A cikk egy 2016-os visszaemlékezés, amikor Ézsi és Máté kínai tanulmányai alatt járta be Kína legkülönbözőbb szegleteit, jelen esetben Yunnan tartomány északi részét. Ha érdekelnek még Kína cikkek, ne habozz tovább olvasni!
Reggel 9 körül szálltunk fel a Shangri-La felé tartó buszra, majd ahogy haladtunk észak felé és egyre magasabbra értünk, úgy kezdett el csípősen hűvös lenni. A napsütést egy-két rövid időszakra hózáporok váltották fel, fehérbe öltöztetve a környező 3-4 ezer méter magas hegyeket és fennsíkokat. Lijiangból közel 4 óra zötykölődés után érkeztünk meg a 3200 méter magasan fekvő Zhōngdianba, ahol némi keresgélés után találtuk meg az épp felújítás alatt álló óvárosban kedves kis homestay-ünket.
Mielőtt belevágnék a kalandjaink leírásába érdemes tisztázni, hogy most akkor Shangri-La vagy Zhōngdian? A város egészen 1997-ig utóbbi, tehát Zhōngdian néven szerepelt az útikönyvekben, ám akkoriban éles szemű kínai irodalmárok felfedezték, hogy az 1933-ban James Hilton által írt Lost Horizon című best-seller helyszíne, a híres Shangri-La nem más, mint Zhōngdian és környéke.
A híres Yunnan felfedező Joseph Rock írásai ihlette könyv egyébként négy utazóról szól, akiket utazásuk közben elrabolnak és egy utópisztikus hegyi faluba viszik őket (ez lenne Shangri-La), és ahol a helyiek akár 150 évig is élnek. Nos, a 2001-ben hivatalosan is átnevezett Shangri-La csupán 13 évig élt békében, 2014. január 11-én aztán egy tűzvész során az óváros közel egésze megsemmisült. A helyiek többsége úgy tartja, a tűzvésznek “már régóta ideje volt”.
Az egyértelműen turisztikai céllal átnevezett és határait túlzottan is átlépő városban közel 260 épület, köztük 40 hotel és vendégház vált alig 10 óra alatt a pusztító tűz martalékává. Az újjáépítés jelentjük jól halad, az épületek többsége már ismét eredeti pompájában áll és ha minden jól megy akkor idén nyárra már a tűzvész előtti állapotok szemtanúja lehet az arra járó utazó.
Szerencsére a zord tél a legtöbb kínait az év ezen időszakában távol tartja, így jól esően könnyebbültünk meg a túlzsúfolt és ipari Lijiang után; az itt töltött két napunk alatt alig-alig találkoztunk turistákkal. Az első délután aztán akklimatizációval telt, hiszen a 3200 méteres tengerszint feletti magasságot a legtöbb ember azért megérzi a bőrén (egy kis rosszullét, fejfájás, hányinger) így könnyed sétákkal jártuk be a belvárost, ahol többek közt megnéztük a Guīshān Sì buddhista templomot, benne (ha minden igaz) a világ egyik legnagyobb imamalmával, a 21 méter magas Zhùangjīn Tōnggal. Naplementére aztán még felkapaszkodtunk az óváros melletti kis dombra, hogy egy hangulatos sztúpából élvezhessük a lemenő nap fényeiben úszó város látványát.
Zhōngdianban már egészen kézzel fogható a tibeti hangulat: buddhista imazászlók lengedeznek a szélben, a környező csúcsok legtöbbjét egy-egy sztúpa díszíti, tibeti nyelvűek (is) az utcatáblák és üzletnevek, a városban buddhista szerzetesek bóklásznak, és természetesen a helyi éttermek kínálata is eltér egy átlagos kínai étteremtől. A környék leghíresebb látnivalója egyértelműen a Ganden Sumtseling Gompa közel 300 éves buddhista kolostora, a benne élő majd’ 600 szerzetessel a lélegzetelállító tájjal együtt.
Az 1679-ben alapított kolostor a tibeti buddhisták Gelukpa rendjéhez tartozik és virágkorában közel 2000 szerzetesnek adott otthont. A kommunisták “kulturális forradalma” természetesen a yunnani buddhista rendeket sem kímélte, így a 1960-as években a kolostor közel teljesen kiürült, majd csak az 1983-as felújítás után tért vissza a legtöbb szerzetes és azóta is állhatatos munkával szépítgetik az egyébként tényleg lenyűgöző kolostort.
A kolostorhoz igen borsos belépőt kell fizetni (6700 Ft), és bár utólag kiderült, hogy tényleg minden centjét megérte volna, mivel az útikönyvünk elszólta magát és felkínált egy ingyenes opciót vállalkozó kedvűeknek, ezért inkább egy kis kalandra vállalkoztunk. A felújítás alatt álló jegyiroda épülete mellett egy kiskapun “átszökve” először kicseleztük az első beléptetőkaput, majd egy kisebb kaptatót megmászva kapaszkodtunk fel a kolostor körül elterülő dombok egyikére. Igazunk lett, innen aztán egészen pazar kilátás nyílt az épületre, a környező 4 ezres hegyekre és a kolostort délről határoló tóra. A vakító napsütésben aztán hamar nekivetkőztünk és az esti -15 fok után élvezkedtünk a tavaszi időben és a nem mindennapi panorámában.
Alig lehetett abbahagyni a fotózást, de persze maga a kolostor belső része még hátra volt, így fájó szívvel ugyan de lemásztunk a dombról és egy újabb belépőkapu felé vettük az irányt. Itt aztán újra el akarták kérni a már említett húzós belépőt, hiába alkudoztunk rendesen a kapuőrök nem engedtek, muszáj volt ismét trükköznünk. Nem kellett messzire menni, egy jó 50 méterrel arrébb egy szintén a felújításhoz használt kapun besurrantunk és gond nélkül bejártuk a kolostor belső részeit, ahol aztán csodás imatermek, aranyozott buddhista ereklyék, jó fej szerzetesek és ismét mesés kilátás fogadott minket.
Hazafelé aztán még bevásároltunk a helyi piacon és egy kiadós grillezett-zöldség adaggal, valamint tibeti sörökkel pihentük ki a nap fáradalmait. A következő nap aztán már egészen korán indultunk vissza dél felé, hogy megkezdjük 2 napos túránkat a Tiger Leaping Gorge szurdokvölgyében.
Gyertek velünk utazni a világ körül instagramon, és kövessetek minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért utazás és fenntarthatóság témában!
A honlapon található fotókat szerzői jog védi, azok letöltése, felhasználása engedélyköteles. Engedéllyel kapcsolatban az info@mondolo.hu címre, vagy a facebook oldalunkon várjuk a megkereséseket