Távozás Pápua-Új Guineából

A Pápua Új-Guineán eltöltött két hét után már meglehetősen vártam, hogy végre újra a jó öreg Délkelet-Ázsiában legyek. Irány Indonézia és Raja Ampat szigetei!

Szuper konyha, jóval egyszerűbb tömegközlekedés, olcsóbb szállás, és újra szabad bóklászás az utcákon, Indonézia pedig még rátesz egy lapáttal, ha élményeket keres az ember: bármerre is jársz az országban ott biztos, hogy történni fog valami emlékezetes vagy nem hétköznapi. A boldog határátlépés pillanatát azonban hamar feledtette a kelet-indonéz valóság: sem az árak, sem az emberek, sem a közlekedés nem változott. Ezen nem is csodálkoztam sokat, hiszen Indonézia legkeletibb tartománya, Pápua eddig se vendégszeretetéről és olcsóságáról volt híres.

Mindenesetre nagy nehezen elvergődtem Sentani városába, ahol aztán másnap egy igencsak izgalmas (például párszor elfogyott az út) motorozás alkalmával megkerültem az egész Sentani-tavat, majd harmadnap reggelén már át is repültem a nyugat-pápuai Sorong városába. A repüléshez kapcsolódóan kellemesen érintett, hogy az öt nappal későbbre szóló eredeti jegyemet szó nélkül és csupán 1500 Ft-ért átrakták egy korábbi gépre, gondoltam így kerek 30 napom lesz Indonéziában (persze elszámoltam, mert 32 napot leszek, így a 30 napos vízum lejárta után fizethetem a büntetést).

Érkezés Raja Ampatra

Sorongba nem véletlenül repültem, innen lehet ugyanis felfedezni Indonézia egyik kevésbé ismert szegletét, Raja Ampat szigeteit. Az délkelet-ázsiai korallháromszögben fekvő szigetvilág a 90-es években került fel elsősorban a búvárok és az extrém helyekre utazók térképére, ekkor fedezték fel ugyanis, hogy a víz alatt és felett is egy semmihez se fogható csodálatos világ rejtőzik.

Raja Ampat jelentése a „Négy Király”, a legenda szerint ugyanis a szigetvilág egykori uralkodója halála előtt úgy rendelkezett, hogy mind a négy fia egy-egy szigetet kapjon a legnagyobbak közül: ez volt Waiego, Misool, Batantan és Salawati. Idejutni kicsit időigényes, de nem feltétlenül drága: Kuala Lumpurból 1 átszállással, Jakartából pedig akár közvetlenül el lehet már repülni Sorongba, onnan pedig egy 2 órás hajójárat máris Waiego központjába, Waisai-ba viszi az embert. Bár a fent említett szigetek mindegyikén van valamilyen szintű turizmus, a Waiego déli részén fekvő Pulau Gam, Kri, Arborek és Mansuar szigetére jönnek a legtöbben, ezt ugyanis a legegyszerűbb megközelíteni Waisai-ból és itt épült ki a legtöbb homestay is.

A tömegturizmust még csak hírből ismerő Raja Ampatra sokan méregdrága hajóutakra fizetnek be, az a néhány hátizsákos utazó pedig szinte észrevehetetlenül eloszlik a nagyjából 50 homestay egyikében. Néhány éve lelkes ausztrál utazók szerencsére összedobtak egy nélkülözhetetlen honlapot, ami gyakorlatilag minden infót tartalmaz Raja Ampatról, nem mellesleg sok ország idegenforgalmi hivatala és az általuk készített használhatatlan honlap elbújhat emögött.

Én is ezen az oldalon találtam egy önkéntes projektet, amin keresztül a Gam sziget déli csücskén fekvő Sawinggrai apró falucska gyerekseregének lehet angolt tanítani. Mivel búvárkodni akkor még nem búvárkodtam, ezért gondoltam a sznorkellezés és az olvasás mellett jó lesz valamivel elütni az időt, így le is leveleztem a helyi erőkkel, hogy öt napra én leszek a falu egyetlen angol tanárja, de erről egy kicsit később.

Raja Ampat – a valóság

A Raja Ampatról szóló élménybeszámolók és útleírások általában nem fukarkodnak a jelzőkkel, és egyébként teljesen jogosan sokszor „paradicsomi” helynek írják le a szigeteket. Ez persze, azon kívül, hogy ember látja maga előtt a hófehér homokos tengerpartot és a kristálytiszta vizet, azért eléggé szubjektív.

