A Mondolo Egyesület egyik célja, hogy kimozdítsunk és felfedezésre ösztönözzünk. Szeretnénk átadni azt az elégedettséget, ami a szűkebb és tágabb környezetünk felderítésével jár. Márkanagyköveti szerepünknek köszönhetően lehetőségünk nyílik rá, hogy elsőként egy Fjallraven táskát sorsoljunk ki hazai tájakon túrázó követőink között.

Romok a szabadban

A magyar táj tele szebbnél szebb történelmi, kulturális és vallási helyszínekkel, melyek jobb vagy rosszabb állapotban ugyan, de kiváló kirándulási célpontot nyújtanak. Legyen ez az épület egy felújított vár, egy pusztai erődtemplom, egy lepusztult földsánc, kunhalom vagy elhagyott templomrom egy erdőben.

A #romokaszabadban fotós nyereményjátékkal szeretnénk figyelmet irányítani azokra a hazai kincsekre, melyek esetében már a felkutatás és odajutás is élményekben gazdag programot kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Keress és mutass be képe(i)den keresztül minél különlegesebb és kevésbé ismert, ember alkotta látnivalókat, melyek másokat is indulásra, kutatásra késztethetnek.

Játékszabályok

  1. Like-old a Mondolo Facebook oldalán a jelen nyereményjátékról szóló bejegyzést ide kattintva
  2. Tölts fel egy általad készített fotót a saját Instagram vagy Facebook oldaladra egy olyan túráról, ami során romos vagy elhagyatott állapotú, mások által is felkereshető, épített látnivalót kerestél fel Magyarországon.
  3. A képen használd a #romokaszabadban hashtaget és a jelöld meg rajta a @fjallravenofficial és a @wearemondolo oldalakat. (Facebookon csak írd a posztba, hogy #romokaszabadban, @fjallravenofficial és @wearemondolo, nem szükséges oldalt tagelni)

Amennyiben részt szeretnél venni a játékban, olvasd el a részletes Nyereményjáték szabályzatunkat, hogy biztosan bekerülj a sorsolásba!

Nyeremény

Az elsőként kisorsolt Nyertes nyereménye: 1 darab 32 990 Ft értékű High Coast Totepack hátizsák.

További három Nyertes nyereménye: 1-1 darab 4 500 Ft értékű „Ed és Kate Dougles: Túrázók és kempingezők kézikönyve” könyv.

Sorsolás

A játék 2021. június 8-21. között tart, a nyereseket az összes résztvevő közül véletlenszám generátorral választjuk ki június 22-én. Egy résztvevő egy nevezéssel szerepelhet a sorsolásban. A nyerteseket privát üzenetben értesítjük!

A játék szervezésében és lebonyolításában a Facebook és az Instagram semmilyen módon nem vesz részt. Amennyiben részt szeretnél venni a játékban, olvasd el a részletes Nyereményjáték szabályzatunkat, hogy biztosan bekerülj a sorsolásba!

A táskáról

Fjallraven High Coast Totepack

Sokoldalú, könnyű és praktikus (a külső szövet ráadásul vízálló) – A High Coast Totepack tökéletes társ a mindennapi életben és az utazásban, mind a városban, mind a könnyű túrákon. Vállon, kézben vagy háton hordható. A fő rekeszben van egy számítógépes zseb párnázott talppal és egy kis cipzáras zsebbel. Az egész táska behajtható az elülső zsebébe.

Gyere velünk utazni a világ körül instagramon, és kövess minket Facebookon is napi hírekért, előadásokért utazás és fenntarthatóság témában! Az urbanology.hu oldalon városi természetvédelmi témájú tartalmainkat találod, általad is alkalmazható gyakorlati megoldásokkal!

A honlapon található fotókat szerzői jog védi, azok letöltése, felhasználása engedélyköteles. Engedéllyel kapcsolatban az info@mondolo.hu címre, vagy a facebook oldalunkon várjuk a megkereséseket.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük