, miért nem nézed meg inkább, hogy mi az az 5 dolog, ami miatt kihagyhatatlan a Fülöp-szigetek? 🙂
Manilába, a Fülöp-szigetek fővárosába viszonylag későn érkeztünk, így egy dupla áras belvárosi taxi után ledobtuk a cuccot a hostelben, majd gyorsan Malate városrész felfedezésére indultunk. Ez mondjuk annyiból állt, hogy leültünk az első kifőzdénél/kocsmánál és gyorsan megkóstoltuk az országban kapható három féle sör mindegyikét, ettünk egyet a Fülöp-szigeteki konyha remekei közül (erről majd később, hogy a híresen rossz fülöpi konyha azért mégse olyan borzasztó), végül pedig utcagyerekek társaságában rumoztunk és jártuk az utcákat hajnalig.
Ha Manila alapján kéne megítélni a Fülöp-szigeteket akkor szegény ország nagy bajban lenne: állandó dugótól és szmogtól (persze nem kínai szmog, csak olyan normális, tehát még van Nap és kék ég) fuldokló, hangszennyezett, túlzsúfolt utcák, felhőkarcolók és nyomornegyedek egymást felváltva, piszkos közterek, még piszkosabb folyók és tengerpart, utcakölykök szép számmal, szóval egy klasszikus délkelet-ázsiai metropolis.
Merthogy a fenti jelzők akár igazak lehetnének Bangkokra, Hanoira, Shanghaira stb., viszont amíg a legtöbb hasonló kaliberű városban legalább van egy fantasztikus királyi palota, ikonikus felhőkarcoló, vagy egy hangulatos régi városrész, addig ez Manilában egy régebbi, kissé lepusztult, az egykor spanyolok építette Intramuros negyed.
A város fő látnivalójának hirdetett katedrális látványban valahol a Szegedi Dóm és a Kecskeméti Nagytemplom között van félúton, és akkor még talán alá is becsültem a dél-alföldi templomépítészet regionális gyöngyszemeit. Legyen is elég ennyi Maniláról, másnap reggel mi se vesztegettük az időt, egy panorámás reggeli után már robogtunk is Batangasba, hogy elcsípjük a Mindoro szigetére induló hajók egyikét.
Mindoro szigetét Manilától csupán 3 óra alatt el lehet érni, így a sziget északi csücskében fekvő Puerto Galera és vidéke mondhatni turistaparadicsom, azzal együtt, hogy a sziget távolabb eső részei már szinte egyáltalán nem számítanak felkapott részeknek. Bár Puerto Galera és az környéki partszakaszok elsősorban a fantasztikus víz alatti világot felfedezni vágyó búvároknak elsődleges desztinációk, azonban merülés nélkül is egy kellemes másfél napot töltöttünk el Mindoro ezen szegletében.
Motorokra pattanva szeltük a kis öblökkel szabdalt parti sáv változó minőségű, ám annál hangulatosabb útjait, kis túrát tettünk egy vadregényes vízeséshez, pihentünk és fürödtünk fehér homokos strandokon, remek panorámás kilátóhelyet találtunk, helyi katonákkal paktáltunk le, majd mivel épp vasárnap volt, felkerestük az egyik, kakasviadaloknak helyet adó arénát is.
“Hosszú időn át volt ez a világ számtalan táján a legkedveltebb fogadások tárgya. Egyes fajtákat kifejezetten kakasviadalok céljára tenyészettek ki, ezek az úgynevezett viador-fajták. A viadal során a két rivális kakas egymással szembekerülve szinte azonnal felborzolja tollait, fenyegető testtartást vesz fel és amennyiben a másik ettől nem hátrál meg, rögtön rátámad. Az amúgy is meglehetősen kemény küzdelem hatásait sokszor fokozták a kakas természetes sarkantyúi mellett a lábaikra rögzített éles acélsarkantyúkkal. Így a kakasok amúgy is kivételesen kemény küzdelme véres, általában a vesztes fél pusztulásával járó, kegyetlen összecsapássá vált.”
Szóval hát igen, kegyetlen és véres összecsapásokról van szó, amelyek nálam már erősen állatkínzás kategóriába esnek, de mit tehetünk egy ilyen ősi tradícióval amely továbbra is minden hétvégén lázban tartja a helyi férfi társadalmakat a Fülöp-szigetek összes lakott szigetén. Fogadni végül nem fogadtunk, de Tomival gyakorlatilag az összes meccs végkimenetelét eltaláltuk, így utólag már kissé bánjuk, hogy nem forgattuk meg az útra félretett pénzecskénkét.
Az arénát körbejárva aztán egy szívszorongató jelenet szemtanúi is lehettünk: amíg a vesztes fél értelemszerűen megy a levesbe – szó szerint-, addig a győztes, de sokszor sérült kakasok életéért kemény harcokat vív egy helyi “állatorvos”, aki épp a szemünk előtt varrta össze egy hős kakas lábszárát.
Napunk végén még egy közeli világítótoronyból csodáltuk a naplemente fényeit, majd lélekben már készültünk egy hosszú és fárasztó, egész napos utazásra Boracay mesés szigetére.
Gyertek velünk utazni a világ körül instagramon, és kövessetek minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás és fenntarthatóság témában!
A honlapon található fotókat szerzői jog védi, azok letöltése, felhasználása engedélyköteles. Engedéllyel kapcsolatban az info@mondolo.hu címre, vagy a facebook oldalunkon várjuk a megkereséseket