Raja Ampat bár a maga nemében szerintem egyedülálló, nem árt tisztázni, hogy mit ne várjon az ember, hogyha egy homestay jellegű szállás választ:
– nincs meleg víz, csak kevert sós és édesvíz, és az se zuhanyzóból, hanem kis vödrökkel történik a fürdés
– nincs zár az ajtókon
– nincs légkondi
– nincs internet, gyakran térerő se
– a szoba egy matracból és egy moszkitóhálóból áll
– napi háromszori étkezés van (ez nekem azért kevés) ami legtöbbször hal, rizs, friss helyi zöldség és néha tojás, reggelire pedig zöld palacsinta vagy rántott banán
– áram a legtöbb helyen du. 6 és éjfél között van
– nincs étterem, bár, söröző, de sok helyen még kisbolt se

Na de akkor miért utazzák emberek a fél világot, hogy néhány napot gyakorlatilag lakatlan szigeteken töltsenek?

Raja Ampat nagyszerűsége pont abban rejlik, hogy végtelenül leegyszerűsödnek a hétköznapok, ez a napi rutin pedig egy olyan megnyugtatóan álomszerű világba repíti az embert, amiben személy szerint én már nagyon rég nem voltam. Ez a napi rutin pedig a következőképpen nézett ki az ittlétem első 5 napjában, Pulau Gam szigetén:

Ébredés a hajnali napsugarakkal, korai reggeli, majd az első sznorkellezés a szállásomtól nagyjából 50 méterre lévő hatalmas korallmezőkön.

Délelőtti szieszta, olvasás, séta Sawinggrai faluban.

Ebéd, majd indulás a következő adag sznorkellezésre, általában néhány teknős társaságában.

Délután olvasás, majd készülődés az angolórára, ami minden nap 15:30-tól 16:30-ig tartott, általában 8-10 diáknak. Nem kell nagy dolgokra gondolni, az alap szókincset próbáltam átvenni a gyerekekkel, egy-két játékkal és néha egy kis nyelvtannal fűszerezve.

Óra után irány a falu kikötője a tanítványaimmal, itt pedig féktelen ugrálás és játék naplementéig.

Este sörözés és beszélgetés a portugál szomszédaimmal, világító planktonok és a fényesen ragyogó csillagok bámulásával egybekötve.

Raja Ampat – a víz alatti (és fölötti) paradicsom

A Raja Ampat szigeteit övező, tengerben található több száz korallféle és több ezer egyéb tengeri élőlény felsorolása talán kevésbé lenne annyira izgalmas, ezért inkább csak felidézném a második sznorkellezésem emlékeit. Tíz perce lehettem kint a vízen amikor villámgyorsan elsiklott előttem egy kékpettyes tüskésrája, de előtte már egy eléggé ritkának számító oroszlánhalra lettem figyelmes. Az elég erős áramlat miatt innen visszafordultam, de még épp láttam elsiklani egy tengeri kígyót, majd megfagyott a vér az ereimben hiszen egy vérszomjas cápa úszott velem szemben. Mint kiderült, életem első cápája egy kifejezetten szelíd feketeúszójú szirticápa volt, azok közül is egy fiatal példány, alig 40-50 cm-es.

A halálközelinek közel sem nevezhető izgalmak után még hagytam magam kicsit úszni az áramlattal, hogy még megpillantsam az első Raja Ampat-i óriásteknősömet is. Mindez az első itt töltött napomon, fél órán belül történt meg. Ahogy aztán teltek a napok már én is egyre telhetetlenebb lettem, de szerencsére valahogy mindig fokozódott a víz alatti látvány: egyszer elmentem a portugál lányokkal egy híres búvárhelyhez, a szardínia ponthoz, ahol már én kergettem a méter körüli kifejlett szirticápákat, és elképesztő méretű halrajokkal sikerült együtt úsznom.

Az utolsó napokra aztán átmentünk még Kri szigetére is, ahol pedig a Krit és Mansuart összekötő zátony leszakadásánál találtam meg életem eddigi legszebb, végtelen korallmezőit. Miután átúsztam egyik szigetről a másikra, majd vissza, kissé émelyegve másztam ki a vízből. Mintha egy forgalmas autópályán kellett volna átmennem, úgy cikáztak körülöttem a cápák, óriásteknősök, tonhalak, papagájhalak és minden egyéb elképzelhető vízi élőlény.

Szemétkérdés Raja Ampaton és Indonéziában

Külön örömömre szolgált egyébként, hogy az Indonézia szerte tapasztalható botrányos szemetelés és a környezet kizsigerelése egyáltalán nem volt jelen Raja Ampaton. A tengerben talán csak Waisai környékén láttam néhány úszó szemetet, de a kis szigeteken kifejezettem tiszta volt a víz, és szemétmentes a partszakasz. Meglepődve tapasztaltam, hogy Sawinggrai faluban a helyiek a legtöbb gyerekkel együtt néhány naponta végigjárták a települést és minden eldobott szemetet összeszedtek, ez pedig az indonéz viszonyokhoz képest tényleg elég ritka. Inkább több helyen kifizetném azt a 22 ezer Ft-ot ami Raja Ampatra való belépésnél kellett fizetni, viszont cserébe akkor ne kelljen már szeméthegyek között sznorkellezni.

A Sawinggraiban 1 éve lakó svájci búvároktató, Jonas szerint a tisztaság leginkább annak köszönhető, hogy a helyi turisztikai hivatal rengeteg támogatást ad a helyieknek (többek közt ingyen kapják a hajóikat is), így a lakosság nagy része nem nagyon csinál semmit, és szerencsére van idejük rendben tartani a környezetüket. És tényleg, amíg a gyerekek az iskolában vannak, addig a falusiak csak kint ülnek a házuk előtt, kosarat fonnak, vagy csak sepregetik a portájuk környékét. Passzivitásukra jellemző, hogy a napi menüben csak akkor volt hal, amikor a házigazdám Waisai-ban járt hajóval, pedig a helyi igényeket kielégítő horgászat vagy halászat egyáltalán nincs megtiltva. Meg úgy komolyan, ha elkezdted etetni a halakat, kézzel ki lehetett fogni őket.


Így teltek tehát a napok Raja Ampaton, ám még a legidillikusabb helyekből is néha megárt a sok, kereken egy hét után pedig már én is úgy éreztem, hogy ideje visszatérni kicsit a civilizációba. Búcsút vettem tehát a szigettől és leginkább Sawinggrai falucskájától, ahol már névről ismertek a helyiek (itt most Max voltam, ami ugyan még mindig távol van a Mátétól, de jobb mint a pápuai hegyi vezetők által használt John), ahol mindig összeszedik a szemetet, ahol minden nap fenséges a naplemente, ahol egy vízalatti édenkert húzódik a falutól 50 méterre és ahová mindenképp érdemes visszatérni.

Olvass bővebben Indonéziáról szigetek, motorozás, Bali, egyedül és párosan utazás témában! Gyere velünk utazni a világ körül instagramon, és kövess minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás, fenntarthatóság témában!

Infók Raja Ampatról

Hogyan lehet ide eljutni?
Repülni vagy hajózni kell Sorongba a megannyi belföldi repülő vagy kompjárat egyikével. A kompokról innen lehet érdemi információt szerezni.

Sorongból naponta megy gyors hajójárat Waisai-ba, 130.000 rúpiáért. Menetrendért katt ide.

Waisai-ból előre le kell beszélni a fuvart a szállásadóval, persze randomra is ki lehet fogni hajókat ha valaki szereti az izgalmakat. A fél – egy órás hajózás ára egy útra 500.000 és 1.000.000 rúpia/hajó között van, attól függően, hogy melyik szigetre megy az ember és hogy hányan osztják meg a hajót.

Szállásokról minden infó itt.
300.000 és 400.000 rúpia/nap/fővel számoljunk, ebben természetesen már benne van a napi háromszori étkezés.

Sznorkellezni bárhol lehet és közelező is, a legtöbb szálláson ingyen adnak hozzá felszerelést, ám mivel ez általában silány állapotú, érdemes a saját szettünket magunkkal hozni. A békatalp használata a nagyon erős áramlatok miatt szintén javallott.

Búvárkodni rengeteg helyen lehet, ha valaki nem méregdrága resortokkal akarja megoldani a dolgot, akkor érkezésnél fel kell hívni Jonas-t, aki nagyjából 30 euró/merülésért a legjobb helyekre viszi az embert, és nem mellékesen még egy baromi jó fej srác is.

Önkénteskedni is szintén több helyen lehet, ha valaki az angol tanítás iránt érdeklődik, itt talál meg minden infót! Tényleg hatalmas élmény, mindenkinek ajánlani tudom 🙂

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük