A Videóleírás sorozatban, olyan a Facebookra és Youtube csatornánkra feltöltött rövid videóink történetét meséljük el, melyek hosszabb magyarázatot követelnek.
Íme a Huang Shan mászás tragikus történetének záró videója:

Prológus

Amíg Mátéval Kínában laktunk folyton azon járt az eszünk, hogyan cselezhetnénk ki a brutális kínai szmogos időjárását. Természetesen azon önző célból csupán, hogy ne patkoljunk el valami akut tüdővészben idő előtt. 2016-ban egy masszív szmogos időszakot lezáró hidegfront reménysugarat kínált, így már vettük is az online vonatjegyeket, hogy elhúzzuk a csíkot Anhui tartomány déli részére a Huang Shan (Sárga-hegy) festői vidékére.

Tiszta levegő, kék ég, 2000 méter feletti hegy.. 非常好! *

A kora reggeli órákban értünk a hegy lábához. (Ez úton szeretném a legnyomatékosabban figyelmeztetni minden kedves Kínába látogatót, hogy KERÜLJE A K-S VONATOKAT!) A vártak szerint kellemes napos idő fogadott minket, igaz nem voltak élesek a hegyek, vagyis a szállópor, ha kis mennyiségben is, de még jelen volt levegőben.

Mi viszont nem törődtünk vele, lábizmaink már szomjazták az emelkedőket, és a tüdőnket is minél hamarabb szerettük volna megtölteni a nagyvárosinál nagyságrendekkel tisztább hegyi levegővel. Nekivágtunk hát, hogy 700 méterről felmenjünk 1800-ra, ahol a tervek szerint egy menedékházban töltjük az éjszakát, majd másnap leereszkedünk egy csodálatos szurkodon, vissza Tangkou városába.

A Hunag Shan bejárata, az Északi Kapu

Kezdeti lelkesedés

A táj nagyban hasonlított a Hua Shanhoz: hatalmas koptatott felszínű sárgásbarna, rózsaszínes gránit falat, szelíden csorgó források és hatalmas örökzöld fenyőfák, amik esernyő formában terültek szét. A fák olyan valószínűtlen helyeken törtek ki a sziklafalból, hogy a táj leginkább egy kínai festményhez hasonlított.

“Igen, ez nagyon jó döntés volt! Megérte az a 115 yuan-os belépő! Milyen videót forgatunk itt! Végre kint vagyunk a természetben!”

Záporoztak a dicsérő szavak, mert tényleg csodálatos helyen jártunk. Mind a táj, mind az egymást érő apró pagodák kellemesen simogatták a szmogos nagyvárosban megerőszakolt lelkünket. Az úton kedves emberek sétálgattak a legnagyobb nyugalomban, akik örültek a jó időnek, és egy elképesztően autentikus hangulatot árasztott, ahogy a serpák a bambusz hordófájukkal cipelték fel az árukat a hegyre.

Kiborul a bili

De az út háromnegyedénél megváltoztak a dolgok. Egyre több lett a kínai. Valószínűleg az első felvonós csoport most végzett a hegyen és elindult lefelé. Ahogy felnéztük, mintha ezer színű szalagot húztak volna körbe a hegy derekán, úgy kígyózott, vagy inkább hömpölygött a sok ember. A megnyugtató madárcsicsergést, és a patakok csobogó hangját felváltotta az igénytelen turisták zaja.

Bömbölt a telefonokból a popzene, szelfik kattanó hangját verte vissza hegyoldal és egymást túlordibálva próbáltak kapcsolatban maradni a csoportok. Rémisztő volt. Sokkoló.

Mi lett veled Huang Shan?

Csak álltunk tátott szájjal, aztán megráztuk a fejünk és mentünk tovább nem törődve az emberekkel. Legalábbis megpróbáltunk, rászögeztük tekintetünket a lépcsőfokokra vagy a tájra. Sajnos mire felértünk az első csúcsra, a helyzet csak romlott. A felvonó 5 percenként újabb tömegeket dobott ki, mint a bányákban a hányógépek.

Dél fele szépen a Huang Shan is egy 2000 méteres embermeddő lett, ahogy egyre tarkábbá és zajosabbá vált. 14:00-ra már szó szerint nem lehetett sétálni a hegyi utakon, mert az emberek beszorultak és feltorlódtak a kis ösvényeken, vagy a sziklák közti alagutakban. Legjobb esetben is csoszogni lehetett. Természetesen ekkora tömeg megfelelő mennyiségű szemetet is termel, így a hegyen dolgozó közmunkásokat szorgos hangyákhoz hasonlóan sose lehetett üres zsákokkal látni.

Borzalmas volt konstatálni, hogy a csúcsélményünk megsemmisült.

Elmaradt az erős szél süvítése, ami vállveregetően azt mondja, hogy Igen, gratulálok! Feljutottál! Helyette csak slejmet köpködő, csámcsogó és ordítozó helyiek veszekedését hallgattuk, ahogy marják egymást egy jobb fotós helyekért.

Természetesen ez az insta-kép nem a valóságot tükrözi, hanem az elvárásokat..

A hegyi túrákban az a legjobb, hogy mindenki toleráns, kedves a másikkal. Tudod, hogy azért jött a másik is, hogy kikapcsolódjon és élvezze a csöndet. Csak köszönsz egyet a másiknak – mert hát mégiscsak lelki társad – és ennyi. Maximum pár szó, de utána engeded az útjára. Nem így a Huang Shan esetében.

Egymást taposva, fúrva, lökdösve nyomulnak előre az emberek  (volt, hogy Mátét majdnem lelökték a lépcsőről), hogy eggyel hamarabbi felvonót érjenek el, hogy kapjanak még egy uborkát, vagy hogy jó helyen lőhessenek még egy képet. Apropó kép! Szomorúsággal töltötte el a szívem, hogy vannak olyanok, akik eljöttek erre a magával ragadó, csodálatos tájra, és velünk akartak fényképezkedni. Hát mi lett veled világ?!

A következő egy órát azzal töltöttük, hogy megsemmisülten, szótlanul kerülgettük a kínaiakat.

Megy a matek, hogy menjünk vagy maradjunk

Ennyit a feltöltődésről, sőt ekkor telítődtünk csak igazán túl! Én csak sajnálatot éreztem a hegy iránt. Évszázadok óta keresték fel a kínai festők és költők a Huang Shant, hogy ihletet merítsenek a harmonikus környezetből, ahol még a csupasz sziklafalon is fenyők nőnek és meleg vizű források fakadnak. Most pedig turisták hordája, ezernyi dementorhoz hasonlóan szívja ki az életerőt a hegyből. Nem sokat gondolkoztunk, hogy erőn felül még aznap lemenjünk az utolsó buszhoz és másnap reggel visszajöjjünk Najningba..

Ez az út felnyitotta a szemünk, és sokat tanultunk abból, hogy néz ki a XXI. században egy top kínai látnivaló. Az egy dolog, hogy csodás képeket tesznek ki az útikönyvek, és pazar hangulatvideók csalják az utazókat a legszebb helyekre, de ha a hely szelleme megsemmisül az ipari turizmusban, nincs mit tenni. Ráadásul a mi esetünkben még nem volt sem főszezon, sem állami ünnep! Az állítólag még ennél is rosszabb, mikor egész Kína útra kel…

„A relaxed and happy feeling comes from the harmonious coexistence between human and nature”

Így zajlott a kalandunk a Huang Shanon,  ami sajnos úgy végződött, ahogy elkezdődött: szmogban, bezárkózva a kollégiumi szobánkba, a légtisztító árnyékában.

*Szerkesztői megjegyzés: A kínai szöveg annyit tesz nemes egyszerűséggel, hogy „Fasza!”, kiejtése pedig így hangzik: Fēicháng hǎo!

Kínában már többször másztunk hegyet, így további tartalomért olvassátok el a Hua Shan-ról írt cikkünket, vagy gyertek velünk utazni a világ körül instagramon, és kövessetek minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás és fenntarthatóság témában!

One Comment

  1. Pingback: 2terrify

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük