Használat után jelképesen megszabadultunk a szegediek nyári nagy kedvencétől, a Külvárosi Mozi Piknik televíziójától. Kidobtuk a rétre: illegális hulladék vált belőle.

Moziból illegális hulladék

A Külvárosi Mozi Pikniknek helyet adó SZETÁV TV idén májusban készült el a SZETÁV Kft-vel közösen elindított VÁROSMETAMORFÓZIS című környezetvédelmi street art programunk keretében. Az ország legnagyobb televíziója hét héten keresztül szórakoztatta a szegedi közönséget a Külvárosi Mozi Piknik elnevezésű vetítéssorozat keretében.

A karanténban töltött hetek és a megannyi törölt fesztivál és közösségi program után a Fűtőmű utcai televízió jelentette hosszú idő óta az első olyan nagyobb létszámú szórakozási lehetőséget, ahol biztonságos távolban, a szabad levegőn gyűlhetett össze a város egy családbarát hétvégi program keretében. Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, a Külvárosi Mozi Piknik a város legnagyobb szabadtéri rendezvénysorozata volt a nyári hónapokban.

A SZETÁV TV szerepe azonban túlmutat a közösségi szórakoztatáson. Egy sokkal magasztosabb funkciót álmodtunk neki. Segítségével szeretnénk felhívni a figyelmet az illegális hulladéklerakás problémakörére. Célunk, hogy az alkotás segítse a városi környezetvédelem gyakorlatba történő átültetését.

Görbe tükör

Az óriás televízió bővített dekorációja egy füves, virágos, réti tájba emeli át az eszközt, mely így fontos mondanivalót kapott. A SZETÁV és a Mondolo az ország legnagyobb televíziójának “kidobásával” kíván görbe tükröt tartani a saját dolgaikért felelősséget nem vállalók elé. Az árokparton, az erdőben vagy az útszélen lerakott építési törmelék, rozsdásodó hűtő, rongy darabok évszázadokig csúfítják a környezetet, szennyezik a talajt és mérgezik az élőlényeket. De szerencsére bárki tehet ez ellen!

A Szetáv TV-t – a Molnár utcai Fecskefészek fűtőműhöz hasonlóan – QR kódos ismeretterjesztő táblákkal láttuk el, melyek a tenni vágyókat az adott környezetvédelmi probléma gyakorlati megoldásait bemutató weboldalra irányítja:

Ez az általunk életre hívott urbanology.hu.


A szavakon túl

Úgy gondoltuk, hogy a felhíváson és tájékoztatáson kívül a gyakorlatban is megpróbálunk jó példát mutatni, ezért a Mondolo és a SZETÁV VÁROSMETAMORFÓZIS programja keretében közösségi szemétszedést tervezünk, melynek részleteit a facebook oldalunkon találjátok meg.

Gyere velünk utazni a világ körül instagramon, és kövess minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért, utazás és fenntarthatóság témában!

A honlapon található fotókat szerzői jog védi, azok felhasználása engedélyköteles. Az oldalon elhelyezett képeket előzetes engedély nélkül tilos lementeni, illetve online, vagy nyomtatott formában felhasználni, sokszorosítani.

One Comment

  1. Nagyon király!
    Itt a „szemetes” infóóoldal linkje: https://urbanology.hu/illegalis-hulladeklerakas/

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük