Az egyesület ingyenes előadássorozata által találkozhatott először a szegedi közélet a Mondolo névvel. Az elképzelés az volt, hogy könnyed, jó hangulatú szórakozást kínáljunk a szegedi közönségnek, miközben a nézőpontjukat is tágítjuk. Hosszas tervezést követően 2019 januárjában startolt el a Mondolo Club első évada, a számos pozitív visszajelzést követően pedig biztos volt, hogy folytatni fogjuk az előadások szervezését. A szintén szegedi székhelyű Kultúrkör Egyesület már az első évad életre hívásában nagyon komoly segítséget nyújtott. Velük azóta virágzó az együttműködés, ahogy a Hági Udvarral is, ami idő közben a Mondolo Club nem hivatalos székhelyévé vált, hiszen előadásaink túlnyomó többségének ők szolgáltak színhelyéül.
A Mondolo club célja nem csak az utazások, országok, tájak bemutatása, hanem az ezáltal nyert ismeretek, tapasztalatok, ötletek és érdekességek hétköznapi nyelvre való lefordítása, problémák felvetése és a diskurzus elindítsa. Előadásaink sok esetben érintenek kényesebb társadalmi problémákat és feszegetik a komfortzónákat, ezáltal pedig elgondolkodtatnak és reméljük, sok esetben cselekvésre, de legalábbis szemléletmódváltásra ösztönöznek. Az egyes évadok tematikája túlnyomó részben utazással, felfedezéssel kapcsolatos, de kulturális jellegű, vagy éppen helyi vonatkozású témákat is próbálunk az egyes évadok anyagába szőni.
Küldetéstudatunkhoz szorosan kapcsolódik, hogy minden évadban kiválasztunk egy szegedi kötődésű civil szervezetet, vagy intézmény, akiknek az ingyenes előadások alatt önkéntes felajánlásokat gyűjtünk. Az így befolyt összeget az évad végén maradéktalanul eljuttatjuk a kiválasztott szervezetnek, ezzel is hangsúlyozva a társadalmi szerepvállalás fontosságát.
Évadok részletes leírása
- Szeged – Első évad
- Szeged – Második évad
- Szeged – Harmadik évad
- Budapest – Első évad
- Online – Karantén Stream
Támogatott szervezetek
- Odú Fejlesztő Központ (Első évad) – 161.965 Ft.
- Motiváció Műhely (Második évad) – 116.090 Ft.