A MegMondolo podcast 4. epizódjában egy olyan emberrel készítettünk interjút, akinek a fák lombkoronája a munkahelye. Kellemesen hangzik? Talán másként gondoljátok majd, ha megtudjátok, hogy a faápolók munkája hivatalosan is az egyik legveszélyesebb munka a világon.

A városban járkálva nem is gondolnánk, mennyi szaktudást igényel a megfelelő fák kiválasztása, elhelyezése és leginkább gondozása. Figyelembe kell venni a környező házak magasságát, a nap beesését, a fa körül zajló forgalmat, az elektromos vezetékek elhelyezkedését, a lakóházaktól való távolságot.

Tudni kell, hogy egy-egy kilógó ág, korhadó törzs mikor milyen mértékű veszélyt jelent. Habár a faápolók munkája, hogy megfelelő módon ápolva minél hosszabb ideig tartsák egészségesen a fákat, sajnos nem ritka, hogy a helyes és racionális döntés éppen az adott fa kivágása.

Lajkó Bendegúz nem csak ennek az elképesztően érdekes munkának a rejtelmeibe avat be minket, de megtudjuk például azt is, hogyan zajlik egy favágó verseny, merthogy mint mindenből, úgy ebből is rendeznek versenyeket. Bendegúz pedig elég komoly eredményekkel villoghat.

Javítás: Az elhangzottakkal ellentétben nem a soproni egyetemen hanem a Szent István egyetemen, ma már Magyar Agrár és Élettudomány egyetemen van a képzés.

A MegMondolo podcastot megtaláljátok a populáris podcast applikációkban, vagy webes felületen az Anchoron, Spotifyon, Apple Podcaston, vagy a Google Podcast oldalakon is.

Gyertek velünk utazni a világ körül instagramon, és kövessetek minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás és fenntarthatóság témában!

A honlapon található fotókat szerzői jog védi, azok letöltése, felhasználása engedélyköteles. Engedéllyel kapcsolatban az info@mondolo.hu címre, vagy a facebook oldalunkon várjuk a megkereséseket.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük