200km siklóernyővel az ország felett
A siklóernyőzés több válfaja közül a távrepülés (cross-country flying), amikor egy adott starthelyről minél messzebb próbálnak eljutni a pilóták. Motor híján kihasználják a talajról elszakadó felszálló légtömegeket (termikeket) az emelkedéshez, valamint ideális esetben a hátszelet a minél gyorsabb haladáshoz. Persze ezen belül is lehet egyenes vonalú távot, három fordulópontos távot, hurkot vagy háromszöget repülni, de most ne bonyolódjunk a részletekbe. Hazai körülmények között egyáltalán nem ritka, hogy egyszerre 100km-t is meg lehet tenni ezekkel az eszközökkel, de egy szezonban van néhány nap, amikor 200-250km is megcélozható. A 300-as határt egyedül Detki Árpinak sikerült átlépnie tavaly, április 23-án közel hét és fél órás repülése során 300.08 kilométert tett meg 40.25 km/h átlagsebességgel. Teljesítményével egy régóta áhított célt ért el, és helyezte még magasabbra a lécet a hazai távrepülő közösség számára. Jómagam 2017-ben kezdtem siklóernyőzni, így kifejezetten szerencsésnek érzem magam, hogy az alábbi bejegyzésben már az első 200km feletti repülésemről írhatok élménybeszámolót Vértesszőlős és Szeged között. Nézzük hogy is telt ez a közel hat órás lebegés. (A képekért hatalmas köszönet Feil Kornél és Babucs Péter pilóta társaknak.)
A jármű és az útvonal…
A túra adatai
Túratáv: kb. 202 km
Szintkülönbség: kb. 1600 méter fel/le, sokszor 🙂
Időtartam: kb. 6 óra
Kiindulási pont: Vértesszőlős (Google Maps)
Nehézség: 5/5
Aktív és termikus időben szerzett tapasztalatot, siklóernyős vizsgát és előképzettséget igénylő túra. (Kivéve, ha esetleg tandemutasként éled át a kalandot. Ebben az esetben csak öltözz nagyon-nagyon melegen, és próbálj keveset inni előtte, mert a hat óra, az hat óra…)
A túra részletes leírása
Az elvonuló hidegfront kedvező hőmérsékleti gradiens hatása és a stabil 25-30km/h körüli ÉNY-i szél miatt a hazai távrepülő társadalom nagy része már fente a fogát erre az április eleji napra. Nekem csak reggel tíz körülre sikerült úgy szervezni a teendőimet, hogy elszabaduljak. Gyors pakolás, szendvics gyártás, telefonálgatás, majd tudva, hogy a billegpusztai csörlőpálya (több, mint harminc pilótával) kitette a megtelt táblát, a Gerecse hegy felé vettem az irányt. (Erős szélben nehezebb hegyről indulni, ezért biztonságosabb a startot csörlővel megkísérelni. Utóbbi hátránya, hogy ki kell várni a sorunkat, így sok pilóta esetén akár a napban rejlő lehetőségek is elúszhatnak.)
Kis túrázás, és 11:45-re már a vértesszőlősi starthelyen készen állva, 6-7 elszánt pilótával vártuk az almulásokat (széllökések közötti gyengüléseket). Reméltük, hogy az erős északi szélben lesz egy kicsit több nyugati komponens, ami segíti a nyugati irányú gerincről való elindulást. Nos, nem lett. A start utáni fél óra (az oldalirányból jövő, kavargó szél miatt) szép nagy csukásokkal, majdnem lemosódással, hátrasodródással, előrejövetellel, küzdelemmel, majd végre egy ideális helyen megfogott termikkel és 1500 méter magasságig történő kitekeréssel telt. Nem lehetett bevárni egymást ilyen turbulens körülmények között. Ezért mindenki az első adandó alkalommal szabadult a hegytől és sodródott a széllel délkelet felé.
Küzdelem a dermesztő hideggel
Mindenhol jól beöltöztem a felhőalapon lévő -10 fokhoz, de kesztyű téren így is kevés lett. Sokat kellett menet közben karkörzésekkel, a véráram megindításával tölteni, de még ennek ellenére is napok teltek el, mire minden ujjamból eltűnt a zsibbadás. Szárligethez, a Vértes csücskéhez 1000m magasságban értem, és látva a mögötte tátongó kékséget, bevártam egy egészséges cumulus felhőt, amivel pár perccel később újra a fagyos 1600-on lehettem. (A kék ég egy ilyen napon általában az emelés hiányát is jelöli nekünk egy adott területen. A gomolyfelhők pedig annak meglétét mutatják, ezért igyekszünk a felhőkre helyezkedni, velük „utazni”.) Ahogy arra számítani lehetett, a Vértes után egy hosszú, emelés nélküli siklás és süllyedés következett. Egészen Vértesacsáig, ahol – ahogy sok pilóta ezen a napon – már-már én is a kényszerű leszálláshoz készülődtem. Azonban érezni lehetett a mozgolódást a levegőben és kitartó keresgéléssel, talaj felett 220 méteren találtam egy gyenge emelést. Ez a termik kisegített 800-ra, majd összecsatlakozva egy másik ernyőssel, felhőalapig (1800m) mentünk. Innen már bőven látszódott a Velencei tó, sőt a Balaton és a Duna kanyarulatai is. Vizekkel tehát jól álltam, kivéve a sajátommal, ami erősen jégkásás lett, így a koncentráció miatt kötelező óránkénti müzliszelet is nehezebben csúszott.
A következő termik után a kollégával elhagytuk egymást, én próbáltam dél felé lépcsőzni a felhőutak között, mert a nyugati szél nagyon a Liszt Ferenc Reptér légterének irányába sodort. Még nagy terveim voltak ezzel a nappal, kár lett volna a légtér miatt leszállásra kényszerülni. Végülis három oldalazás és felhő szaglászás után már jó helyen, Perkáta felett voltam, délre a reptér légterétől. Gyönyörű felhőutak előttem, egy bökkenő volt, hogy az akkor 27km/h-s átlagom alapján a 150km-ben sem bízhattam. Aztán hamar rájöttem, hogy van ez 35-40-es átlag is, csak a kezdeti maszatolás Vértesszőlősön rontotta le.
Párban a célig
Dunaföldvár előtt megint megláttam magam előtt/alatt a távolban egy másik ernyőt, jó pozícióból rástartoltam, és innentől már közösen mentünk felhőről felhőre Varga Dénessel. Csak úgy faltuk a kilométereket. Könnyedén kereszteztük a Dunát, az akasztói tavakat, a kiskunsági főcsatornát, az alföld végtelen mezőgazdasági területeit, majd Soltvadkertnél megdőlt az egyéni 140km-es rekordom. Kiskunhalason 170km-nél azt hittem vége a napnak, de működött még délután öt órakor is a felhő emelése. Szeged előtt 190-nél pedig lefagyott a műszerem, ami a térképet, a légtereket, repülési adatokat és a táv logolását biztosítja. Ezt még épp időben észrevettem, és idegbaj közben szerencsére volt annyi lélekjelenlét, hogy újraindítsam. Tudtam, hogy Szeged előtt már meg kell lennie az álomhatárnak, de az újraindított műszer miatt biztosan csak leszállás után láttam, hogy egész precízre sikerült ez az első 200. Egész pontosan 202,2km; 35,6km/h átlag; 5óra 47perc.
Miután begyömöszöltem az ernyőt a hátizsákba egy rövid stoppal beértem a Mondolo és a streetart fűtőművek fellegvárába, megérdemelt pizza+sör a szegedi Kárász utcában, majd 10 perc múlva már Oszkárral Budapest felé roboghattam. Út közben azon gondolkodtam, hogy milyen klassz és fenntartható közlekedés lenne ez a siklóernyőzés, ha másnap egy déli áramlattal vissza is tudnék repülni, na meg persze a levegőben dolgozni (#cloudcomputing).
Még több magyarországi túráról olvasnál? Válogass kedvedre a következő oldalon!
Gyertek velünk utazni a világ körül instagramon, és kövessetek minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás és fenntarthatóság témában!
A honlapon található fotókat szerzői jog védi, azok letöltése, felhasználása engedélyköteles. Engedéllyel kapcsolatban az info@mondolo.hu címre, vagy a facebook oldalunkon várjuk a megkereséseket.
Ez nagyszerű, gratulálok!