A napokban ismét a hírekbe került Kirgizisztán, Közép-Ázsia talán utolsó, demokrácia-szerű politikai berendezkedéssel vezetett országa. Először csak néhány ezer tüntetőről és a vélhetően elcsalt választásokról szóltak a riportok, aztán pár nap alatt eljutottunk a felgyújtott parlamentig, kiszabadult ellenzéki vezetőkig és az elüldözött elnökig. A fővárosban tehát kvázi néhány nap leforgása alatt lezajlott egy kisebb forradalom.
Az itthoni véleményeket olvasva sokan tökösnek és belevalónak tartják a kirgizeket, hogy ilyen gyorsan elzavarták a kormányt, pedig ennél azért sokkal bonyolultabb a helyzet. Persze valamilyen szinten érthető a szimpátia, hiszen ha a tőlünk keletre fekvő, egykori szovjet tagköztársaságokat nézzük, akkor a mi magyarok hajlamosak vagyunk a mindenkori „ellenzéknek” szurkolni. Ahogy vélhetően sokan tettük ezt a 2014-es ukrán forradalom, vagy a mai napig tartó belorusz tüntetések kapcsán is.
A közép-ázsiai országok közül azonban kilóg Kirgizisztán, hiszen ahogy fentebb is írtam, valamilyen csoda folytán a rendszerváltás óta működik a demokrácia, még ha legtöbbször betegesen is. A mostani cikket azért tartottuk fontosnak, mert többször jártunk az országban, és az élményeinket, illetve helyi barátainkat segítségül hívva próbálunk magyarázatot adni a jelenlegi helyzetre. Lássuk!
Közép-Ázsia legszebb országa
Közép-Ázsia egy hihetetlenül változatos része Ázsiának, hiszen a Kaszpi-tengertől és a félig-meddig kiszáradt Aral-tótól keletre indulva először sivatagokon, majd termékeny, zöld völgyeken, végül hatalmas magashegyi tavakon keresztül jutunk el a Tien-san, illetve a Pamír fenséges, 7000 méter fölötti csúcsokat rejtő hegységeihez.
Nem túlzás azt állítani, hogy természeti szépségek terén Kirgizisztánnak kijutott a jóból, hiszen a tengerparton kívül a felsoroltakból mindent megtalálhatunk a Magyarországnál kb. kétszer nagyobb országban. Mi is ezért utaztunk ide többször is, hogy túrázzunk a fenséges hegyek között, megnézzük a kristálytiszta vízű, 3000 méter feletti tavakat, a dús, méregzöld színű magashegyi legelőket ahol a vadlovak vágtatnak, vagy épp, hogy testközelből tapasztaljuk meg a továbbra is sok helyen nomádként élő helyiek szokásait, kultúráját, ételeit és jurtáit. Egy régebbi, TOP 10-es cikkben összegyűjtöttük, hogy miért érdemes nektek is ellátogatni az országba.
Függetlenedés, és az első forradalom
Kirgizisztán történelmét megvizsgálva utazzunk vissza egy kicsit az időben, egészen 1991. augusztus 31-ig. A közép-ázsiai országok közül ugyanis ezen a napon elsőként Kirgizisztán kiáltotta ki függetlenségét, 6 héttel később meg is volt az első elnökük Aszkar Akajev személyében, december 25-én pedig elnyerték a teljes függetlenségüket. A sztori tehát jól kezdődött, hiszen míg a környező országok frissen megválasztott (vagy megörökölt) első emberei inkább egy illiberális elnöki demokrácia (tehát egy puha diktatúra, lásd Kazahsztán, Türkmenisztán, Azerbajdzsán, stb.) felé közeledtek, addig Akajev egy meglepően agilis reformer volt, aki hitt egy nyitott, liberálisabb államformában, a privatizáció fontosságában, és úgy általában a demokráciában.
Egy volt szovjet tagköztársaság ország első, független évei persze nem hasonlíthatóak össze akár egy közép-európai ország rendszerváltozás utáni éveivel, ám a várható gazdasági, társadalmi és politikai nehézségek ellenére Akajev egészen 2005-ig kihúzta. Ekkor a rendszerszintű korrupció, rendőri túlkapások és a választási csalások miatt először kezdett el a függetlenedés óta mocorogni a kirgiz nép. 2005 márciusában a tulipános forradalom végül néhány nap alatt elüldözte a 14 évig regnáló elnököt, a kirgizek pedig rájöttek, hogy ha összefognak, akkor elég hatékonyan tudnak beavatkozni a politikai rendszer alakulásába.
Újabb forradalom és a változás szele
A 2005. júliusában megválasztott Kurmanbek Bakijev a közös ellenzék jelöltjeként került hatalomra, ám az 5 éves elnöki ciklusa után újabb forradalom felé sodródott az ország. A 2010. áprilisi választásokat az akkori ellenzék (akik előtte 14 évig nem voltak ugye ellenzék) szerint megint elcsalták, ehhez jött még hozzá a továbbra is minden átszövő korrupció, illetve egy drasztikus energia-áremelés, amely aztán végleg borította a bilit.
A kétnapos forradalom ugyan békésen indult, a végén mégis 100 fölötti halott lett az eredménye, illetve persze az is, hogy Bakijev menekülni kényszerült, a kirgizek ismét elzavarták az elnöküket. A 2010-es évek közepén bekavart még egy etnikai lázadás Osh városában, aminek több száz halott és 80-100.000 üzbég menekült lett a következménye. Ebben a korántsem rózsás helyzetben, és a hónapokig elhúzódó forradalmi hangulatban egy új alkotmánnyal próbálták gatyába rázni a kirgiz demokráciát. Ennek a lényegi része abból állt, hogy az ország átállt a parlamentáris demokráciára, valamint kisebb jogkörrel ruházták fel a mindenkori elnököt. Mert hát ami nem megy, azt ugye nem kell erőltetni.
Az első békés hatalomátvétel
Az új alkotmány után meglehetősen zökkenőmentesen zajlottak a választások 2011. októberében, lezárva ezzel a több mint egy éves átmeneti, zűrzavaros időszakot. Az elnökválasztást végül Almazbek Atambajev nyerte egészen fölényesen, 63%-os eredménnyel, ami Kirgizisztánban nagyon szép eredménynek számít.
Atambajevet hívhatjuk ellenzékinek – nem mintha ennek a jelentését pontosan meg tudnánk határozni a kirgiz politikai életben – ám leginkább azzal vívta ki az emberek szimpátiáját, hogy orosz- és törökbarát (és kazah ellenes) nézetei mellett belengette az országban található amerikai légibázis bezárását, és úgy tudta megőrizni hitelességét, hogy az őt megelőző kormányban azért mondott le az ipari miniszteri pozíciójáról, mert nem tartotta kielégítőnek az akkori elnök korrupció elleni fellépéseit.
Láss csodát, Atambajev kitöltötte a 6 éves, maximális elnöki ciklusát, a kirgizek pedig izgalmakkal várhatták a 2017-es választásokat. Mivel a 2011-es alkotmány szerint Atambajev nem duplázhatott, ezért a kormányzó szociáldemokrata párt Szooronbaj Dzsejenbekovot támogatta, aki 55%-kal, magabiztosan lett Kirgizisztán következő elnöke. A 780 külföldi megfigyelő által is teljesen tisztának minősített választás volt az első, ahol forradalom és vérontás nélkül sikerült átadni a hatalmat, igaz, ezúttal párton belül.
