A Mondolo Egyesület alapításakor egyik alapvető célkitűzésünk az volt, hogy a weboldalunkon megjelenő cikkek, élménybeszámolók, túraajánlók és galériák által kimozdítsunk téged is, ezáltal pedig aktív életmódra, kíváncsiságra, nyitott szemléletre, toleranciára és elfogadásra inspiráljunk bárhol is jársz a világban vagy épp Magyarországon. Számtalan utazásunkon szerezett tapasztalataink által szeretnénk, hogy megismerkedj te is a fenntartható, felelős turizmussal, a szelíd utazásokkal, divatosabb nevén az ökoturizmussal.

Egyesületünk tagjai és a szűk baráti társaság számára ezért minden évben igyekszünk többször is olyan hazai kirándulásokat szervezni, ahol együtt fedezhetjük fel Magyarország eddig talán kevésbé ismert szegleteit. Túráink ugyan egyelőre nem publikusak, ám a túraleírásokat, képeket, videókat és tapasztalatainkat mindig meg fogjuk osztani veletek. Így ha bármikor ötlet vagy épp elhatározás hiányában vagytok, reméljük, hogy túraajánlóink, Kéktúra bemutatóink, vagy épp Youtube csatornánk által könnyedén találtok majd nektek való túrákat, kirándulásokat.

Egyesületünk alapítóinak és a baráti társaságnak egy része a Vörös-kő kilátójában

Miért pont a Mátra?

Egy kellemes szeptemberi hétvégén már alaposan bejártuk a Mátra északi részét, és végig túráztunk a Mátra-bérc legszebb kilátópontjaitól egészen Ágasvárig, majd onnan vissza Mátraszentimrére. A túra technikai részleteit az alábbi posztban megtalálod, így arról most nem írunk bővebben. Az őszi túra tervezésekor figyelembe kellett venni, hogy már 16:30 körül sötétedett október végén, és mivel a csapat nagy része Szegedről érkezett, ezért egy késői indulás, naplemente nézés, és egy hangulatos menedékházas éjszaka volt a terv.

A Mátra-bérc kilátóin: Vörös-kő és Ágasvár

A mátraszentimrei indulás után alig 1 órával már Mátraszentlászlón voltunk, ahonnan alig pár perc alatt jutottunk fel az első kilátópontra, a Vörös-kő 781 méteres csúcsán épült kilátóba. Nevét állítólag a kilátó közelében található vöröses elszíneződésű kövekről kapta. A korábbi kilátó helyére 2005-ben építettek egy újat, ahonnan gyönyörű körpanoráma tárul elénk: a Galyatető vonulatai, Mátraszentlászló, Mátraszentistván, Ágasvár, valamint északi irányban tiszta időben még a Magas-Tátra is látható. 

Változatos terepen, a lemenő nap csodálatos fényeiben folytattuk a túrát az Országos Kéktúra útvonalán. A tempó ezúttal nem volt fontos, hiszen a lényeg ezúttal kizárólag a táj, a friss levegő, a fények, és persze egymás társaságának az élvezete volt. Így érkezünk el az Ágasvár előtti meglepetés kilátóhoz, az ismét pazar panorámát biztosító Newton-sziklához. Hatalmas szerencsénkre a délutáni órákban felettünk átrobogó hidegfront kisöpörte a felhőket, így a kristálytiszta időben a jobb szeműek még a Magas-Tátra havas csúcsait is láthatták.

Innen már egy 20 perces meredek kaptató választotta el az egyre fáradó csapatunkat a jól megérdemelt csúcsélménytől, az Ágasvár 789 méteres csúcsától. A fények persze percről percre váltakoztak, így bármerre is fordultunk, igazi csodákat láthattunk: a Mátra tőlünk délre fekvő vonulata aranyló színekben, a szelíd dombok Nógrád-megyében, Bátonyterenye házai a távolban, és ismét a Magas-Tátra főgerince. Nehéz volt betelni a látvánnyal, ám mivel villámgyorsan sötétedett, ezért még az utolsó fényekben hagytuk el a csúcsot, hogy egy csúszós lejtőn eljussunk az alig 15 percre fekvő Ágasvár Turistaházba.

Tudtad?

Az Ágasvár a Mátra nyugati részén elhelyezkedő, meredek trachit hegycsúcs, Pásztóhoz közel. Csúcsán egykor erős vár állt, melynek mára alig maradtak látható nyomai. A várat először 1265-ben említi oklevél. Fénykorát a 13. és a 14. században élte. A hegy oldalán a Csörgő-lyuknak nevezett barlang található, sokfelé elágazó folyosókkal és nagyobb belső csarnokokkal. Az Ágasvár az amatőrcsillagászok egyik kedvelt észlelőhelye is, ennek köszönhető, hogy kisbolygót neveztek el róla „111570 Ágasvár” néven. (wikipedia)

Éjszaka az Ágasvári Turistaházban, majd túra a Csörgő-patak völgyében

Az éjszakát ezúttal egy klasszikus, hegyvidéki turistaházban terveztük eltölteni, így jutott választásunk az Ágasvári Turistaházra. A rendkívül igényesen felújított és egyre népszerűbb Galyatető Turistacentrum mellett a Mátra sajnos nem bővelkedik a menedékházakban, ezért sokat nem kellett keresgélni. Az ágasvári szállásunk ugyan sok csapattagnak már ismerős volt a Kéktúrás éjszakák miatt, ám sokan még nem aludtak hasonlóan nomád (pottyantós toi-toi WC-k), 4 ágyas (emeletes ágyak), és közúton nem megközelíthető szálláshelyen. A kezdeti izgalmak után aztán a szálláshelyhez tartozó büfében egyre nagyobb számban fogytak az alkoholos italok, vacsorára pedig páran megkóstoltuk a vendéglátók által készített, éttermi színvonalú (és áru) nagyon finom menüt is.

Másnapi reggelink után nem maradt más hátra, mint egy kellemes 5 km-es túra Mátraszentimrére. Ám előtte még várt ránk a Mátra nyugati szegletében megbújó vadregényes Csörgő-patak völgye, és annak mesés szurdoka. A Gedeon-, a Narád- és a Hutahelyi-patak egyesüléséből születő Csörgő-patak a Felső-Mátra legjelentősebb vízfolyása. Nevét onnan kapta, hogy magas vízálláskor medrének kisebb és nagyobb kövei egymáshoz ütődve időnként csörgő hangot adnak kint, mintha valamilyen dallamot játszanának. A Mátrakeresztes felé tartó patak további egyesülések után Kövecses-patak néven folytatja útját a Hasznosi-víztárolóba. 2000-ben a Csörgő-patak völgyében különleges természeti értékű, több mint 130 hektáros fokozottan védett részén erdőrezervátumot jelöltek ki. A csodálatos völgy után túránk Mátraszentimrén véget ért, ám alig várjuk, hogy újra együtt fedezhessük fel Magyarország valamelyik szegletét!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük