Szerencsére elég sokat utaztunk mostanában, hiszen még előző év végén világgá mentünk Balira, a Fülöp-szigetekre, megmásztuk a Kilimandzsárót, bejártuk Tenerifét, de volt, hogy csak a szomszédban fekvő Gyömbér csúcsára túráztunk fel. Ezúttal viszont átugrunk egy másik kontinensre ahol már szintén sokat jártunk, de még keveset írtunk róla. Amennyire hálás feladatnak tűnik, annyira nehéz dolog az USA természeti értékeiről toplistákat írni, vagy bemutatni, hogy milyen is az igazi amerikai roadtrip. Az egész európai kontinensnél csak egy fokkal kisebb Egyesült Államokban 60 db nemzeti park és több száz egyéb természetvédelmi terület vagy állami park található, így természetesen a hamarosan elkészülő lista csak egy szubjektív betekintés a vadnyugat csodálatos világába. A listát az utóbbi 3 év utazási alapján állítottam össze, amikor is közel 2 és fél hónapot töltöttem el különböző gépjárművekben szelve a vad amerikai utakat, így a nemzeti parkok legszebb részeinek bemutatása mellett igyekszem praktikus infókat írni, ki tudja mikor jártok ti is arrafelé. De nézzünk is rögtön egy interaktív térképet illetve a legfontosabb tudnivalókat még indulás előtt!

Mennyi idő kell ehhez?

Az gondolom feltűnt, hogyha a következő posztban és a fenti térképen szereplő nemzeti parkok felkeresése mellett döntetek, akkor azért elég sokat kell autóban/kisbuszban/lakókocsiban tölteni, viszont a jó hír, hogy még így sem lehetetlen az egész utat 16-20 nap alatt megcsinálni, tempótól függően. Az ideális persze egy 1 hónapos laza roadtrip, amikor a felsoroltakon kívül akad idő megállni nem túl híres helyeken, ahol sokszor ugyanolyan katartikus élmény érheti az embert mint a leghíresebb nemzeti parkokban, sőt. Az olyan közbeeső nagyvárosokról, mint Las Vegas vagy San Francisco már ne is beszéljünk.

usa, roadtrip, nyugati part, yellowstone, yosemite, grand canyon, utazás, travel usa, roadtrip, nyugati part, yellowstone, yosemite, grand canyon, utazás, travel

Mikor érdemes menni?

Elméletileg egész évben mehetünk, gyakorlatilag télen és a nyár kellős közepén nem annyira érdemes. Télen elég cudar idő tud lenni, értsd -10-15 C fok körül alakulhat az éjszakai hőmérséklet mivel a legtöbb nemzeti park 1500-2000 méter magasan fekszik, a nagy hóról és lefagyott túraösvényekről sem megfeledkezve. Persze ennek az időszaknak is megvan a varázsa, jó eséllyel egy-két turistával fogunk csak találkozni, viszont a legtöbb kemping bezár, ezért a szállásokkal kapcsolatban mindenképp érdemes előre tájékozódni. Nyáron brutális a hőség Utah, Arizona, Kalifornia legtöbb részén, pl. a Death Valley-ben fel kell készülni 50-52 C fokra, rengeteg a turista (lásd. a lenti kép), méregdrágák a szállások, nagy a forgalom és sokszor erdőtüzek bonyolítják a helyzetet leginkább Kaliforniában. Tehát? Márciustól június közepéig, majd augusztus végétől egészen októberig tartó időszak a legjobb választás!

usa, roadtrip, nyugati part, yellowstone, yosemite, grand canyon, utazás, travel usa, roadtrip, nyugati part, yellowstone, yosemite, grand canyon, utazás, travel

Tömegközlekedés? Stoppolás? Saját jármű?

A tömegközlekedést gyorsan ki is zárhatjuk, bár még talán meg is lehetne csinálni, de teljesen felesleges a menetrendhez igazítani az utunkat, amelynek egyik legrosszabb része, hogy nem tudunk ott megállni ahol mi szeretnénk. Stoppolni egyik országban sem teljesen kockázatmentes, így hivatalosan mi sem ajánljuk még az USA-ban sem. Azonban viszonylag sok stoppost lehet látni az utak mentén akikkel párszor elbeszélgetve az a kép rajzolódott ki, hogy érdemes próbálkozni, gyorsan fel fognak venni és nagyon jó fej emberekkel lehet megismerkedni. Aki azonban biztosra akar menni, azoknak marad a saját jármű, mert hogy 2-3 vagy netán 4 főre leosztva egy gépkocsi bérlés igencsak kedvezményes áron jön ki. Ehhez hozzájön még az olcsó üzemanyag (kb. 250 Ft/liter), a jó minőségű utak, a könnyen vezethető automata váltós kocsik, és máris rájövünk, hogy itt bizony az egyetlen járható megoldás a kocsibérlés. Csak vigyázni kell a rengeteg kínai és indiai turistára, akik vezetési képességei erősen korlátozottak, illetve, hogy tényleg figyeljünk a KRESZ-re, a sheriffek szinte mindenhol ott vannak és meg is büntetnek.

Szállások?

Ha igazi kalandot és nem mellesleg legtermészetközelibb helyeket keresed, akkor nem lesz kérdés, hogy kempingezni kell. Ez persze sokszor azért is evidens választás, mert a legolcsóbb, sokszor elég ócska hotelek, motelek is 60-80 dollár/éj/szoba áron mozognak, ami azért alaposan megdobhatja a büdzsét. Kempingezni talán macerásnak hangozhat elsőre, hiszen kell hozzá egy jó matrac/derékalj, hálózsák, és minden egyéb kempingcucc amit még ki is kell cipelni az USA-ba. Ezzel együtt a kempingek a baromi jó fekvésük, kedvező ár/érték arányuk, no meg a bennünk lakozó kalandvágy miatt szerintem minden olvasónknak egyértelmű választások lesznek. Amire figyelni kell, hogy mindig időben foglaljuk be a kempingeket, főleg ha főszezonban (jún-aug. vége) akarunk utazni. És persze nem árt vigyázni a mindenféle állattal, legyen az egy rágcsáló aki simán kirágja a sátrat egy finom falatkáért, vagy egy maci, akivel nem szívesen találkozunk ilyen közel aktuális otthonunkhoz. A kajákat tehát soha nem hagyjuk a sátorban, inkább a kocsiban!

Miket lehet kint enni?

Ezernyi opció van, bár sokszor tényleg úgy éreztem, hogy a hamburgeren és a hot-dogon kívül egyszerűen nem tudok mást enni. Legolcsóbb és talán legegyszerűbb a helyi Teszkó, vagyis a Walmart hipermarketjeit felkeresni, ezek nagyjából minden közepes városban megtalálhatóak és az itthoniakhoz egészen hasonló áron meg lehet venni minden alapvető élelmiszert. Opció lehet még a szintén sok helyen megtalálható de egy árnyalatnyival drágább Safeway szupermarketlánc, a bármerre fellelhető McDonald’s, Burger King vagy bármilyen egyéb gyorsétterem, illetve vészhelyzet esetén a kempingek boltjai, vagy épp a benzinkutak hot-dog kínálata. Étteremben (ami nem gyors) egy adag főétel 10 dollárnál kezdődik, a minőség legtöbbször silány, de hát az USA sohasem volt híres a kifinomult fogásairól. Mondjuk nagyvárosokban már más a helyzet, de erről majd egy külön posztban fog írni Tibor.

Mennyi az annyi?

Alsó hangon napi 60-70 dollárral azért számoljunk. Ebben benne van a kocsibérlés és a benzin ránk eső része, a kempingek, a kaja és a nemzeti parkos éves belépő szintén elosztva. Ezt persze megdobhatják még a különböző fakultatív programok, illetve a nemzeti parkon kívüli, legtöbbször indiánok által tulajdonolt természetvédelmi területek belépői (Monument Valley, Altilop-kanyon, kb. 30-40 dollár). Az ún. állami parkokért is ki kell még pengetni 5-10 dollárt helyszíntől függően, illetve ha mondjuk még egy Grand Canyon helikopterezést is tervezünk, akkor értelemszerűen határ a csillagos ég.

Kedvet kaptál egy jó kis utazáshoz? A TOP10-es lista hamarosan érkezik, de addig is egy kis olvasnivaló, hiszen Ézsi már bejárta Luisiana legendás vidékeit: aligátorokat lesett, írt a kreol kultúráról és New Orleans városáról is!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük