Amikor azt mondom, hogy az Országos Kéktúra bejárása régi vágyam, azt bizony szó szerint kell érteni. A legújabb, általam is használt igazolófüzetet 2017-ben adták ki, de birtokomban van még egy érintetlen példány a 2009-es kiadású előző szériából is. A most használt füzet sem a múlt héten került hozzám, Betti unokatesómnak köszönhetően már április magasságában nálam volt, szóval volt ideje ennek is megérnie, mielőtt végül belekerült az első pecsét. Azt mindenesetre nem lehet mondani, hogy elhamarkodtam volna a dolgot, de ha az embernek olyan barátai vannak, akik minden hétvégét más hegycsúcson, az esőerdő mélyén, vagy egzotikus szigeten töltenek, azért idővel elirigyli tőlük a mehetnéket és felcsatolja magára a túrahátizsákot – amit egyébként szintén tőlük kért kölcsön. Szerencsére két vegán aktivista barátom is hasonlóan régóta görgeti maga előtt a Kéktúra végig járásának gondolatát, úgyhogy egy rövid szervezési időszakot követően megállapodtunk a dátumban, majd kezdetét vette a készülődés. Szeptember 5-re (csütörtök) tűztük ki az indulást szeptember 8-i (vasárnap) visszaérkezéssel.
‘19.09.05 – #0 túranap [Kéktúra mutatók: 0/1165km; 0/152 pecsét]
Munka után indultunk Szegedről, hogy aztán egy rövid kiskunfélegyházi kitérővel Székesfehérvárra, majd a Kőszegtől pár kilométerre lévő Velemre kocsikázzunk. A délután 5 órai indulást követően nagyjából éjfél magasságában értünk az ország észak-nyugati csücskében fekvő, 337 lelket számláló kis faluba, ahonnan a gyaloglás kezdetét vette. Túratársaim a már említett aktivistákon kívül két kutya – egy tacskó (Asterix), valamint egy agár (Mia) voltak. Magunkhoz vettünk némi élelmet, hogy az előttünk álló éjszakai menetelést bírjuk szuflával és egy végső ellenőrzést követően elindultunk. Felvetődött, hogy az éjszakát a kocsiban töltjük és majd napvilágnál vágunk neki az útnak, de szerencsére meggyőztük magunkat, hogy célszerűbb hajnalban felkaptatni és másnap reggel a kezdőpontról indulni. Mint később kiderült ez volt a jó döntés, mert kétséges, hogy eljutottunk volna Kőszegig, ha nem így teszünk.
A túrázást hivatalosan szeptember 6-án hajnali fél egykor kezdtük meg a velemi autóbusz-fordulóból a piros jelzésen, ám ez még csak a kiindulópontra történő feljutást szolgálta, az Írott-kő – az Országos Kéktúra ÉNy-i kezdőpontja – ugyanis kizárólag gyalogosan közelíthető meg. A vaksötét Kőszegi-hegységben a fejlámpáink és zseblámpáink jelentették az egyetlen fényforrást, nélkülük szó szerint az orrunk hegyéig sem láttunk volna. Az éjszakai túrázás önmagában is élmény, bár egyedül senkinek sem ajánlom, ha pedig valakinek az átlagosnál kicsit élénkebb a fantáziája, az inkább várja meg a reggelt, mert az biztos, hogy percenként hall majd egy új neszt, vagy zörejt, amit nem tud beazonosítani.
Az egyik legnagyobb hibára már a túra legelején fény derült. Sokkal több holmit pakoltam, mint amennyit kellett volna. Habár benne van a lábamban jó néhány Rám-szakadék, Prédikálószék, illetve egyéb Budapest környéki túraösvények, a több napos túrázások tekintetében tapasztalatlannak számítok és ez komoly vámot rótt rám az elkövetkezendő napokban. A túlsúlyos táska mellett ért még egy kellemetlen meglepetés.
Mivel a Skóciában vásárolt túrabakancsom túlzás lett volna a kora őszi Kőszegi-hegységbe, ezért édesapám nagyon régi, de használatlan félcipőjében vágtam neki az útnak. Körülbelül az út kétharmadánál a jobb, majd kicsivel később a bal cipő talpa is levált. Ennek az okára még nem jöttem rá, de talán köze lehet ahhoz, hogy a cipő nagyon sokáig pihent kihasználatlan. Szerencsére volt nálam egy váltás pár (itt nagyon jól jött a túlpakolás), úgyhogy gyakorlatilag a teljes túrát egy pár ezer forintos Kalenji futócipőben tettem meg, ami legnagyobb meglepetésemre jól vette az akadályokat. Persze így is sikerült összehozni egy vízhólyagot, de inkább az, mint a mezítlábas túrázás.
A csúcsra felérve hajnali negyed négyet mutatott a telefon órája. A kilátóval koronázott hegytető pontosan Magyarország és Ausztria határán fekszik, de a gyönyörködésnek nem most volt itt az ideje. Csurom vizesen, fáradtságtól odázva álltunk neki a sátrak felállításának, amire a hegytetőn lévő kis tisztás tökéletes terepet biztosított volna, ha nem fújt volna orkán erejű szél. A fáktól megritkított területen esélyünk sem volt sátrat állítani, így Noémi ”2 másodperces” önállító sátrában kellett meghúznunk magunkat az éjszakára. Ez 3 felnőtt embert, 2 kutyát és 3 rendesen megpakolt 20 kilós túrahátizsákot jelentett egy két személyes sátorban. Koldus ne válogasson, tartja a mondás, de szerintem senki nem lepődik meg, ha azt mondom, hogy volt már kényelmesebb éjszakám is. A sátor egyébként a későbbiekben nagy bosszúságokat okozott, formájából fakadóan teljesen alkalmatlan több napos gyalogtúrákra, de jelen esetben felbecsülhetetlen szolgálatot tett.
‘19.09.06 – #1 túranap [Kéktúra számok: 13,9/1165,1km; 2/152 pecsét]
Az éjszaka viszontagságait mértékkel sikerült csupán kipihenni, de az a 3-4 órányi alvás is sokat számított. A kilátóból nyíló panoráma megtekintése után megejtettük a történelmi jelentőségű első pecsételést és elindultunk a csupán 2,3 km-re lévő Hörmann-forrás irányába. Aznapi célként Tömördöt tűztük ki, amit távolról sem sikerült teljesítenünk, de ez az alcímből talán már kiderült. Az idő kellemesen hűvös volt, látszott, hogy idő készül, de számomra sokkal kedvesebb hűvösben sétálni, mint 30 fokos kánikulában küzdeni az életemért. A Hörmann-forrás előtt találkoztunk egy gombászásból hazafelé igyekvő férfival, aki érdeklődésünkre végig mutogatta az aznapi zsákmányt. A forrás (ahogy a Vas-megyei források közül többen) meglepő módon nem ivóvíz, erre tábla is figyelmeztet. Itt ez még nem is jelentett problémát.
A Hétforrás felé haladva történt a hétvége legkellemetlenebb élménye, sikerült ugyanis eltévednünk. Az erdőből kiérve nyíl egyenesen folytatódott egy erdei út, ráadásul a jelzés is kicsit félrevezető módon került feltüntetésre, így a Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskola felé történő jobb kanyar helyett egyenesen folytattuk az utunkat. Legnagyobb szerencsénkre az erdei út egy nagy félkört leírva visszafordult önmagába, így nem kellett visszafordulnunk, de még így is súlyos kilométerekkel fizettünk a figyelmetlenségünkért. Visszatérve a kék jelzéshez megpihentünk és tudatosítottuk magunkban, hogy az előttünk álló jó 27 km-es távot semmi esélyünk sincs teljesíteni. Kőszeg lett a vereséget szenvedett kompánia következő célpontja. Ekkor kezdett el esni az eső.
