2016. szeptembere

Két lány és három srác gyülekezik egy hűvös reggeli napon Szeged egyik kis utcájában. Örülnek egymásnak, és mi tagadás felettébb izgatottak. Izgatottak, mint minden kezdő, akik egy olyan projektbe vágják a fejszéjüket, mint amibe ők. Kisfilmet készülnek forgatni. Ám jelenleg nem maga az operatőri munka, vagy a narrálás okozta gondok miatt vibrál körülöttök az éter, hanem mert mindent a lehető legjobban akarnak csinálni. A felelősség az, ami motiválja és egyszerre szurkálja őket belülről. Először visznek adományokat egy gyermekotthonba.

Miért vágtunk bele?

Minden két hónappal az a nap előtt kezdődött, mikor Attila és Gergő barátommal a Királykő megmászása után, egy éjszakát tölthettünk a petrozsényi Jézus Szíve Gyermekotthonban. Ott elkaptam valamit. Megcsípett a bogár. Persze, a szó nemesebb értelmében. Szóval a következő történt:
Miután az éjszakát végig beszélgettük az otthon fiatal vezetőivel, másnap a bentlakó gyerekek a lehető legtermészetesebb módon invitáltak minket reggelizni. Mintha évek óta ismernének minket, pedig totál idegenek voltunk a számukra. Nos, akkor repült rám az a bizonyos bogár. Reggeli után a gyerekek odajöttek hozzánk és amolyan zsigeri, őszinte mosoly kíséretében kihívtak a grundra focizni. Ki tud ilyenkor nemet mondani? Pedig olyan botlábam van, hogy az andorrai óviválogatott is elverne, de rögtön térdeltem is le, hogy meghúzzam a cipőfűzőm. És a bogár csak futkosott és csípett, egyre hevesebben. Miután a meccsnek vége lett, hosszas és szomorú búcsúnak néztünk elébe. Végülis elengedtek a kis srácok, de azután valami nem stimmelt velünk. A Magyarország felé tartó autóba hatalmas csönd költözött. Mindhárman csak néztük az utat és járt az agyunk Egyikük merte csak megtörni a csendet: Gergő. Ő volt az, aki elhozott ide minket Attilával. Ő már ismerte a petrozsényiek szorult helyzetét és a hazavezető úton részletesen elmesélte az ottani szórvány magyarság minden nyűgét, nehézségét és küzdelmét. Hát így indult minden.

Onnantól nehezemre esett másra gondolni, mint arra, hogyan tehetnék valamit, és hogy oszthatnnám meg a közvetlen környezetemmel és másokkal, azt a tisztaságot, amit Petrozsényben átéltem.

Mert éreztem, hogy azt, ami ott feltöltött, meg kell osszam!

Pár barátommal el is kezdtünk szervezkedni. Szóltunk a családtagoknak és belevágtunk az adományok gyűjtésébe. Két utazási irodát sikerült is bevonnunkahol az egyik adományokat, a másik autót biztosított. A családtagok és az irodai dolgozók pedig csak hordták a játékokat, ruhákat és élelmiszereket, és ez a projekt született belőle:

https://www.facebook.com/wearemondolo/videos/386753028414089/