Cikkünk szerzője Dr. Csongor Tamás Péter, hobbi triatlonista és az országúti kerékpározás megszállottja, a Mondolo csapat baráti körének oszlopos tagja. Rendszeresen teker a hegyekben Tatabánya környékén, de előszeretettel indul útnak a határon túl is.
Gyere velünk utazni a világ körül instagramon, és kövess minket Facebookon is napi hírekért és előadásokért, utazás és fenntarthatóság témában!
Hohe Wand és a Kleine Kanzel – Tökéletes helyszín egy rövid, de intenzív szenvedésre
Július végi ausztriai kerékpáros kirándulásom célpontja a Hohe Wand Naturpark, azon belül is a Kleine Kanzel 1092 méteres csúcsa volt. Vasárnap kora reggel, 6 óra 50 perckor Tatabányán szálltam fel a Budapestről Zürichbe közlekedő nemzetközi vonatra, hogy pontosan két órával később Bécsben a főpályaudvaron átszállhassak egy másik vasúti szerelvényre, amelynek végállomása Bécsújhely (Wiener Neustadt) volt. Minden zökkenőmentesen alakult, így pontosan 9 óra 54 perckor már a biciklimen ülve Bécsújhely utcáin gurultam.
A lényegében síknak mondható, néhány kisebb-nagyobb dombocskát magába foglaló útvonalon, Bad Fischau, Weikersdorf am Steinfelde, Winzendorf, Emmerberg, Gaaden, Stollhof elnevezésű településeket érintve közelítettem meg a Hohe Wand Strasset, amelynek elején a gépi meghajtású járművekkel közlekedőknek néhány eurót ki kell fizetniük, ha be szeretnének hajtani a természeti parkba. Biciklivel ingyen lehet szenvedni, de a később látottakért cserébe azt a pár eurót is kifizettem volna a belépésért.
Folyamatos hegymenet
A parkba érve rögtön indul a nehéz menet. Az emelkedő 7,2 km hosszúságú, amely alatt 542 méter szintemelkedést kell letudni. Ez átlag 7,5 % meredekséget jelent. A Kleine Kanzel nem kíméli a biciklistákat, mindenféle átmenet nélkül, rögtön a hegy aljától meredeken ível felfelé az egyébként hibátlan minőségű úttest.
A kerékpáros computer az út aktuális meredekségére folyamatosan 10-15 % között jelzett, azaz 100 méterenként 10-15 méter szintemelkedést kell leküzdeni. Így hátul elég gyorsan a legnagyobb tárcsán találta a láncom magát, ami nem sok jóval kecsegtetett a későbbiekre…
Hol kiállva, hol a nyeregben ülve próbáltam tempózni, levegő után kapkodva, égő érzéssel a combjaimban, vádlijaimban. 8-10 km/h-s sebességgel haladhattam, fejemben folyamatosan ördögi hangot hallva, amely minden egyes pedálfordulat közben azt súgta, néha ordította:
„…állj meg egy picit, szállj le a bicikliről…”
Ilyen lassú tempó mellett nagyon nehezen fogynak a méterek, amin az sem segített, hogy először jártam erre, így abszolút ismeretlen volt a terep. Fogalmam sem volt arról, mikor enged egy kis pihenőt a hegy. Nem gondoltam volna, hogy a 8-10 %-os meredekségért fogok imádkozni egyszer, mert az már jóval könnyebb.
Fantasztikus panoráma
Aztán egy jó hosszú egyenes után elérkeztem az útvonal számomra egyik legszebb részéhez, amit korábban képekről már láttam. Egyből tudtam, hogy lefelé jövet itt meg fogok állni és több fotót is fogok készíteni. Ezeken a szerpentineken felfelé kanyarogva csodálatos panoráma tárult elém, ami egy pillanatra elfeledtette, hogy milyen küzdelmet folytatok.
Az út még itt sem szeretett volna kisimulni, egy-egy kanyar után továbbra is meredeken haladt felfelé, majd nagyjából 3 km megtétele után először tudtam egy kicsit fellélegezni, sőt volt olyan rész is, ahol előbb síkon, majd enyhén lefelé lehetett gurulni. Végül 34 perc 10 másodperc alatt sikerült felérni, ahol még a korábbinál is szebb látvány fogadott:
A hegycsúcson ittam egy kávét meg egy üveg kólát, megettem az otthonról hozott szendvicsemet, majd megkezdtem az ereszkedést. Helyenként 60 km/h feletti sebességgel lehetett lefelé jönni, egy-egy kanyar előtt nagyokat fékezgetve.
A pénzbeszedő helyhez visszaérve kezdtem csak el arról gondolkodni, hogy hogyan folytatódjon a nap. Mivel 18 óra 51 percre kellett volna visszaérnem Bécsbe, hogy a Zürichből Budapest felé közlekedő vonattal Tatabánya felé vegyem az irányt, még több óra szabadidőm volt.
Még egyszer fel a hegyre!
Két opciót vázoltam fel magamnak: vagy egyből visszatekerek Bécsújhelyig és amint lehet Bécsig vonatozok, ahol a városban elgurulgatok még a vonatindulásig, vagy feltekerek még egyszer a Kleine Kanzelre.
Utóbbit választva ismét belevágtam az emelkedőbe. Másodszorra fejben egyszerűbb volt, tudtam meddig kell kibírni, mikor lesz egy fokkal könnyebb a menet, az első sikeres mászás adta önbizalomról, mint tényezőről nem is beszélve.
Lefelé menet aztán elkapott egy kisebb nyári zápor is, amely kifejezetten „kellemes” volt a nagy tempóban, de fülig érő mosollyal fogadtam ezt is, nem tudta elvenni a kedvem már az sem, hogy elázok. Végül Bécsújhelyre visszaérve 69,52 km-rel, 1613 méter szintemelkedéssel és nettó 3 óra 9 perc 45 másodperc biciklizéssel zártam.
Még így is 2 órám maradt Bécsben, amit részben a telefonom töltésére, részben egy kis városi gurulásra használtam fel. A vonatozással hazafelé sem volt semmi probléma, pár perces késéssel, valamivel 21 óra után már ismét Tatabányán voltam, egy élményekben gazdag nappal a hátam mögött. Egy ilyen kis túrát bátran ajánlok annak is, aki a Kékestetőre akár Gyöngyös, akár Parád felől fel tud tekerni.
Tamás instáját itt találod. Ha kedvet kaptál egy kis aktív pihenéshez, olvasd tovább vízitúra és siklóernyő témájú bejegyéseinket!
A honlapon található fotókat szerzői jog védi, azok felhasználása engedélyköteles. Az oldalon elhelyezett képeket előzetes engedély nélkül tilos lementeni, illetve online, vagy nyomtatott formában felhasználni, sokszorosítani.