A Hétforrást nagyjából a szomjhalál kapujában sikerült elérnünk (a 6 kilométeres kitérő nem volt betervezve), itt sikerült kicsit feltöltődnünk mind testileg, mind lelkileg. Hatalmas szerencse, hogy a „NEM IVÓVÍZ!” figyelmeztető táblát a lehető legeldugottabb helyre tették a forrás fenntartói, mert így gondtalanul kortyolhattuk a tábla szerint kémiailag megfelelő, de bakteriológiai szempontból problémás forrásvizet, mielőtt megláttuk volna a tájékoztatást. Tekintettel arra, hogy hajlamos vagyok túlaggódni az ilyen figyelmeztetéseket, megpróbáltam elérni telefonon a forrás üzemeltetőjét, hogy megtudjam, mire számíthatunk nagyjából fél liternyi forrásvíz elfogyasztása után, de zárva voltak. A biztonság kedvéért bevettünk egy-egy széntablettát, majd folytattuk utunkat Kőszeg felé. A táblák egyébként figyelmeztető, nem pedig tiltó jellegűek. A forrásvíz egyeseknél hasmenést, rosszullétet okozhat, mások számára tünetmentesen fogyasztható. Mi szerencsére az utóbbi kategóriába tartoztunk, nem lett gond.
Kőszegen két pecsételőhely van, az egyik a Tourinform irodájánál a város központjában, a másik a Kék Huszár Vendéglőben. A Kék Huszár a közelebbi, ezt irányoztuk be. Este 8 óra magasságában már úgy vonzott minket a meleg étel gondolata, mint molylepkét a villanykörte, szóval kimaradt a Trianoni-kereszt és a Kálvária templomnak sem szenteltünk kellő figyelmet, de rettentően éhesek és elcsigázottak voltunk már ekkor. Vegánként megszoktuk, hogy legtöbbször csak a köretek közül tudunk válogatni, de most ez sem érdekelt minket. Rég esett már ilyen jól a sült krumpli és a csalamádé. A pincérünk tanácsát megfogadva a közelben lévő csónakázó tó partján vertünk sátrat és tettük el magunkat másnapra.
‘19.09.07 – #2 túranap [Kéktúra számok: 29,6/1165km; 4/152 pecsét]
Szemerkélő esőre és sajgó végtagokra ébredtünk. Indulás előtt ismét betértünk a Kék Huszárba reggelizni és elektronikai eszközöket tölteni, majd nekiindultunk az előttünk álló 15 km-es távnak, hogy aztán majd Tömördön eldöntsük, tovább folytatjuk-e az utat Szelestére, vagy maradunk helyben. Kőszegről kiérve szinte az útvonal teljes hosszán jól kiépített földes autóúton haladunk. Az egyenes, több kilométer hosszan belátható szakaszok nem tesznek jót a léleknek, de az utat szegélyző vadleseken megpihenhetünk, ha már nagyon nem bírja a lábunk. A túraútvonalon fel nem tüntetett Grádics-forrást rejtő erdős rész a szakasz egyértelműen legszebb része, végre ismét vadregényben járkálhat az ember, ám hamar feltűnik Tömörd, a Fő úton haladva pedig a pecsételő helyet eltakaró templom is.
Kereken 5 órányi menetelést követően úgy roskadtunk le a tetővel fedett padokra, mintha kihúzták volna belőlünk a merevítést. A tovább haladásnak még a gondolata is fájt, bizonyos volt, hogy az éjszakát már itt töltjük. Ezen a ponton kell köszönetet mondanunk a hétvége hősének, Gábornak, Tömörd falugondnokának, aki páratlanul segítőkésznek bizonyult. Szerzett nekünk fogót, amivel a gázpalackunk beragadt nyitószelepét el tudtuk csavarni, gyufát, amivel be tudtuk azt gyújtani és miután közölte, hogy sajnos már nincsen nyitva bolt, csak a közelben lévő Csepregen, felajánlotta, hogy elvisz minket kocsival, aztán persze vissza is hoz, ha szeretnénk. Szerettük! Az 5 km-es távon kellemesen elbeszélgettünk a fiatalemberrel, aki a vendégházat igazgató Erzsikével is lebeszélte, had mehessünk oda tusolni. Habár kifejezetten ellenezte, hogy vegyek neki valamit, azért sikerült egy kis édességet hagynom az anyósülésen hálánk jeléül. A tömördi vendégház udvarán ingyenes a sátrazás, a zuhany pedig ezer forint fejenként, amit a harmadik estén már boldogan pengettünk ki Erzsikének.
‘19.09.07 – #3 túranap [Kéktúra számok: 29,6/1165km; 4/152 pecsét]
Kevés dolog van, amivel úgy el lehet rontani egy vegán állatjogi aktivista reggelét, mint az éppen gyilkolt disznó halálsikolya. A frissen elkészült I. és II. világháborús emlékmű avatása éppen erre a napra esett, ennek okán vágtak malacot a faluban, erre ébredtünk. Az erdőből jövő szarvasbőgés már kellemesebb hang volt. Miután összepakoltunk tanácskozásba kezdtünk, ugyanis Bendegúznak időben vissza kellett érnie Budapestre, Tömörd után viszont csak Szeleste jöhetett szóba kiszálló pontként, ami 20 km-re volt, ezt a távolságot pedig, bármennyire is sikerült helyre rakni magunkat, nem tudtuk vállalni.
A vendégházhoz közeli játszótéren megreggeliztünk, majd busszal Szombathelyre, onnan pedig Velembe utaztunk. Örömmel láttuk, hogy az autó pontosan ugyanott és ugyanúgy áll a parkolóban, ahogy csütörtök éjjel hagytuk. Előbb Budapestre, onnan pedig már autópályán Szegedre mentünk tovább. Noémi becsületére legyen mondva, hogy a letúrázott táv mellé még 1004 levezetett kilométert is hozzácsapott. A péntek hajnali túrázással, a városokban történő járkálással, valamint az eltévedéssel együtt összesen 53 kilométert gyalogoltunk, az első szakasz 9 pecsétjéből 4-et begyűjtöttünk és nyugtáztuk, hogy minden szenvedés és kín ellenére is, ez egy nagyszerű hétvége volt, aminek még sok folytatása lesz. A Kéktúra első szakaszának második felét előreláthatóan november elején fogjuk folytatni, addig viszont még kinéz egy rövidebb, Pesthez közeli etap, de erről majd kicsit később.
Megjegyzés
- 3 főre leosztva a benzinköltség ~10eFt-ra jött ki. Ehhez hozzá jön még a kétszeri meleg étkezés, meg a zuhany, de 15eFt-ból kényelmesen kijön az ember, ha többedmagával megy és tudja osztani a benzinköltséget. Egyéb megoldások anyagi vonzataival nem vagyok tisztában.
- Három napos gyalogtúrára nem kell 6 pár zokni, 5 póló, 2 aláöltözet, 3 nadrág, 2 pár cipő (ha az, amit viszel, biztosan nem hullik szét), pizsama, napozás utáni olaj, 2 pulcsi és 2 kabát.
- Ami nagyon jól jött: zseblámpa/fejlámpa, természetjáró app, Fenistil gél, szemöldökcsipesz (a kutyákból 8 kullancsot szedtünk ki), bélyegzőpárna (pecsételős túrákhoz kötelező!).
- Ami jó lett volna: vízfertőtlenítő tabletta, vagy berendezés a források vizének megtisztításához, gyufa, vagy öngyűjtő a gázpalackhoz.
- A Természetjáró mobil alkalmazás egy zseniális program. Nagyon sokszor kisegített minket. Tudom, hogy sokan a papír alapú verzióra esküsznek, meg is értem a romantikus érzelmeket a klasszikus térképek iránt, de ha az embernek nincsen kifejezetten túrázáshoz használt GPS készüléke, akkor a mobiltelefonos alkalmazás egy nagyon kényelmes megoldás. Le a kalappal az applikáció fejlesztői előtt.
Hogy tetszett a Kéktúrát bemutató sorozatunk első része? Vannak személyes tapasztalataid a Kéktúrával, vagy az egyes szakaszokkal kapcsolatban? Várjuk hozzászólásod, vagy kérdéseid itt alul és közösségi felületeinken egyaránt! További bejegyzéseinket túra témában a Balaton-felvidékről, Európából, Afrikából és a Himalájából itt találod.
Kéktúra rovatunk cikkeit ezen a linken érheted el. Gyere velünk utazni a világ körül instagramon, és kövess minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás és fenntarthatóság témában! A cikkben található fotók a mondolo.hu tulajdonát képezik.
A Hétforrás vize tökéletesen iható. Sima ügy, háromszor is ittam belőle túrázás közben, még itthonra is maradt.