Cikkünk szerzője Almádi Róbert, akinek nagy szerelme az evezés. Hét éve vezette az első vízitúráját, 2017-ben pedig a Magyar Természetbarát Szövetség vízitúra-vezető tanfolyamán szerzett szakirányú végzettséget. Vízitúrás kalandjait a Folyamász kapitány instagram oldalon láthatjátok. A cikkben szereplő képeket Almádi Róbert és Maróy András készítették.

Mint minden sport, az evezés is idővel az ember szenvedélyévé válik, s rosszul érzi magát, szinte feszeng, ha nem ülhet hajóba, és nem veheti kézbe az evezőlapátját. Szerencsére az evezést, vízitúrázást nem csak a nyári szezonban lehet művelni, hiszen csak víz kell hozzá. És persze hajó, amit jelen esetben a Szürkehód Vízitúra nyújtott. Mivel a téli szünet egyre inkább az együtt töltött időről kezd szólni, az emberek jó része az ünnepek alatt is inkább a közös utazást választja. A vízitúrázók egy csoportja évek óta száll vízre, hogy együtt búcsúztassa az óévet – és várja a kalandokkal teli újat a hagyományos újévváró mártélyi evezés alkalmával.

Kezdődhet az evezés!

A Szürkehód Vízitúra programja 2010 óta már hagyománnyá vált; az egyesület vízitúra-vezetői, a vízitúrák állandó résztvevői, valamint a Bethlen Gábor Református Gimnázium Természetjáró Szakosztálya, azaz az iskola jelenlegi,- és volt diákjai ülnek közösen kenukba és eveznek Mindszentről Mártélyra a Tiszán, valamint a Mártélyi-holtágon keresztül.

Szokásunkhoz híven idén is az óév utolsó napján, Mindszenten, a szabadstrandon szálltunk vízre, és eveztünk a Tiszán Mártély vonaláig. A Tisza ezen szakasza hivatalosan ZWA besorolással bír, ami azt jelenti, hogy a sodrás sebessége nem lépi túl a gyaloglásunk tempóját, azaz a 4 km/órát. Mindez nyáron nagyon kellemes terep lehet egy evezgetésre, ám ezt a barátságos, szelíd Tiszát egy fogas szembeszél is cudarrá tudja változtatni: percek alatt nagy hullámok emelkedtek a semmiből. Az első kikötési pontunkon, az Ányási-kanyarban sem vesztegeltünk sokáig. Egy gyors kávé a gázfőzőn, és vissza a hullámzó Tiszára, hogy minél hamarabb elérjük az öblítőcsatorna zsilipjét.

Itt ismét kikötöttünk, és a csatornára a zsilip mellett átemelve egy varázslatos világba csöppentünk. A sekély víz teteje már fagyott volt, az első hajóknak törnie kellett a jeget, miközben a fejünk felett összeértek a kopár fák ágai, s a rezzenéstelen téli álmot alvó tájban kisütött a nap. Vidáman kanyarogtunk a Mártélyi-holtág felé. Az utolsó kanyar után a holtágra érvén kinyílt a táj; néhány, a nádasból felröppenő madár és a szikrázó napsütés fogadott minket. Készen álltunk az új esztendő fogadására. 

Változatos vizek, változatos élmény

A néhány órás evezés során három különböző stílusú vízen is eveztünk. A kimérten, de tiszteletet parancsolóan hömpölygő Tiszán, a kalandos és egyben magával ragadó csatornán, valamint az állóvíznek számító holtágon. A változatos utunk során először távolabbról szemlélhettük az első látásra kihalt erdőt, ám amint a partközelbe eveztünk, rögtön megtalálhattuk a hódok jelenlétére utaló nyomokat. Rágások a fán, és itt-ott kezdetleges hódvárak. A téli álmot alvó tájban evezve egyre közelebb kerültünk a természethez, és a szemfülesek még halakat is észrevehettek a sekély vízben. A holtágra érvén már meg se’ kottyant a vékony jéghártyán történő evezés, és csak a napfényt élveztük.

Az újévváró mártélyi evezést teljesen kezdőknek, és olyanoknak, akik csak néhányszor ültek hajóban, nem javasoljuk. A három különböző stílusú víz rutinos kormányzást igényel, s ha mindez télen történik, nem is veszélytelen a kirándulás. Noha a Hajózási Szabályzat szerint 16 év felett, ha az ember biztos az úszástudásában, nem szükséges viselnie a mentőmellényt, ezen a túrán mindenkin rajta voltak az életmentő eszközök. A vízitúra során polietilénből készült, vadvízre tervezett, tehát nagyon stabil kenukat használunk. Szellősen ülünk, hogy ne legyen nagy a merülése. A túravezetőink több garnitúra tatalék száraz ruhát hoznak a hajóikban, hogy borulás esetén a mentést követően azonnal száraz és meleg ruhába tudjon bújni a pórul járt hajó legénysége.

Az idei újévváró mártélyi evezésen nem történt borulás. Reméljük, hogy az új esztendő is hasonló lesz, bár már tervezzük a tavaszi vadvízi túráinkat, ahol a hóolvadásokkor megáradó hegyi kisfolyók zúgóin és cseles szakaszain fogunk evezni, és néha talán borulni is. De ott a folyók vadsága miatt ez hozzátartozik a vízitúrához, és egy neoprén ruhával kiválóan lehet védekezni ellene.

Ha szívesen olvasnátok még vízitúráról, ajánljuk a gemenci evezésről szóló cikkünket. Gyertek velünk utazni a világ körül instagramon, és kövessetek minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás és fenntarthatóság témában!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük