“Jártál már inhalátorral tengerparton?” Sokáig gondolkodtam, hogy hogyan lehet felvezetni egy ilyen témát a Mondolo felületére, de mivel az utazásaink nagy részére hatással van, ráadásul sejtéseim szerint nem csak minket érint, ezért elérkezettnek éreztem az időt. A krupp mellett egyéb vírusos megbetegedésekre is ajánlott az alább említett terápia, szóval:

Utazás. “Beteg” gyerekkel. Ide vele!

Két éves volt a kisfiunk, amikor először a szegedi gyermekklinika vendégszeretetére bízhattuk magunkat, mégpedig a krupp nevet viselő betegség miatt. Amíg meg nem tapasztaltuk, annyit tudtam róla, hogy hirtelen támad az éjszaka közepén és rögvest fulladásos tünetekkel nyitja a “bulit”. Természetesen az ember lányát ezek az ijesztő dolgok általában elkerülik, mind csak nagyvárosi legendák, nálunk mégis valahogy bekopogtatott, és azóta is gyakori vendégünk.

2019 volt az első év, amikor a novembert itthon töltöttük és nem klinikai körülmények között igyekeztünk kigyógyítani a kistestűek valamelyikét. Elsőre ijesztő, ezt nem tagadom, ám mára, két gyerek többedik rohama után egy kisebb patika, inhalátor és (a számomra legnehezebben feldolgozott) szteroidos gyógyszerek birtokában, akár világ körüli útra is elmegyünk, “betegen” is. Mint sok más kórság esetében, itt is felismeri egy idő után az ember a jeleket még mielőtt bekövetkezne a baj, és így megelőzhető, de legalábbis kezelhető minden.

A krupp a felső és alsó légutak fertőző, különösen belégzéskor nehézlégzést okozó vírusos megbetegedése. Az általában éjszaka és váratlanul jelentkező belégzési nehezítettség legjellemzőbb tünete, hogy a beteg gyerek száraz, jellegzetes ugató köhögés kíséretében veszi a levegőt. A roham súlyos, életveszélyes állapotot eredményezhet a kialakuló oxigénhiány, a szervezet kimerülése vagy a légút teljes elzáródása nyomán bekövetkező fulladás miatt.www.hazipatika.com

Ahogy telik az idő, szuperül javulhat a dolog, hiszen nőnek a gyerekek, egyre nagyobb keresztmetszetűek a légutak. Addig azonban szerettem volna egy olyan megoldást találni, mely nem gyógyszeres kezelés és itt jött a megoldás. Szegedtől néhány kilométerre nyílt meg a hely, amire szükségünk volt: a Zsombói Sókuckó.

Csodatévő kuckó Zsombón

Schvayer-Rasztik Ivett ennek a pöttöm, falusi kuckónak a megálmodója, aki szuper programokkal dobja fel a közösségi ház melletti “gyógyzugot”. 4 tonna parajdi, ukrán és himalájai kősó található ebben a kis sószigetben. Heti 1-2 alkalommal ajánlott felsőléguti megbetegedésekre, asztmára, allergiára, teherbíró képesség javítására, és többek között az immunrendszer erősítésére. Hétvégi mini-kirándulásnak éppen megfelel.

krupp sószoba zsombó sókuckó mondolo

Aki közelről ismeri a kruppot, az tudhatja, hogy a sóoldatos inhalálás és a Salvus vizes párologtatás alapvető, ezért áll a padlónkon és a bútorainkon is finom sóréteg.

A Sókuckó azonban nem csak egy hely, ahol letudhatunk egy kúrát a vírusszezon közepén, hiszen bejött nálunk hétvégi családi programnak is. Tulajdonképpen egy játszóházról beszélünk, melyben 10-15 cm magasan áll a só a padlón, sólámpák adják a hangulatvilágítást a sarkokban, sóoldatos párologtató dolgozik a fejünk felett, míg mi, felnőttek, nyugágyon fekve regenerálódunk, a játékkonyhában játszó, vagy a sóhomokozóban “úszó” gyerekeinket figyelve.

Ebben a formában a légzőszervi nagytakarítás pipa, a kölköcskék lefárasztása minőségi idő keretében pipa – aki éhes, kaphat ebédet az ajtón kilépve. Hétvégi “ebédfőzés” pipa. #anyabarát …és még a kedvünk is jobb lett! Ajánlom mindenkinek, aki szeretné kihúzni tavaszig, panaszmentesen, nekünk bevált!

Móni bejegyzései fenntarthatóság és gyerekkel utazás témában itt. Gyere velünk utazni a világ körül instagramon, és kövess minket Facebookon is!

A honlapon található fotókat szerzői jog védi, azok felhasználása engedélyköteles. Az oldalon elhelyezett képeket előzetes engedély nélkül tilos lementeni, illetve online, vagy nyomtatott formában felhasználni, sokszorosítani.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé.