Ha azzal kezdeném, hogy könyörgöm a Kanári-szigetekről ne a tömegturizmus, a végeláthatatlan szállodasorok és a karjukon izzó vörössé égett, de egyébként vakítóan hófehér, malacképű és óbégató angolok jussanak eszetekbe, mert akkor azt feltételezném, hogy Ti kedves olvasók nem vagytok elég tájékozottak.
Ezt természetesen nem feltételezem, így tegyük fel, hogy már sokan sejtettétek: a Kanári-szigetek hét legnagyobb szigete egy olyan változatos turisztikai desztinációt alkot az Atlanti-óceán keleti partvidékén, amihez kevés hasonló van egész Európában. De haladjunk most inkább nyugatról kelet felé, és vegyük gyorsan végig mi mindent kínálnak ezek a szigetek az arra tévedőknek!
A legkisebb El Hierro szigete, ahol alig több mint 10 ezer ember lakik, és az összes sziget közül itt vannak a legjobb búvárhelyek és talán itt lehet a legjobban elvonulni a világ elől.
La Palma és La Gomera még szintén kívül esik a legtöbb turista radarján, így viszonylag békésen lehet felfedezni a Kanári-szigetek legszebb magashegyi túráit, szurdokait, drámai partszakaszait és méregzöld esőerdőit. Vigyázat, német és egyéb nyugat-európai hippiket viszont majdnem mindenhol láthatunk 🙂
Tenerife nevét hallottátok szerintem a legtöbben, nem véletlenül. A szigetcsoport legmagasabb óriásvulkánja, a Teide által uralt kompakt sziget az, ahol aztán tényleg mindent megtaláltok. Nyüzsgő turistagettók és a már említett angol hordák a déli részen, a központi, hegyvidéki részen viszont pazar túrák, eldugott hangulatos falvak és elég menő kilátás a Teide égig érő csúcsáról.
Gran Canaria szintén hasonló adottságokkal bír: turistatelepek délen, és minden ami jó, az a sziget közepén. Elképesztő hegyvidék, homoksivatag, szurdokvölgyek, biciklizésre alkalmas hegyi utak és talán a szigetek legfinomabb borai.
Fuerteventura talán a legunalmasabb az összes sziget közül, bár a több kilométeres álomszép strandok azért így is elég sok turistát vonzzanak. És el is érkeztünk végül Lanzarote szigetére, ahol idén májusban egy pazar hétig élvezhettük a helyiek vendégszeretetét.
Lanzarote, a vulkánok szigete
De miért is menjünk erre a sokszor méltánytalanul elkerült, egyébként teljesen sivár vulkanikus szigetre? Mert például itt vannak az Atlanti-partvidék talán legjobb szörfös strandjai! Az állandóan fújó északi szeleknek köszönhetően egy-két partszakasz világhírű lett, ilyen például az alul látható Caleta de Famara strandja is, ami akkor is tökéletes választás ha nem szörfözik az ember, hiszen a környező hegyek drámai panorámája már önmagában megér egy fürdést.
Érdemes még felkeresni egyébként a sziget legdélebbi csücskében fekvő festői Playa del Papagayo strandot is, főleg ha nem főszezonban vagyunk (a főszezon itt júniustól augusztusig illetve december-január környékéig tart), mert egyébként baromi zsúfolt tud lenni az öböl partvidéke.
Ha még maradunk a déli részen, feltétlenül menjünk el bicajozni egyet! 10 euró környékén egy egész normális biciklit lehet bérelni a fővárosban Arrecifében, innen pedig akár fél napra is érdemes elindulni a Timanfaya Nemzeti Park felé. Hogy miért pont ide? Mert úton-útfélen brutálisan jól kinéző vulkánokba, csodálatos minőségű aszfaltba és állandó fújó szelekbe botlunk majd. Utóbbi persze lehet megtréfál minket 🙂
A sziget északi részén aztán egy merőben más tájat találunk, ide leginkább a tényleg iszonyatosan szép kilátópontok miatt kötelező eljönni!
És végül 1 napra mindenképp hajózzunk át a közeli La Graciosa kis szigetére. Címszavakban: érintetlen természet, alig néhány tucat turista és pár száz helyi, a legjobb bicajos túrák a környéken, 4 db vulkán amelyekre természetesen érdemes felmászni, és talán a legszebb strandok. Persze ez relatív, de ha nem hiszed, járj utána! 🙂