2017-2020: az átláthatatlan hatalmi harcok
Ha eddig tudtátok követni, akkor jó, de most kezdődnek a bonyodalmak, hiszen elérkeztünk 2020. októberébe, amikor is ismét adott egy kisebb fajta forradalmi helyzet. De hogy jutottunk el idáig? A 2017-es választások után egy darabig minden ment a maga szokásos, kaotikus kirgiz medrében, ám 2019. augusztusában váratlanul kommandósok jelentek meg az előző elnök, Almazbek Atambajev vidéki házánál. Súlyos korrupciós vádak miatt ugyanis körözést adtak ki Atambajev ellen, akinek a személyes őrsége 2 napig ugyan ellenállt a kirgiz nemzetbiztonsági erők ellenében, végül egy túszdráma kíséretében feladni kényszerültek magukat.
Emlékeztek még? Atambajevet végül az az elnök küldte 11 évre börtönbe, aki egyébként pártársa volt, és kölcsönös támogatásról biztosították egymást a 2017-es választások előtt. A helyi sajtó szerint Dzsejenbekov végleg szeretett volna megszabadulni Atambajevtől: hiába váltotta le Atambajev leghűségesebb embereit 2017 után, mégis úgy érezhette, hogy az előző elnök hatalma túl nagy, és a háttérből irányítja a szálakat Moszkvával egyetemben.
A most hétvégi választások után a hétfő reggeli tüntetéseket az robbantotta ki, hogy a 16 induló pártból csak 4 érte el a 7%-os bejutási küszöböt, ráadásul ezek közül 3 párt szorosan kötődik a jelenlegi elnökhöz. A tüntetők szerint rendszerszintű szavazatvásárlás és hatalommal való visszaélés történt, ezért nem fogadták el a választási eredményeket. A több ezer fős tömeg végül bejutott a parlamentbe is, a hívei pedig gyorsan kiszabadították az egyik főhősünket, az előző elnököt, Almazbek Atambajevet.
Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy Atambajev visszatérne e a politikába (ha tippelni kéne, akkor határozott igent mondanék), ami viszont biztos, hogy a jelenlegi elnök lába alól kezd kicsúszni a talaj, hiszen miniszterei közül páran már lemondtak, és egyre több vidéki városban törtek ki tüntetések.
Kirgizisztán jövője – Mi lesz most?
Megoldás egyelőre nem látszik, mert bár egy ideiglenes kormány felállítását javasolja az ellenzék, az elnök és kitartó hívei érthető okokból nem nagyon kívánják átadni a hatalmat. Helyi barátunktól ma reggel érdeklődtünk a helyzetről, de ő csak elég szűkszavúan reagált. Szerinte is valami bűzlik a dologban, nem tetszik neki sem, hogy a parlament 90%-át az elnökhöz közeli pártok adják.
Ugyanakkor arra a fogós kérdésre, hogy akkor ő most ellenzéki e, már nem nagyon tudott mit mondani. „A helyzet ennél jóval bonyolultabb, sokan már polgárháborútól, vagy valami hasonlótól tartanak” – mondta Ilgiz, aki egyébként a turizmusból él vidéken, így a koronavírus járványról is gyorsan kifaggattam. „Koronavírus? Mindenki elfelejtette pár nap alatt. Nincs kormányunk, nem kapunk semmi információt a vírusról, igazából senkit se érdekel már.” A határzár miatt egy darab turista se jutott be idén Kirgizisztánba, így a turizmusból élők egy elég kemény időszaknak néznek elébe. Persze ha a helyzet tovább bonyolódik, akkor nem csak rá, hanem az egész országra nehéz és ínséges idők várnak.
Érdekelnek utazós élményeink Kirgizisztánból? Nézd meg az alábbi videót, és böngészd a youtube csatornánkat még több tartalomért!
Gyertek velünk utazni a világ körül instagramon, és kövessetek minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás és fenntarthatóság témában!
A honlapon található fotókat szerzői jog védi, azok letöltése, felhasználása engedélyköteles. Engedéllyel kapcsolatban az info@mondolo.hu címre, vagy a facebook oldalunkon várjuk a megkereséseket.