Napjainkban egyre felkapottabb világszerte a hordozás jelensége, hiszen a megfelelő hordozási eszköz segitségével ott folytatódik az élet, ahol a gyermekvállalás előtt megállt. Segíti a szülő és gyerek közötti kötődés erősödését és ezáltal a megfelelő lelki fejlődést is megalapozhatja, igy ezen tények ismeretében mondhatnánk, hogy hordozásra lettünk teremtve! Bemutatkozik a Ringa babahordozó.

Forrás: pinterest.hu

Esetemben hosszú volt az út, míg megtaláltam az ideális „társat”, mivel gyakorlatilag végigpróbáltunk minden verziót és több márkát is. A kendőzés bár szintén roppant praktikus volt, és mesés darabok közül tudunk ma már válogatni, kültéren problémásnak éreztem felkötés alkalmával, hogy a szárakat sikeresen megmentsem felkötésnél a szennyeződéstől.

Három éve tart a szerelem

Három éve találtunk egymásra a Ringa márkával, Rosta Katának köszönhetően, hordozási tanácsadás keretében. Csatos hordozójuk nagyszerű szolgálatot tett/ tesz nálunk, hiszen alkatilag az egyik, számomra legmegfelelőbb kialakítású hordozóeszköz.

A RINGA fuba egy különleges, mindenhol és fokozatosan állítható csatos babahordozó eszköz. A magasságot a derékpánt átfűzésével lehet változtatni, illetve a hordozó két oldalán futó behúzóval lehet állítani egyéni méretre. A RINGA babahordozók kialakításának köszönhetően a jelenleg 12kilós lánykámmal a hátamon is vígan lavírozhatok hosszabb (akár több órás) túra esetén is. A kezem szabad, míg Ő kényelmesen tud akár aludni is a kirándulás alatt az alvócsuklyának hála.

” A legkényelmesebb csatos hordozót megtalálni nem könnyű feladat. A Ringa indulásakor a fuba egy hiánypótló termék volt a magyar hordozós piacon. A vékony, keskeny derekú anyukák nehezen találtak, találnak olyan hordozót ami a derekukra simul, meg tudják eléggé húzni a derékpántot. A Ringa derékpántja viszont nagyon szépen illeszkedik ilyen esetben. A csatokkal és hevederekkel, valamint az anyagok kiemelkedő minőségével ( Oeko-Tex 100 minősítéssel rendelkeznek) tették a lécet, minőségi panasz nem volt még rá az anyukáim körében. A saját Ringák több, mint 4 éves, sokáig mindennapos használatban volt, és még most is nagyon jó állapotban van. ” Rosta Katalin, Babahajó, Hordozási tanácsadó

A hordozó kiválasztásánál a „babánk” kora is fontos szempont, hiszen minden hordozótípus súly és kor alapján meghatározott. A hordozós korszak vége általában a 3-4év körül van, de ebben a fázisban már többnyire csak akkor vesszük fel a kicsiket, ha egy hosszabb séta, túra alatt elfogy az energia.

Ma már gyönyörű és praktikus esővédők és polárréteggel kiegészitett hordozótakarók széles palettája is fellelhető a hordozós piacon, igy semmi ne rettentsen el Titeket a babákkal való utazástól, vagy túrázástól. Repüléshez, nyaraláshoz, de akár egy sima bevásárlókörútra, vagy altatáshoz is nagy segitséget nyújt ez az egyszerű, ámde annál hasznosabb találmány.

ringa babahordozó utazás gyerekkel túra mondolo
Könnyen összetekerhető, igy egyszerűen magunkkal vihetjük a hátizsákunkban ( A képen: Lilla Sellei Bags óriás hátija ölelkezik az álomporos Ringával).

Egyszerű és nagyszerű csatos babahordozó

A csatos hordozó talán a legnépszerűbb tipus a családok körében, mivel használata roppant egyszerű és ortopédiai szempontból megfelelő testhelyzetet biztosit a babák számára (itt hivnám fel a figyelmeteket, hogy a babáknak még mindig nem megfelelő fiziológiailag a kifelé hordozás, semmilyen eszközben!). Leginkább egy hátizsákra hasonlít. A Ringa csatos előnye, hogy egy jól megválasztott darab évekig is kiszolgálhat minket (könnyedén „rászabható” anyára, vagy akár apára is).

A jelenlegi helyzetben ajánlatos megfogadni a fenti tanácsokat és még közelebb tartani magunkhoz a kicsiket. A hordozók nem csak kirándulás esetén, de a lakásban is sokszor segítségünkre lehetnek nehezebb napokon.
Forrás: Beli Buba Babahordozó Iskola

Ha szivesen tennétek próbát, keressétek a vándorhordozókat, melyek minden családnál egy hét ingyenes tesztelésre hivatottak, olvassátok a Ringa blogját (www.ringababy.com), vagy online konzultáció keretében kérdezzétek Katáékat (https://www.facebook.com/babahajoszeged/ )!

Móni bejegyzései fenntarthatóság és gyerekkel utazás témában itt. Gyere velünk utazni a világ körül instagramon, és kövess minket Facebookon is!

A honlapon található fotókat szerzői jog védi, azok felhasználása engedélyköteles. Az oldalon elhelyezett képeket előzetes engedély nélkül tilos lementeni, illetve online, vagy nyomtatott formában felhasználni, sokszorosítani.


Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük