Cikkünk szerzője Király Attila, hobbi hegymászó és terepfutó, a Mondolo csapat baráti körének oszlopos tagja. Rendszeresen fut a hegyekben Budapest környékén és a Bükkben, így nagy örömmel fogadta a Garmin Mókus Kör tesztelési lehetőségét.
Gyertek velünk utazni a világ körül instagramon, és kövessetek minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás és fenntarthatóság témában!
A Garmin Mókus kör és a terepfutás reneszánsza
A terepfutás valamiért most a reneszánszát éli, egyre másra születnek a különféle terepfutó versenyek és bármikor teljesíthető körök itthon is. Ezzel párhuzamosan egyre többen kezdtek el futni terepen, aminek én kimondottan örülök, mert már nem nézik a futókat annyira bolondnak a normál túrázok, ha felfele vagy lefelé futnak, mert kezd megszokott látvány lenni szinte minden magyarországi hegységben.
Az elérhető futókörök közül a Mókus Kör már a tavalyi teszt időszakában is kiemelkedett népszerűségét tekintve, de mióta hivatalosan is futható minden hétvégén rengeteg próbázó indul. Érthető, mert jó a promóciója, nincs előfeltétel, szép az érem, Pest közelében van és egy jól futható, relatíve nem hosszú pálya, 25km nem vészesen sok, nagyjából 600 méter szinttel. Csak te, egy telefon és némi kaja kell. Ehhez a tömeghez csatlakoztam én is február elején.
Hogy honnan jött a motiváció? Kisebb, nagyobb megszakításokkal több éve futok terepen, főleg saját magam szórakoztatására, ami azt jelenti, hogy versenyeket és köröket kerülöm általában, egyedül tavaly óta a Galyavár képzett kivételt, ami valamiért megtetszett, azóta pedig a szívemhez nőtt, még ha idén fejben el is fáradtam és feladtam. A versenyek és körök kerülésének egyszerű oka, hogy futás közben szeretem megélni a természet és köztem lévő személyes kapcsolatot, így sokszor magányosan futok, kerülve a nagyobb tömeget és a társaságot.
Ennek egy picit ellentmond, hogy mégis elindultam a Mókus Körön. Három egyszerű oka volt:
- Ézsi megkért, hogy fussam le
- soha nem futottam még a Budai-hegységben
- tudom, hogy a hosszú távú célok érdekében „nyitnom” kell a világra, mivel számos hazai és európai terepfutóeseményen szeretnék részt venni.
Vasárnap a terepen
Na de vissza körre! Szombatra terveztem a futást, amiből végül vasárnap lett. Ennek egyszerű oka az volt, hogy mindenképp reggel akartam elindulni futni és szombaton nem érzetem úgy, hogy időben el tudok készülni, valamint, hogy kellően ismerem a pályát attól függetlenül, hogy a GPS tracket már feltöltöttem az órámra. A szombat estét azzal töltöttem, hogy még egyszer gyorsan áttanulmányoztam az útvonalat, mert különös tehetségem van az eltévedésben, és megnéztem a szombati futók képeit és beszámolóit. Természetesen képeken a pálya egyes része csupa sár volt, szóval tudtam, másnap dagonya lesz. 😊
Vasárnap Pomázról indulva gyorsan elautóztam a kiindulópontig, ami a pestiek körében népszerű Szépjuhászné büfé. A relatíve korai órák ellenére a parkolóban már nem volt sok hely, szóval érdemes korán menni az autóval érkezőknek, másrészt relatíve sok futó készült a körre. Itt egy picit megint előjött a futáshoz kapcsolódó antiszociális énem és gyors bemelegítés és pakolás után már kerestem is a büfé melletti QR kódot és szerencsére könnyen sikerül be is írni a regisztrációs kódot, ami szerintem egy tök egyszerű és logikus felület. Utána jött a vicces rész, hogy merre induljak? Nekem nem volt teljesen egyértelmű, de igazából csak azért, mert ezt a részt nem sikerült rendesen elolvasnom a leírásban. Szerencsére akkor kezdte egy futópáros a kört, így megoldva a kezdeti tanácstalanságomat, elkezdtem követni őket.
A pálya eleje…
…teljesen lankás, száraz és jól futható volt, lehetett rajta haladni rendesen, így az első, állatkert melletti ellenőrző ponthoz gyorsan odaértem. Itt volt egy kis bökkenő, mert nem volt mobilnetem, így nem tudtam elsőre megnyitni a honlapot, becsekkolni, el is átkoztam a Telenort. A problémát úgy tudtam megoldani, hogy az aszfaltúton egy picit feljebb futottam, és szerencsére megjött a jel. Mivel nem versenyeztem az idővel, ezért annyira ez engem nem zavart, de azért lehet bosszantó is annak, aki éppen valami nagy időt akar futni. Ezt követően az örömfutás tartott tovább néhol egy kis emelkedővel, de meglepően szép és csendes környezettel, nem is értettem a korábbi előítéletemet a Budai-hegységgel kapcsolatban.
A lelkesedés akkor hagyott egy picit alább, amikor megérkeztem az első nagyobb dagonyához, de itt igazából az ideiglenes tavat a földút oldalában ki lehetett kerülni, azért elgondolkoztam, hogy bekerítem és telepítek bele halat. A harmadik pontot relatíve hamar elértem, itt egy picit elidőztem, mert nem annál a villanyoszlopnál kerestem a QR kódot, ahol ténylegesen van. Először jött a gondolat, hogy valaki ezt lenyúlta, de aztán elolvastam a leírást és megnyugodtan, hogy csak én keresem rossz helyen.
A pont után jött egy kis felfelé menet, a teljes út sár volt, így nem törődve a dagonyával, csak azért is az út közepén futottam. Ha már sáros leszek, legyek normálisan. Ezt követő szakasz Nagykovácsiig nagyon tetszett, szépen futható útvonal volt, száraz és az erdő is nagyon szép volt. Nagykovácsiba gyorsan odaértem, sokat nem időztem, a QR kód leolvasása után már mentem is tovább. Itt azért jól jött, hogy a tracket mutatta az órám, mert biztosan eltévedtem volna, így viszont nem kellett emiatt izgulnom. Amúgy Nagykovácsi egy idilli település, ha valaki nem rohan és romantikázni akar, vagy egy picit pihenni, mindenféleképpen álljon meg itt, az egyik legjobb hely Budapest környékén.
Emelkedő a Nagy-Kopaszra
Innentől kezdődik a Garmin Mókus kör szerintem egyetlen komolyabb kaptatója fel a Nagy-Kopaszra. Az útvonal egyértelmű, egy dolgot kell csak csinálni, hinni kell a leírásnak és az óra által mutatott útvonalnak és nem tévedsz el. Na, én nem, hogy nem hittem a leírásnak, még az órámat is felülbíráltam kétszer is, annak ellenére, hogy jelezte nekem, hogy el vagyok tévedve és térjek már vissza az útvonalra.
Az egómat legyőzve az első eltévedést relatíve gyorsan sikerült korrigálni a Sisakvirág ösvény elején, a második eltévedés már hosszabb volt, mert közben beért egy futótárs, így együtt mentünk az ismeretlenbe. Természetesen az órám itt is jelezte, hogy rossz irányba megyünk, de mivel a jelzés stimmelt és az alkalmi futótárs szerint is jófele mentünk, ezért megnyugtattam magam, hogy az órám a hülye, nem én.
Végül megkérdeztem a srácot, hogy szerinte biztos nem-e a másik irány, amerre futni kell, ő megnyugtatott, hogy ugyan nincs nála track, csak emlékezetből fut, mert pár éve futott erre, de jó az irány. 😊 Ettől nem nyugodtan meg annyira és jeleztem, hogy amúgy gyanús, hogy lefele futunk a kilátóhoz, amiben egyetértett, így visszafordultunk és az elágazáshoz visszatérve végre a jó irányba indultunk el, aminek már az órám is örült és jelezte, hogy végre a jó nyomvonalon haladok.
Kilátó és az út lefelé
A kilátóig volt egy szép kis kaptató, ami amúgy szerintem jól futható, nem olyan vészesen meredek. A kilátóhoz relatíve gyorsan felértem, felmásztam a kilátóba pár képre és mentem is tovább. Fent relatíve sokan voltak és nem is értették, hogy hogy lettem én ilyen sáros, de megnyugtattam őket, hogy az a rész nem erre van.
Kilátótól lefelé egyértelmű volt az útvonal, viszont nem tudtam úgy futni, ahogy szerettem volna, mert a táplálékkal elszámoltam mag és elfogyott erre a szakaszra, én pedig baromi éhes voltam. Ennek köszönhetően egy ideig egykedvűen futottam lefelé és csak a célban kapható palacsintára tudtam gondolni. Ebből néhány utolért futó és az ő biztatásuk tudott felrázni, olyannyira, hogy újra elkezdtem élvezni a futást.
Az utolsó QR kódhoz relatíve gyorsan elértem, ami egy vadkerítés oldalában van. Közben tényleg nagyon szép helyeken futottam, és még vadkerítést is másztam, vadakkal nem találkoztam. A kör vége becsatlakozik abba az útvonalba, amin az elején futottam, így az már ismerős volt, tudtam, hogy kell még valamennyit felfele futni, de nem volt vészes, mert már szinte éreztem a büféből áradó ételek illatát, ami motivációt is adott, hogy minél gyorsabban visszaérjek.
A büféhez megérkezve sárosan és büdösen, gyorsan beolvastam a QR kódot és nagy örömömre gratulált a teljesítéshez. Bevánszorogva a büfébe vártam egy kis időt, mire a pulthoz kerültem, ahol ugyan jelezték, hogy az érem elfogyott, de engem ez nem érdekelt, a nyeremény palacsintámat szerettem volna majszolni a lehető leghamarabb. Azok számára, akiknek nem jut érem, a később postázzák a jól megérdemelt jutalmukat.
Vélemény
Hogy milyen volt a Garmin Mókus kör? Szerintem nagyon jó volt, szép környéken halad és attól függetlenül, hogy sokan indulnak rajta, eloszlik a tömeg annyire, hogy teljesen élvezhető marad. Nem mondom, hogy a Bükk, mint kedvenc hegységem vadregényessége megtalálható, de ettől függetlenül tényleg igazán élvezhető és biztosan saját néven is végig fogom futni hamarosan.
Hogyan lehetne még jobb?
Ha egy fejlődési javaslatom lehetne, akkor az inkább a futók felé szólna, hogy elégedjenek meg egy éremmel is, ne akarjanak újat beszerezni minden futás alkalmával. A közösségi oldalon látom, hogy valakinek van már öt, de mivel indegyik ugyanúgy néz ki, egy idő után nem hiszem, hogy plusz boldogságot jelentene, viszont az érmek legyártása is terheli a környezetet. Tudom, hogy minimális terhelés, de ebben is lehetünk egy picit környezettudatosabbak.
A honlapon található fotókat szerzői jog védi, azok felhasználása engedélyköteles. Az oldalon elhelyezett képeket előzetes engedély nélkül tilos lementeni, illetve online, vagy nyomtatott formában felhasználni, sokszorosítani.