A cikk egy 2015-öos visszaemlékezés, amikor Ézsi és Máté kínai tanulmányai alatt járta be Kína legkülönbözőbb szegleteit, jelen esetben Jiangxi tartományt. Ha érdekelnek még Kína cikkek, ne habozz tovább olvasni!
Egyébként pedig gyertek velünk utazni a világ körül instagramon, és kövessetek minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás és fenntarthatóság témában!
Bár a Kínát nálunk már sokkan jobban ismerők óva intettek attól, hogy az egyik legfontosabb kínai ünnep alatt belföldön utazzunk, nyilván már ti is sejtitek, hogy ennek ellenére útnak indultunk. Amíg tehát kínai honfitársaink a népköztársaság 1949-es kikiáltásának évfordulója alkalmából 5 napos szabadságukat töltötték, addig mi átruccantunk Jiangxi provincia egyik legfestőibb vidékére.
Vonatút Jiangsu és Jiangxi között
Kirándulásunk nem indult zökkenőmentesen, hiszen tudni lehetett, hogy a fél ország útra kel, így a vonatjegyekért öldöklő harcot kell majd folytatni. Első nekifutásra nem is sikerült beszerezni őket, végül egy igen hasznos angol nyelvű oldalon megvettünk a jegyünket. A vonatokról, jegyvásárlásról és minden egyéb utazási infóról hamarosan készül majd egy átfogó poszt így most csak annyit említenék meg, hogy az amúgy nagyon színvonalas helyi MÁV K-típusú vonatára szólt a jegyünk, amelyet nyugodtan nevezhetünk K mint “kalandos” járatnak is. Október 2-án hajnali 2 körül aztán ki is futott vonatunk a Nanjing Pályaudvar 16-os peronjáról, így nem volt más hátra, mint hogy végig szenvedjük a közel 9 órás utat a Jiangxi tartományban található Jingdezhen városáig.
Szóval amint látható a K-s vonatokra vannak ún. “hard seat” ülőhelyek (lásd Ézsi), ám a válalkozóbb kedvűek, vagy mondjuk úgy a kevésbé szerencsések álló jeggyel is élvezhetik eme vonatok előnyeit.
Ők is nyilván próbálnak leülni valahova, legyen az a WC vagy épp a folyosó bármely négyzetcentimétere. A középső képen lévő nagyon kedves ujgur pár pedig épp Ürümcsi városába tartott, ha minden igaz közel 40 órás út várt rájuk Kína nyugati csücskébe.
Maradjunk a tárgynál, a vonatút viszonylag gyorsan és zökkenőmentesen eltelt. Első városunk Jiangxiban Jingdezhen volt, és hát a világ porcelán fővárosa ide vagy oda, nem hagyott bennük mély nyomot, rögtön tovább is álltunk. Célunk az innen egy órára található Wuyuan városa volt, pontosabban az annak cirka 50 km-es körzetében elhelyezkedő festői vidék. Nem számítottunk mi se egetrengető dolgokra, kicsit bele akartunk csupán kóstolni a vidéki Kína itteni szegletébe. Ezért rögtön a bicajbérlés mellett döntöttünk, így méltányos áron vittünk el két viszonylag jó Meridát 3 napra.
Kerékpározás az igazi vidéki Kínában
A Wuyuanban látott vakációzó embertömeg aztán viszonylag gyorsan eloszlott, 20 km után gyakorlatilag rajtunk kívül alig-alig volt más az úton. Folyóvölgyek, kisebb-nagyobb dombok jobbról balról, dolgozgató helyiek és a lengedező rizs szárak melyeket a lemenő nap fénye aranyozott be még az aratás előtt. Jó volt, tényleg. Mesés tájak között haladtunk egyre messzebb, aznapi utunk vége pedig egy hangulatos falucska volt, folyóparti igazán autentikus, mondjuk úgy istálló szerű szállással melyet szorgos helyiek üzemeltettek.
Másnap folytattuk kerekezésünk immáron néhány hágóval tűzdelve, így hiába mentünk csak olyan 40 km környékét, azért bőven megéreztük a tűző napot és kegyetlen hegyi szakaszokat a nap végére. Aznapi célunk Guankeng csodaszép, eldugott, folyókkal és hidakkal szabdalt kis falucskája volt. Innen aztán még egy jó 8 km-es túrára is elmentünk kicsit távolabbról is szemügyre véve a tájat, egy régi postai útvonal meredek lépcsőin dolgoztattuk meg akkor már fáradó végtagjainkat. A nap végén aztán jól esően hajtottuk álomra fejünket egy családi fogadóban ahol kellemes vacsorával pihentük ki a nap fáradalmait, majd a falucska egyetlen közpadján ízlelgettük a kínai sörök egyik helyi legendás képviselőjét.
A másnapi visszaút még tartogatott meglepetéseket, egy újabb kaptatós hágót megmászva közel volt a vég, ám egy markáns lejtő új lendülettel töltött fel minket, hogy aztán meg se álljunk kiindulópontunkig, Wuyuan városáig. A tömeg és a forgalom persze egyre nőtt, a mi erőnk pedig már fogytán volt a nap végére, ráadásul elég ramaty idő érkezett a hegyekbe, így jobbnak láttuk visszatérni Nanjingba, vagy legalábbis elindulni felé. Öreg régi barátunk, a stoppolás mentett ki minket e napnak a délutánján, mivel minden busz és vonat teli volt az ünnep miatt, nem is lett volna más választásunk. Még Wuyuan Alsó előtt elkezdtünk stoppolni és kb. fél óra alatt egy, az utcáról hozzánk odasétált hölgy telefonon intézett nekünk fuvart egy 130 km-re fekvő nagyvárosba. Örömmel el is fogadtuk a remek lehetőséget, Huangshan városában pedig némi gyötrelmesen eltaxizott idő után egy belvárosi hostel vendégszeretetét élveztük, és mivel nem volt üres szobájuk ezért az egyik közös helyiség kellős közepére vertek fel egy sátrat. Utasítottuk volna vissza? 🙂
A bicajtúra tehát mondhatni, hogy baromi jól sikerült. Belekóstoltunk egy kicsit Jangxi megye északi részének vidéki varázsába, csak úgy, mint a ünnepek alatt útra kelő kínaiak rohanó és túlzsúfolt mindennapjaiba is. A suli előtti utolsó feltöltődés megtörtént, legközelebb pedig szintén körül nézünk átmeneti hazánk valamelyik új szegletében.
A túra számokban: össz. táv: ~ 144 km, össz. szint: 2125 m fel, max. sebesség: 45.5 km/óra