Bejegyzésünkben a világ egyik teljesen elzárt szegletébe, az indonéz Nyugat-Pápua tartományában fekvő Arfak-hegység vidékére látogatunk el. Még több cikket olvasnál Új-Guinea szigetéről? Ez már a harmadik utunk volt a térségben, szóval bőven van mit olvasnod:
– utazás Pápua Új-Guineában, az első élmények
– Pápua Új-Guinea csodálatos tengerparti régiója
– infók Pápua Új-Guinea oktatási rendszeréről és interjú egy iskolaigazgatóval
– az örök kedvenc, a varázslatos Raja Ampat
Gyertek velünk utazni a világ körül instagramon, és kövessetek minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás és fenntarthatóság témában!
A világjárvány kitörése előtt kb. egy héttel épp egy Indonézia felé tartó repülőn ültünk. Akkor még fogalmunk sem volt, hogy az utazásunkat végül meg kell szakítani, viszont már nagyon vártuk, hogy 4 napot Pápua tartomány egyik rejtélyes szegletében, az Arfak-hegységben töltsünk.
Két céllal választottuk a turisztikailag szinte alig ismert hegyvidéket: egy kis túrázás és a helyi falvak életébe való betekintés, illetve a csak Új-Guinea szigetén található paradicsommadarak meglesése. Utóbbi bevallom őszintén nem az én ötletem volt, viszont amatőr természetfotós utastársunk akkora lelkesedéssel készült a madarakra, hogy azért némi izgalom ránk is átragadt.
Hogyan juthatunk el az Arfak-hegység vidékére?
Ez a kérdés már hónapokkal az utazás előtt felmerült, ám sokkal nem lettünk okosabbak az utazáshoz közeledve. A repülés adott volt, hiszen a legközelebbi nagyváros amelynek reptere is van, Manokwari. Jakartából naponta járnak közvetlen járatok, így mi is egy ilyennek érkeztünk március elején, egy gyönyörű hajnalon. Az érkezésen túl kb. arról volt csak némi információnk, hogy a hegyvidék melyik részére kéne valahogy eljutni, de ennek mikéntjét sokáig homály fedte. Előre leszervezett túrákat és túraszervezőket persze azért mindig lehet találni, ám ezek leginkább ausztrál vagy épp nyugat-európai pénztárcához lövik be az árakat, így sokszor egy 3-4 napos madárles szállással és közlekedéssel akár 1000 euró környékén is lehet /fő. Persze mi sem ma kezdtük az utazást Indonéziában, így ha egy dolgot megtanultunk az évek alatt az az, hogy itt aztán tényleg bármit el lehet intézni a helyszínen. Szimatunk nem csalt, hiszen már a reptéren intézkedett egy taxis faszi, aki teljesen normális áron szerzett négyünkre egy fuvart Mokwam településig. Egy gyors piacozás (dinnye, avokádó, banán) után már robogtunk is a hegyek felé, baromi szép tájakon.
Az út néhol aztán egészen szar állapotban volt, így kicsit azért izgultunk amikor egy törött kocsit láttunk az út szélén. Végül azért egy jó 2 óra alatt sikerült megtenni a 60 km-es távot, és délelőtt már a Lonely Planetből is ismert két helyi guide egyikénél, Hans-nál voltunk. Hans egy guest house-t futtat a semmi kellős közepén, és mivel a szállásunk gyönyörű helyen volt, a programokra pedig egy reális árat sikerült kialkudni, így el is döntöttünk gyorsan, hogy itt maradunk a következő három napra.
Paradicsommadarak Pápuán
A madarak sajnos soha nem hoztak lázba, ezért ez a rész elég rövid lesz. Mokwam környékén többféle paradicsommadarat szoktak fotózni, ezek közül igazából három maradt meg: a koronás paradicsommadár (western parotia, jobb felül), a galléros paradicsombanka (magnificent bird-of-paradise, a nagy képen), illetve a kertészmadár (vogelkop bowerbird, jobb alul). Utóbbi egyébként nem paradicsommadárféle, viszont nagyon mókás, ahogy különböző, ám egy színű tárgyakat, virágokat, vagy épp műanyagdarabokat válogat össze magának és gyűjti őket kupacokban a fészkénél. Az első kettő madár viszont pompás tollazatáról, valamint egészen elképesztő udvarlási táncairól is ismert. A szállásunktól szerencsés esetben 15-20 percre voltak madárlesek elhelyezve, ami annyit tett, hogy egy kétszemélyes bádogviskóban, sötétben és szúnyogok hadával küzdve kellett (volna) 2-3 órákat várni, hogy jó eséllyel minden madarat lássunk. Egy-két madárért persze még jobban meg kellett (volna) küzdeni, hiszen másfél-két órás kőkemény túra előzte meg a már részletezett várakozást. Ebből már kitalálhattátok, hogy 4 fős csoportunkból nem én voltam az, aki a madárlest választotta. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy madárfotós barátunk végül minden madarat látott amit eltervezett, és legnagyobb örömére még fotókat is tudott róluk készíteni.
Túrák az Arfak-hegység szívében
Őrült nagy túrákra nem készültünk az ittlétünk alatt, hiszen a 2800 méterig felnyúló Arfak-hegységben nincsenek kijelölt túraútvonalak, csupán a helyiek által használt csapásokat lehet használni ha az ember fel akarná fedezni a hegyvidéket. Arról nem is beszélve, hogy Új-Guinea egyik legcsapadékosabb vidékén járunk, szóval egy-egy nagyobb esőzés villámárvizek és földcsuszamlások kíséretében akár napokra eltudja zárni a területet a külvilágtól. Jobb híján így a közutakat használtuk, így aztán viszonylag könnyen és gyorsan tudtunk eljutni a szomszédos falvakba és kilátópontokhoz. És hogy mit láttunk? Igazából semmi extrát, már-már ilyen Nógrád megye érzésünk volt sok helyen: egy utcás települések, világvégi hangulat, szelíd hegycsúcsok, érintetlen esőerdők és nulla darab turista. Utóbbi egyébként nem mindig van így, a vendégkönyvet böngészve azért havi 20-30 elvetemült turista szokott erre járni, leginkább persze madármániás franciák, vagy épp eltévedt amerikaiak. Na de beszéljenek inkább a képek, hogy miért is szerettük nagyon az itt töltött 3 és fél napunkat.
A honlapon található fotókat szerzői jog védi, azok felhasználása engedélyköteles. Az oldalon elhelyezett képeket előzetes engedély nélkül tilos lementeni, illetve online, vagy nyomtatott formában felhasználni, sokszorosítani.